A sík felületű, gyepes kert is szép, ám virágok nélkül kissé egyhangú lenne. A virágokkal beültetett területeket vagy ágyásokat azonban különféle szegélyek beépítésével akár meg is emelhetjük. Ezzel változatosabbá tehetjük a terep felületének egyhangúságát. Erre többnyire a nagyobb földmunkák során adódik lehetőség, ám ha silány a talaj, néhány fuvarnyi jó minőségű termőfölddel is megoldhatók az ilyen szerényebb felületi szintemelések. A szegélyükhöz azonban nem feltétlenül szükséges követ, téglát, betonelemeket stb. használnunk, régi fatörzsek méretre szabott félhasábjai, vagy a nagyobb barkácsáruházakban vásárolt félgömbfa elemes kerítéselemek is megfelelnek erre a célra (1). Ez utóbbiakat akár félbe is vághatjuk, szegélyként még így is elég magasak lesznek. A félbevágott fahasábok egyenes oldalára a két felszegezett fémszalag hevedere mellé még vastagabb műanyagcsövet is ajánlatos felcsavarozni (2), az egyenes szakaszokat pedig egy-egy hosszú léccel fogjuk szilárdan össze (3). Ezután már nyugodtan félbevághatjuk a szegélyelemeket, majd az aljukat és belső oldalukat 8-15 cm magasan kenjük be ecsetelhető bitumennel. A helyüket tűzzük ki, sekély árkukat ássuk ki, majd vízszintezve (4), s függőlegesbe állítva (5), a részelemeket egymáshoz erősítve állítsuk helyére a fahasáb szegélyeket. Ezt követően már feltölthetjük a mögötte levő területet termőfölddel, s helyükre ültethetjük a virágokat is. Ilyen félgömbfa szegéllyel csekély szintkülönbségű kis teraszrészeket is kialakíthatunk (6), amelyekkel pl. a kerítések melletti részeket tehetjük változatosabbá (7). A fatelepeken vásárolt hosszú félgömbfákból is készíthetünk virágágyás szegélyeket, amelyekkel a terasz vagy a ház előterét díszítő ágyásokat foghatjuk keretbe (8). A félgömbfákat ilyen esetekben csupán néhány kihegyezett stafli karóval fogjuk össze, s a talajba verve rögzítsük. A faanyagokat azonban a nedvesség okozta korhadás, gombásodás ellen vegyszeres kezeléssel kell ellenállóvá tennünk. Az öreg, lebontott kerítések oszlopainak még ép részeit is felhasználhatjuk ilyen célokra. Az időmarta gömbfa oszlopokat azonban a kertben térelválasztó cölöpkerítésként is felhasználhatjuk (9). A méretre vágott oszlopokat a talajba ágyazásuk előtt azonban ajánlatos bitumenes oldatba állítva nedvességállóvá tenni. Földbe erősítésükkor pedig lyukásóval készített gödrökbe helyezve, sóderral körbe töltve rögzítsük, mert a talajba verést már aligha viselnék el e kiérdemesült faoszlopok. Lejtős telkeken a legtöbb tulajdonos kisebb-nagyobb teraszokat kialakítva igyekszik a talajszint eme kellemetlen fogyatékosságát korrigálni. Az ilyen területek oldalfalát azonban a folyamatos erózióval szemben ajánlatos támfalakkal védeni. Aki teheti igényes, kőből, téglából rakott falakkal védi a kialakított teraszokat (10), ám ezenkívül még számos lehetőség van az ilyen védőművek kialakítására. Ha a talaj köves, fáradságos munkával ugyan, de ingyen juthatunk a támfal építőanyagához, amelyből azt majd kb. 15 cm mélyen a talajba ágyazva felépíthetjük. Színezett betonból is kialakíthatjuk, hogy a környezetébe illőbb legyen, s ez esetben a zsalut igen durva felületű pallókból leszabott darabokból is elkészíthetjük. Alacsonyabb támfalak mellvédjeként használhatjuk a már előbb említett félgömbfa kerítés elemeket is, ám a magasabb támfalakat készen vásárolt betonelemekből falazzuk fel, amelyek tartósak és felületük is a természetes környezetbe illő kialakítású. Amennyiben hézagosan, de feltétlenül kötésben rakjuk fel a támfalat, kevesebb anyag szükséges hozzá, s a falnyílásokba ültetett dísznövényekkel környezetükbe illőbbé tehetők.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése