barkacsoljunk kretiv barkacsolas csinald magad

terasz burkolasa sajatkezuleg

2011-11-05T00:07:00.000-07:00

Innen szarmazik:otletmozaik.hu

Ragasztó-ABC

Minden burkolás esetén lényeges, hogy milyen anyagokkal dolgozunk. A kültéri járólapfektetés esetében roppant fontos, hogy jó minőségű, flexibilis, fagyálló ragasztót használjunk. Erre nem szabad a pénzt sajnálnunk. A flexibilis csemperagasztók kimagasló minőségűek, fagyállóak, vékonyágyas rétegben felhordhatóak. Különösen alkalmasak kül- és beltéren, nagy mechanikai és hőterhelésű (pl. padlófűtéses) felületekhez is. Jól használhatók normál építőipari aljzatokra, gipszkarton felületekre és csempét csempére történő ragasztáshoz is. Általában 25 kg-os zsákban kaphatók, egy négyzetméternyi felületre 4-5 kg felhasználása ajánlott. A fugázóanyag megválasztásánál is lebegjen a szemünk előtt, hogy drágábban általában tartósabbat kapunk. Választhatunk a por és a kinyomós (már bekevert, folyós) kiszerelés között. Ugyanazok a tulajdonságok érvényesek rá, mint a ragasztóra.

Fugázási 1x1

A fugázás megkezdése előtt győződjünk meg róla, hogy a fugázandó felület tökéletesen megkötött. A fugahézagnak száraznak, por-, zsír- és szennyeződésmentesnek kell lennie. A fugaport a vízzel fúrógépbe erősített keverőszárral, folyamatos keverés mellett keverjük csomómentesre, amit persze kézzel is megtehetünk. Jó kis testedzés lesz. Az elkészített masszát gumis simítóval kell elkennünk a felületen, a fuga-négyzethálóra átlós irányban. Ha nincs megfelelő eszközünk, egy kisebb spatula is megteszi.

Az anyag kellő meghúzása és tömítése után a burkolatot nedves szivaccsal vagy ruhával le kell tisztítanunk, majd nedvszívó ruhával szárazra törölnünk. A bekevert masszát 2 órán belül fel kell használnunk. A termékhez a feltüntetett víz mennyiségén kívül színezőanyagot vagy egyéb más anyagot házilag hozzáadni nem szabad. A munkavégzés ideje és a száradási idő alatt a felület és a levegő hőmérséklete nem lehet kevesebb +5 foknál és ez idő alatt csapadék se érje!

Így burkoljuk az erkélyt

	A bekevert ragasztót a fogazott glettvassal egyenletesen hordjuk fel a felületre. Jól simítsuk el, jusson mindenhova, ellenkező esetben nem lesz vízszintben a lerakott lap.
	Illesszük a helyükre a lapokat, ügyelve a megfelelő fugaméretre: ne legyen nagyobb 5 mm-nél (a legegyszerűbb két fugakeresztet beállítani a résbe). Végül kézzel vagy gumikalapáccsal kocogtassuk is bele a ragasztóba a lapot.
	Minden lap lerakása után ellenőrizzük vízmértékkel, hogy szintben vannak-e a lapok, mert ilyenkor még lehet korrigálni, javítani. Később már ez igen sok pluszmunkával járna.
	Minden lap sarkaihoz is illesszünk fugakeresztet. Ez fogja garantálni, hogy a lapok nem mozdulnak el száradás előtt és a fugák szélessége is pontos marad.
	A padlóburkolás legnehezebb része a csövek, korlátlábak körülcsempézése. Az erkélyen a korlát lábának helyét kell kivágnunk a csempékből. Jelöljük be filccel a formát és méretet.
	A jelölés után érdemes vonalzóval vagy derékszöggel megrajzolnunk a felesleges darabokat. Kicsit hagyjunk rá, hogy lazább, levegősebb legyen az illeszkedése.
	A vágást csempevágó koronggal tegyük meg. Óvatos, kimért mozdulatokkal, mert egyetlen másodperc alatt túlszalad és dobhatjuk a kukába a lapot. A lap legyen rögzítve, mi pedig használjunk védőszemüveget és kesztyűt!
	Ha szépen körbevágtuk a felesleges részt, ragadjunk fogót, és egy határozott mozdulattal törjük le. Ha maradt felesleg, azt már flexszel is le tudjuk csiszolni.
	Próbáljuk helyére a lapot. A képen is látszik, hogy túl pontosan illeszkedik. Ilyenkor a flexszel még óvatosan csiszoljunk le 1-2 mm-t a kivágás oldalaiból.
	Előfordulhat, hogy hosszában is vágnunk kell a lapokból. Vonalzóval húzzuk meg a vonalat, amely mentén vágni fogunk. Kétfelőll vágjuk: egyszer alulról, egyszer felülről.
	Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a csempevágás során mindig használjunk védőfelszerelést, mert a lepattanó kisebb darabok bizony komoly sérüléseket tudnak okozni!
	És végül: íme a kész munka! Várjuk ki a ragasztó előírt száradási idejét, és már csak fugázni kell.

ÖM-Tipp

Bambuszredőnyökkel mediterrán hangulatot is kölcsönözhetünk erkélyünknek, még a nyolcadik emeleten is! Ráadásul átlagos erkélynagyság esetén nem kerülnek többe 10 ezer forintnál.

Szerszámszükséglet

- sarokcsiszoló (flex), csempevágó koronggal

- kőműveskanál

- fogazott glettvas

- spatula

- vízmérték

- vonalzó, ceruza

- műanyag vödör

- fugázószivacs

- fugakeresztek

Ablakparkany fabol sajatkezuleg

2011-11-05T00:03:00.000-07:00

Innen szarmazik:otletmozaik.hu

Készítsük fából!

Cikkünkben olyan esetet mutatunk be, ahol meghagyták az ablak klasszikus fa keretét, és abba helyezték be az új, műanyag nyílászárót. A tulajdonos így megkímélte magát a falbontástól és a kőművesmunkától. Az ablakhoz saját maga készített ablakpárkányt. A nyílászáró így megújult, klasszikus mivolta mégis megmaradt. Ha mi is így cselekszünk, később egyéni ízlésünk szerint festhetjük vagy pácolhatjuk.

Így készül a párkány

A régi ablakkeret formája nem a legegyszerűbb, így pontosan mérjük le a kisebb-nagyobb eltéréseket, ki- és beugró éleket. Jobban járunk, ha le is rajzoljuk. A kivágásnál segíteni fog.
A mért adatokkal rajzoljuk meg a párkány széleit. Itt fontos lehet az elkészített rajz. Sokkal könnyebben tudjuk jelölni, hogy hol kell ledarabolnunk a deszkát.
A következő lépésben bonyolult vésés helyett a régi ablak rugós kitámasztó ékét egyszerűen verjük be kalapáccsal. Rá már nem lesz szükségünk a továbbiakban.
A jelölés mentén vágjuk ki a deszkát. Használhatunk fejéje állított dekopírfűrészt, így föntről jobban megfigyelhető lesz a vágás pontossága.
Illesszük a helyére a párkányt. Ha kell, csiszolópapírral dolgozzuk el az éleit. Ha nem fér a helyére, először csiszoljuk meg, csak utána vágjunk még belőle.
Következhet a párkány oldalsó része. A hossza adott, mérjük le a magasságát, majd vágjunk ki egy ekkora darabot dekopírral vagy körfűrésszel.
A léc széleit a képen látható módon kell bevágnunk. Figyeljünk, hogy ne túl vékonyra vágjuk a szélét, mert akkor könnyen repedhet, szakadhat a fa.
Az új párkány elülső részét alkotó léctakarást rögzítsük a régi párkányhoz. Három helyen, a két szélén és a közepén tekerjünk bele önmetsző csavart.
Végül hat csavarral rögzítsük a párkány felső részét is. Az elöl lévő hármat az elülső léchez fúrjuk, míg a hátsó hármat a régi párkányba kell rögzítenünk.

Villanykortebol viragvazat

2011-11-03T01:45:00.001-07:00

fenykepalbum

2011-11-02T12:44:00.001-07:00

egy szep szonyeg

2011-11-02T12:24:00.001-07:00

Borosuvegbol csillart

2011-11-02T12:15:00.001-07:00

http://www.unplggd.com

sorkollektorral kapcsolatos videok

2011-10-30T07:45:00.000-07:00

Biodizel

2011-10-29T23:15:00.000-07:00

Ha a biodizel felol erdeklodnetek olvassatok el a kovetkezo oldalt:

http://www.home-made-biodiesel.com

szalmahaz tippek

2011-10-28T09:58:00.000-07:00

A szalmahaz

2011-10-28T06:54:00.000-07:00

www.strawbale.com

szikla tippek

2011-01-11T07:31:00.000-08:00

Csináld meg a Saját akvarium hátteredet Styrofoammal

2011-01-11T06:47:00.000-08:00

Miután az akvárium méretei 200*60*60 cm, ezért el kellett vágnom õket, hogy mérethelyesen passzoljanak az akváriumba.

A lapokat egyenletes talajon egymás mellé raktam, majd erre jött átfedéssel a következõ réteg.

Mielõtt befejeztem a lapok összerakását, megfelelõ mennyiségû szilikonos ragasztóanyagot kentem közéjük, ami majd szorosan összefogja õket, amikor késõbb elkezdem õket faragni. Biztosan szilikonos ragasztót használj, mert az ilyen való az akváriumba!

Styrofoam lapok összeragasztva.

3 lap beburkolja az akvárium teljes hosszát és néhány plusz darab a két végét, ahol be szeretném majd fedni a motorfejet a vízmelegítõt és a többi berendezést.

Ebbe a sarokba szeretném tenni gumicsövet, a szûrõt és a vízmelegítõt. Ezt a sarkot teljesen végig fûrészeltem, hogy könnyen hozzáférhessek majd, ha esetleg szükség lesz rá, pl. hogy elkapjak egy elkóborolt halivadékokat vagy késõbb netán hozzáadjak egy motorfejet vagy nagyobbra cseréljem a szûrõt.

És végül nekiláttam a faragásnak: egy csomó styrofoam darab szállt körbe-körbe. A szék jobb oldalán ismét egy sör. A sör jó segítség a munka ezen szakaszában.

Félúton vagyok. Néhány helyen valóban kezd úgy kinézni, mint a sziklák. Nagyobb sziklákat véstem a tetejére és beárnyékoltam õket, s ily módon mélyebbnek tûnik az akvárium. Néhány helyre barlangokat készítettem, amik elölrõl nem láthatóak, de jó rejtekhelyek a gyengébb halaknak.

A bal sarokba a motorfejet teszem. Ez a rekesz nem ér le egészen az aljáig, így jóval egyszerûbb lesz majd tisztítani. Mivel a rekeszt szélesebbre formáltam, ki tudom majd cserélni a jövõben mostani motorfejet egy nagyobbra, ha szükséges.

A faragás rész befejezõdött. Még azon gondolkodom, hogyan lehetne majd néhány kicsi spotot is felszerelni.

Ezután végigmentem az egész háttéren hõlégfúvóval, hogy simább legyen.

Így néz ki felülrõl.

Hogy be tudjam tenni az akváriumba 4 nagy részre kellett vágnom.

Az akváriumban a részeket ismét pontosan összeillesztettem.

És végül a befejezés! Vettem 3 különféle színû színezõanyag port. Biztosan ne halakra mérgezõt használj!!! Zöld, barna és fekete színeket választottam, hogy természetes árnyékot tudjak csinálni.

Kevés hobby cementet összekevertem vízzel és a színezõanyaggal. Híg keveréket csináltam, amit festõ ecsettel vittem fel.

Az elsõ réteg kész.

Mind kész, összesen 3 réteg cementet vittem fel. Hozzávetõlegesen minden réteg között 2 óráig hagytam száradni.

Elkészültek a háttér sziklái. A 4 darab közötti hézagokat szilikonnal töltöttem fel, majd végül beborítottam cementel.

És végül a kész mû! Az akvárium feltöltve homokkal, vízzel, növényekkel és halakkal. Szépen mutat, ha olyan köveket választasz az elõtérbe, amik emlékeztetnek a háttérbe vagy éppen fordítva, azaz a meglévõ köveidhez alakítod a háttér szikláinak formáját. Ettõl természetes lesz a berendezett akváriumban az összhatás!

forras:akvarista.hu

Vályogépítési módok és szerkezeti megoldások

2010-10-03T11:16:00.000-07:00

Bevezetés
A vályog-, a kő- és a faépítészet szinte egyidős az emberiséggel. A XX. század robbanásszerű
ipari és technológiai fejlődése (acél-, beton-, üveg- és műanyagszerkezetek) egy történelmi
pillanatra háttérbe szorították a természetes anyagokat, azonban az energiahiány, az
újrafelhasználás lehetősége és a környezetszennyezés problémái következtében újból és újból
a természetes anyagok nyújtotta lehetőségekhez kell visszanyúlni úgy, hogy közben ne tegyük
tönkre környezetünket. Ha ezt is figyelembe vesszük, akkor erdőinket, hegyeinket kímélni
kell, tehát a kővel és a fával takarékosan kell bánni. Így szinte az egyetlen ésszerűnek tűnő
megoldás a vályog felhasználása, amely ma még szinte korlátlan mennyiségben található a
földkéreg felső néhány méterében. Ezért célszerű a feledés homályába merülő régi
technológiákat feleleveníteni és a modern technika adta lehetőségeknek megfelelően
korszerűsíteni azokat, mivel a jövő építőinek vályogból, ill. némi fából és kőből kell korszerű,
komfortos lakó és egyéb rendeltetésű épületeket kialakítani.
Vályogépítési technológiák
Három fő vályogtechnológiai irányt különböztetünk meg. A beton építéstechnológiákhoz
hasonló elnevezésekkel élve:
- monolit építéstechnológiát: csömöszölt (vagy vert) vályogfalas és a rakott falas
- előregyártott építéstechnológiát: vályogtéglás vagy vályogblokkos
- merevbetétes építéstechnológiát: favázas vályogépítést.
Fentieken kívül még számos technológia, ill. ezen eljárások változatai ismertek, de ebben a
tanulmányban - a terjedelemre való tekintettel - csak az első két lehetőséggel foglalkozom.
Természetesen valamennyi technológiának megvannak a maga előnyei és hátrányai, ezek
ismeretében lehet dönteni egy-egy eljárás mellett.
Monolit építéstechnológiák
Vert falas építés
Vert fal készítése esetén a földnedves(*) vályogot rétegenként (20-40 cm) lapátoljuk a
zsaluzatba és erősen bedöngöljük. Vertfalhoz az a vályog megfelelő, amely:
- nem tartalmaz rothadó, szerves anyagot,
- 30 mm-nél nagyobb követ vagy kavicsot,
- zsugorodása maximum εzs = 3%
A vert fal szükséges - ezt a technológiát kicsit költségessé tevő - kelléke a zsaluzat. A
hagyományos zsaluzat helyett célszerű kúszózsaluzatot alkalmazni (1. ábra).
1

1. ábra: csömöszölt (vert) vályogfalas építési mód
Rakott falas építési mód
A rakott fal építés szalma és vályog váltakozó egymásra helyezésével történik. Alapanyaga
szerves anyagtól mentes 25 mm-nél nem nagyobb átmérőjű kő v. kavicstartalmú
középkövér(*) agyag lehet. Falrakáskor kb. 10 cm vastag vályogot, majd a fal síkjára
merőlegesen 5-8 cm vastagon szalmát terítünk. Minden réteggel körbe megyünk, így
egyenletesen növekszik az épületfal a kívánt magasságig. A falat hagyjuk kiszáradni, majd azt
éles ásóval, zsinór mentén síkra faragjuk (2. ábra)[1].
2. ábra: rakott falas építési mód
Előregyártott (vályogtéglás v. blokkos) építési mód
A vert vagy rakott falas technológia során sok vizet viszünk be a szerkezetbe. Ennek
következtében a fal nehezebben szárad ki, nagyobb az ülepedése, ill. a zsugorodása.
Jóval kevesebb víz kerül a falazatba, ha olyan, már kiszáradt anyagot építünk be, amelyben a
zsugorodás nagy része már lejátszódott. Előregyártott elemekkel (vályogtéglával v.
blokkokkal) a falépítés a megszokott, mindenki által ismert technológiával készülhet.
Természetesen ennek az eljárásnak is megvannak a maga előnyei és hátrányai, ezek a
következők:

Függő virágkosarak

2010-10-01T13:37:00.000-07:00

A függő virágkosarak hangulatossá varázsolják teraszunkat ugyanúgy, mint ablakunkat vagy tetőkertünket. Bár a boltokban már széles választék várja a virágkedvelőket, ezek saját kezű elkészítése is lehetséges. Az ámpolna tartásmód alkalmas arra leginkább, hogy kúszó és csüngő virágaink minden irányba optimálisan fejlődhessenek. A leveles hajtások így vízesésszerűen buggyanhatnak ki tartójukból, virágaikkal valósággal elborítva a virágkosarat. Azt azonban meg kell hagyni, hogy a függőtartóban való növénygondozás több gondot jelent, mint a hagyományos, cserépben tartott változatok ápolása.

A helykiválasztáskor kerülni kell a huzatos, szeles helyeket; ezek kifejezetten veszélyes környezetet jelentenek a virágoknak. A szabadba kihelyezett tartóknál ügyelni kell arra, hogy ne tegyük ki a növényeket erős csapadéknak; ennek érdekében ajánlott esőtől is védő előtető vagy pergola alá helyezni őket.
Alkalmas ámpolna tartó mindenekelőtt a fémből készült kisebb-nagyobb kosár; ezt így készen, eleve növénytartóként megvásárolhatjuk. Kapható ezen kívül műanyag virágtartó függőkaspó is, itt a szín-és méretválaszték óriási. Ezek előnye, hogy könnyűek és jól tisztíthatók. Legjobb, ha vízfelfogó alsó része is van, így megakadályozható az esőzések vagy locsolás utáni vízcsöpögés. A tartó szerepét betöltheti házilag készített kaspó is: ennek alapja lehet a gyümölcs vagy zöldségtárolásra rendszeresített, kampóval is ellátott fémhálós tartó. Ez utóbbinál a virág súlyától függően alsó megerősítést is kell alkalmaznunk.
Ha a virágtartót teljesen saját kezűleg szeretnénk elkészíteni, először 4-6 mm vastag huzalból egy bordás, vagy félgömb alakú drótvázat készítsünk, s ezt drótfonattal vonjuk be. Az egymáshoz csatlakozó részek kellő erősségű rögzítése vékony huzal sűrű rátekerésével vagy hegesztéssel oldható meg. A tartóedények kiválasztásánál fontos tényező a virágláda mérete: szélessége 20-30 cm között a legoptimálisabb, de a 40 cm-t semmiképp ne haladja meg, mert így már túl súlyossá válhat. Az edény mélysége az előbb említett szélesség 2/3-a lehet.
A beültetés előtt először a tartót magát kell előkészíteni: a fa kaspók esetében a faanyag pácolásával, festésével vagy lakkozásával kezdjük a műveletet, műanyag tartóknál a rárakódott szenynyeződések eltávolítása az elsődleges feladat. Bármilyen felületkezelési technikát is választunk, fontos, hogy a kaspó színe visszafogottabb legyen, mint a beleültetni kívánt növény lomb-és virágszíne. Akkor optimális a kiválasztott színárnyalat, ha a növény fejlődésével szinte észre sem lehet venni a tartót.
A kaspó kibéleléséhez legmegfelelőbb előre vízbe áztatott mohalapokat használni. Ezeket a kerti pázsit elmohosodott részéről téphetjük fel, majd egy teljes napon át áztatással jól átnedvesítjük. Újabban kókuszrost-fonat is beszerezető ehhez, ami jó kinézete mellett az előbbihez hasonlóan kedvező vízháztartású. Ha ezen anyagok nem állnak rendelkezésünkre, megfelelő helyettesítő lehet új, vagy nem túl régi felmosórongyunk, melyet a kellő méretre szabunk. Erre műanyag fóliából kivágott réteg kerül, mely a bélelt kosár peremén kissé túlnyúlik. Ezt a fóliaréteget a kaspó alján tűvel elég sűrűn ki kell lyukasztani, biztosítva ezzel a kellő vízáteresztő képességet. A fóliaborítás fölé ujjnyi vastagságban kőzúzalék, kavics vagy agyag-granulátum kerülhet, mely az esetleges túlöntözéstől óvja meg a növényt a pangó víz elvezetésével.
Ezután a földdel való feltöltés következik: legoptimálisabb megoldás a Florasca B típusú virágföld, melyet 1/3 rész homok vagy perlit hozzáadásával lazíthatunk; de igazán kiváló, ha rostos tőzeget tartalmazó földet használunk. Mindez az induláskor a kedvező növekedéshez szükséges, legalább 1,5 hónapra elegendő tápanyagot tartalmaz.

Más „recept” szerint is elkészíthetjük a felhasználni kívánt földet:
Házilag akár komposztföldből, 1/10-ed arányban homok és 1/3 részt kitevő kéregkorhadékföld vagy kész típusföld hozzákeverésével ugyancsak megfelelő földkeveréket kapunk. Ezek a földkeverékek igénylik a pótlólagos tápanyagfeltöltést is, melyet liternyi mennyiségre számolva 5-8 dkg összetett műtrágya adagolásával érhetünk el. A legjobb mindig új, friss virágföldet használni, mert a már használt talaj a sok öntözés miatt kilúgozódik, és a rendszeres tápanyag-utánpótlással sem javítható már kellően. Bármelyik földtípust is választjuk, arra ügyeljünk, hogy beültetéskor nedves legyen: ha tenyerünkbe egy marék földet összeszorítunk, akkor összeállt földlabda keletkezzen, anélkül, hogy víz csorogna ki belőle. Az ennél nedvesebb föld szikkasztást igényel.
A beültetésre alkalmas növények közül legkedveltebbek a muskátlik, amelyek jó hő- és fénytűrő képességükön túl a szélre sem különösen érzékenyek. Elsőrendűek a legjobban lecsüngő, Cascade fajtájú futómuskátlik, amelyek borvörös, téglapiros, lila és rózsaszín színekben szerezhetők be, akár még gyökeres dugványként, akár kész, bimbós változatban. Pazar virágain kívül mellettük szól még az is, hogy jól viselik a kedvezőtlen körülményeket; az árnyékos vagy éppen huzatos helyeket. Ráadásul öntisztulók, vagyis kisméretű leveleik és szirmaik elhervadásukkor úgy összesodródnak, hogy alig látszanak. Ez jelentősen megkönnyíti rendben tartásukat, és nehezen elérhető vagy magas helyre rakásukkor kifejezetten előnyös. Egy olyan tartóba, aminek felső szélessége 25 cm, max. 3 tövet ültessünk.
Természetesen nem a muskátli az egyetlen növény, amely a függő virágosládák dísze lehet: a legfigyelemreméltóbbak közül említenénk a kék lobéliát, a sárga papucsvirágot, a sárga vagy fehér cserjés margitvirágot, a rózsaszínű futó verbénát (vasvirágot), valamint az égszínkék ausztrál százszorszépet.
Szép virágosláda elérése érdekében az ültetendő növényeket társítani kell a lehetőség adta körülményekkel; figyelembe kell venni a fényviszonyokat és a széljárást. A víz és tápanyag tekintetében az a lényeges, hogy az összeültetésre kerülő növények igényei hasonlóak legyenek. A társítási lehetőségek a helyi viszonyoknak megfelelően is nagyon eltérőek és sokfélék lehetnek.

Törekedni kell arra, hogy a társítottak levelei, és virágainak színe illeszkedjen mind a környezethez, mind egymáshoz.
Lehetőleg váltakozzanak a kicsi és nagyméretű virágok.
A társított növények növekedési formájukkal és méretükkel összeillők legyenek a jó optikai hatás érdekében.
Ezen szempontok mérlegelésével a növények számára is kedvező társítások hozhatók létre. A jelenleg kapható hatalmas választékból számtalan különleges kompozíciót készíthetünk.
A beültetések ideje a fagyra érzékenység miatt maradjon május második felére, a „fagyos szentek” elmúltára. Ezután ugyan még előfordulhatnak lehűlések, fagyveszéllyel viszont már nem kell számolni. Az ennél korábbi kiültetés még fagykárosodási veszélyekkel fenyeget.

A beültetési időpont kiválasztásánál irányadó legyen, hogy mindenképp borús, délutáni vagy koraesti időszakra essen. Tartósan szép, napos idő esetén a beültetést követően helyezzük a növényt árnyékos helyre, mielőtt végleges helyére kerülne. Erősen napsütötte helyre kerülésekor a túlzott párolgás megelőzése érdekében újságpapírral vagy fóliával takarjuk le.
Az átültetést elősegíti, ha az áthelyezendő növényt sértetlen gyökérlabdával együtt tesszük új helyére. Az elhelyezésre való tekintettel a töveket a kívánt irányba forgatva és a peremrészek felé kissé megdöntve ültessük. Az ültetési távolság általános érvényűen nem határozható meg, tekintettel arra, hogy különböző tényezők befolyásolják a további fejlődést. Túl sűrű ültetéskor még kellő tápoldatozás mellett is hamar legyengül a növény. A beültetés után is maradjon legalább 2 cm-es peremrész a víztérnek, hogy a későbbi öntözések során ne mosódjon ki a talaj, és a locsolóvíz se folyjon ki a cserépből.
A felfüggesztéskor mindig ügyeljünk a biztonságra, gondolni kell arra, hogy egy ilyen tartó a növények gyarapodásával egyre nehezebb lesz. Legjobb, ha mennyezetgerendába fúrt tartókampóra erős tartóláncot, kötelet erősítünk karabinerek segítségével, így még a tartóedény körbefordíthatósága is megoldottnak tekinthető. A függőkosár nagy előnye, hogy a növény minden irányban egyenletesen tud fejlődni, így minden oldalról egyaránt jól mutat.
Az ápolásnál figyelembe kell venni, hogy a függőtartóba az öntözéskor nehéz belelátni. A kiszáradás veszélye még azáltal is fokozódik, hogy a beültetett, dús lombozatú növények sok vizet párologtatnak, ráadásul a magasban hamarabb ki is száradnak, mint földközelben; az eresz alattiak pedig még esős időben sem áznak át eléggé. Az öntözés igazodjon e tekintetben többé-kevésbé eltérő igényekhez, másrészt a helyi adottságokhoz és az időjárási viszonyokhoz. Ezért sem alkalmazható olyan szabály, miszerint hetente kétszer vagy háromszor kell öntözni, hanem a folyamatos nyirkosan tartásról kell gondoskodni. Előfordulhat, hogy nyári kánikulában naponta kétszer is igénylik az öntözést, ám esős, borús időben hetekig is elélnek újabb locsolás nélkül. A túlöntözésből adódó pangó vizet éppolyan fontos elkerülni, mint a már túlzott mértékű, tartós kiszáradást. Ez akkor lép veszélyes stádiumba, amikor a levelek elbarnulnak, és szalmaszerűre elszáradnak. A száradás megakadályozható még a kezdeti állapotban, ha alapos öntözésben részesítjük a növényt; lehetőleg lágy és langyos vízzel. A virágokat viszont lehetőleg ne érje víz, mert esetleg foltosodhatnak emiatt.
A nem virágzó növények lombozatának permetezése este a legideálisabb, mert ekkor lehet tökéletes a vízzel telítődés. A reggeli vagy napközbeni öntözéskor a párologtatás miatt sok víz veszendőbe megy, és még a perzselés veszélye is fennáll. Legegyszerűbb öntözési módszer a locsolókanna kiöntőcsövének meghosszabbítása, de alkalmazhatunk rúdra kötözött öntözőtömlőt is. A legjobb a csepegtető öntözés, erre alkalmas műanyag csepegtetőtestekkel ellátott öntözőrendszerrel, ami jól automatizálható is. Ez garantálja leginkább a folyamatosan jó vízellátást. A túlönözés veszélye itt is fennáll: a pangó vizet most is meg kell szüntetni. Legegyszerűbb, ha alsó vízelvezető nyílást készítünk, és az alsó tálkát, ami a felesleges víz felfogására szolgál, legalább hetente egyszer kiürítjük, és kimossuk.
A tápanyag-utánpótlás megkezdése az ültetés után csak 1-1,5 hónappal válik esedékessé. Ez a művelet lehetőleg folyékony formában, vagyis tápoldatozással történjen. A tápoldat töménysége 0,2%-os, vagyis két ezrelékes legyen, amelyet egy liter vízben oldjunk fel. Ha nem folyékony tápoldatot alkalmazunk, akkor 2 grammnyi szükséges a fent említett mennyiséghez. Nagyobb töménységnél már károsodást, lomb- és gyökérperzselést idézhet elő.
A tápoldatozás – a nagyobb biztonság érdekében – lehetőleg este, vagy borús időben történjen. Előzze meg, és néhány nap múlva ismét kövesse alapos öntözés, ami szintén csökkenti a tápoldatozás veszélyét, valamint segíti az így kijuttatott tápanyagok jó hasznosulását. A két tápoldatozás közötti időintervallum 1-2 hét legyen, persze ez függ a növény típusától is. Ha az ültetéshez használt föld tápoldatokkal kellően fel van töltve, ebben az esetben sem indokolt pár hétig a növény „utángondozása”. A tápoldatozást egészen nyár végéig, szeptember elejéig érdemes folytatni.
A tápanyaghiány könnyen észlelhető a növényeknél: a felső levelek tovább növekedése mellett az alsó hajtások elsárgulnak. Ilyen problémák orvoslása csakis kellő mennyiségű tápoldatozással oldható meg.
A gondozáshoz hozzátartozik a növények kellő tisztogatása is: az elszáradt leveleket és az elnyílt virágokat feltétlenül el kell távolítanunk a növényről, különben még gombás fertőzések kiinduló helyeivé is válhatnak.
A metszés – szükség szerint többször megismételve – képes a legjobban megelőzni a hajtások túlzott felnyurgulását, vagy esetleges túlburjánzását. Az ennek érdekében eltávolítandó részeket legjobb közvetlenül egy elágazódásnál levágni, ahol biztos a további hajtások kifejlődése. A petúniák és vasvirágok különösen könnyen válnak olyan dússá, hogy vissza kell őket vágni. A legtöbb petúnia még az erősebb visszavágást is elviseli, a cserjés margitvirágok és a margaréták viszont csak kevésbé kurtíthatók; nem szabad őket teljesen a fás részükig visszavágni: ilyen esetben már nem képesek megújulni. A növényvédelem csak valamilyen károsító esetleges megjelenésekor szükséges, ekkor viszont halasztást nem tűrő feladat. Ha nem akadályozzuk meg a károkozó elszaporodását, elhatalmasodik a növényen a betegség, és rohamos pusztulás is bekövetkezhet.
Az átteleltetés, ha egyáltalán lehetséges, hasonló módon történik, mint a nem függőtartóban növekedett társaiké: mindenképp fagymentes helyre tegyük őket. A helykihasználás érdekében legalább egy részük a teleltetés ideje alatt is felfüggeszthető – bár ez a fényellátásuk hátrányára is lehet. A teleltetés megkezdése előtt a hajtásokat mindenképp kurtítsuk vissza, az egynyári növényeket pedig távolítsuk el a virágtartóból, ezzel is megkönnyítve az évelő növények helyzetét.
A muskátli töveket cserépbe is átültethetjük a téli időkre, így jobban érzik magukat, és ezzel is elősegítjük a tavaszi erőteljesebb növekedésüket.

Erőgép

2010-10-01T13:30:00.001-07:00

Naponta sulykolja belénk a média, hogy egészségesebben kellene élnünk. Több mozgás bizony senkinek nem ártana, csakhogy erre soha nincs időnk. Futni, kocogni ugyan elvileg bárhol lehet, ám a városi benzingőzös utcák erre nemigen csábítanak. Aki teheti, inkább konditerembe jár, hiszen ez a kellő mozgás mellett sikk is. A tinédzser koron túl levők azonban szívesebben használnák otthonukban a különféle "erőgépeket", hiszen a kényelemszeretet mellett az időhiány is oka a mozgásszegény életvitelnek. Akik pedig megelégszenek egy szolid kivitelű, ám sokoldalúan használható házi erőgéppel, azoknak ajánljuk az alábbi kondiberendezést, melyet a család minden tagja használhat.

Bár az egyszerűbb mozgásgyakorlatokat eszközök nélkül is elvégezhetjük, ám a különféle függő, nyújtó gyakorlatokhoz a bordásfal az igazán megfelelő szer. Készen jó kis summába kerül, ám a barkácsolóknak nem jelenthet problémát az elkészítése. Izmaink erősítéséhez ezt pedig könnyű kiegészítenünk egy súlygéppel, amely még helyet is alig foglal, hiszen a bordásfal két oldala mellett helyezkedik el. Görgős ülésű "evezőpaddal" megtoldva (1) tovább bővíthetjük a használhatóságát, így szinte minden izmunkat kedvünkre megmozgathatjuk vele. Bár szerény kis kondigépünk csak alig 200 mm-nyire áll el a faltól, használatához előtte legalább 2 m-nyi szabad térre van szükség. Otthonunkban tehát ennek figyelembevételével válasszuk ki a helyét. Nem árt azonban arra is gondolnunk, hogy a kondizáshoz viszonylagos nyugalom szükséges, ezért nem célszerű a mindenki által gyakran használt előszoba átjáró részébe, vagy szorosan a fal mellé nyíló szobaajtó mögé telepítenünk.
Az elkészítéséhez szükséges anyagok jegyzékét ismertetésünk végén táblázatba foglaltuk, ezért rajzunkon csak az alkatrészek kialakításához szükséges méreteket adjuk meg. Az egyes alkatrészek kialakításához is adunk néhány tanácsot, ám részletesebben azok összeépítésének menetét ismertetjük.
A bordásfal alkatrészeinek elkészítése összetett, de nem bonyolult munkát igényel. A lekerekített élű fokokat három, méretre szabott léc alkotja. A fokok magja (M) 30´30 mm-es léc, amelyekre 30 mm széles, félkerek léceket (N) kell ragasztanunk. A lécfokok két végén a maglécek 20-20 mm-nyire kinyúló csapokat alkossanak. Ezt mellőzhetjük, ha a távtartó lécek (L) mindkét, és az alsó-felső támlécek (J, K) egyik végét homorúan félkerekre munkáljuk. A két oldallap 20 mm-es deszkára (F) erősített hosszlécpárból (G), valamint a közéjük ragasztott és csavarozott távtartó-lécekből (L) áll. Összeállításukkor előbb az oldaldeszkára ragasszuk fel az egyik hosszlécet, majd fölé ragasztva három facsavarral erősítsük fel az alsó támlécet. Ezt követően derékszögbe állítva, ragasztva és csavarozva fogassuk fel az első fokot.
A fokok beerősítésekor helyezzünk alájuk egy-egy lécdarabot, hogy pontosan vízszintbe kerüljenek. A többi fokot egymás után, a távtartó-lécekkel együtt rögzítsük a helyükre (2). A felső támléc beerősítése után a másik hosszléccel ellátott oldaldeszkát állítsuk a fokok mellé, majd azok másik végét is rögzítsük a hosszléc élére, és a távtartókat is erősítsük közéjük. A már félig kész bordásfal fokainak végeit ezt követően a másik hosszlécpár leragasztásával fedjük le, és a kötést a foklécek között behajtott facsavarokkal erősítsük meg (3). Miután a ragasztó megkötött, a nyers bordásfal minden felületét gondosan csiszoljunk simára, majd portalanítás és alapozás után háromszor vékonyan kenjük be parkettalakkal.
A bordásfalhoz azonban áthidaló talpazat, illetve fedőlap (A) is tartozik. Egyrészt ezek rögzítik a falhoz és a padlóhoz, másrészt e két alkatrész tartja a súlyzót fedő burkolatot is. E két fontos alkatrészt 19 mm-es faforgácslapból ragasztással állítsuk össze. Lemázolása után átmenő köldökcsapokkal és hosszú facsavarokkal erősítsük a bordásfal alá, s annak tetejére. Vigyázzunk, minden szempontból középre állítva és nagyon szilárdan erősítsük fel a hevederlapokat! Végükre csavarozzunk 2,5´30 mm-es laposacélból hajlított tartóvasakat, majd az egész szerkezetet a kiszemelt helyére állítva horgonycsavarokkal fogassuk a falra és a padlóra.
Következhet a súlyzó szerkezetének az elkészítése. Burkolatának (O) anyaga 150 mm-es műanyag csatornacső, ebből készíthetjük el majd a két súlykosarat (P) is. Mozgatáshoz 8 mm-es szőtt műanyag kötél, seklik, függőcsigák, kötélszívek, szemes anyák és csavarok szükségesek. A súlykosárból (P) kettő kell, tehát először a csatornacsőből vágjunk le két 500 mm magas darabot. A palástjukat hosszában fűrésszel vágjuk át, majd 30 mm szélesen átlapolva csavarozzuk össze. Süllyesztettfejű csavarokat használjunk, és a felső csavarral belülre mindjárt a kosár függesztőlemezét is fogassuk fel. Ez lehet szerelőszalag is. A másik szárát ugyancsak süllyesztettfejű csavarral erősítsük a cső belsejébe. A kosár fenéklapját (C) 19 mm-es faforgácslapból vágjuk ki, de kontúrját a cső alapján rajzoljuk meg, hogy pontosan illeszkedjen a cső belsejébe. A fenéklapokat is süllyesztettfejű facsavarokkal fogassuk a súlykosárra.
A súlyzó burkolatát (O) szabjuk méretre, felső részébe lyukfűrésszel vágjunk nyílást a kötelek és a csigák részére. A burkolócső rögzítésére három-három faforgácslapból kivágott korong (B) szolgál, amelyek közül kettőt a felső áthidaló hevederre kell csavaroznunk, egy-egy pedig az alsóra kerül, köldökcsappal központosítva. Ezek leerősítése előtt azonban még az alsó korongokra ragasszunk 50-80 mm vastag habszivacsot (U). A habanyagot éles késsel vágjuk körül (4), hogy a talpkoronggal együtt könnyen a csőburkolatba tudjuk majd illeszteni. A talpkorong helyét, pontosabban a középpontját pontosan jelöljük fel az alsó hevederlapra, majd fúrjunk fészket a helyezőcsap számára. A talpkorong közepébe ragasszunk egy 10 mm-es köldökcsapot, majd a korongokat csavarozzuk a burkolócsőbe. Súlyként száraz homokkal töltsünk meg több műanyagzacskót (5), szájukat csomózva kössük le. A súlyuk lehetőleg azonos legyen. A vékony fóliazacskókat ajánlatos vászonból varrt zsákba helyezni, a vastagabb anyagból készülteknél erre nincs szükség.
Következő lépésként a súlyzót mozgató kötélzetet állítsuk össze. A felső áthidaló heveder végeire szemescsavarok és seklik segítségével erősítsünk fel két-két 25 mm átmérőjű kötélvezető görgőt, a bordásfal külső oldalára pedig - alulról a második fok magasságában - egy-egy újabb kötélvezetőt kell felcsavaroznunk. Két kötélszáras markolatra is szükségünk lesz, ezeket 30 mm átmérőjű farúdból készítsük el. A kötélszárak végeit kenjük be ragasztóval, nyomjuk a zsákfuratokba, majd egy-egy oldalról behajtott, a kötélen is áthajtott facsavarral rögzítsük véglegesen. A súlyzókat mozgató kötélzet két kötélpárból áll, amiből az egyik állandó kapcsolatban van a súlyokkal, míg a másik két kötél az előzők meghosszabbítását szolgálja. Ez a guruló üléses pad használatához szükséges (1). A kötélzet kialakítását keretezett ismertetésünk tartalmazza. A kötelek felszerelése után már csak a homokos zacskókat kell a kosarakba rakni (6). Ezt követően a súlyzók burkolatát már az áthidalókra erősített korongokhoz csavarozhatjuk, és ezzel a fali szerkezet készen is van.
Szerény kondigépünk kiegészítéseként guruló ülést is készíthetünk. Ennek alaplapja (D) 15 mm vastagságú rétegeltlemez, vagy 21 mm vastag laminált faforgácslap, amelynek sarkaira alulról egy-egy csúszásgátló gumi korongot erősítsünk fel. Az ülésvezető sín (T) alumínium U-idom, amelyeket a végükön kis süllyesztettfejű csavarokkal fogassunk az alaplapra, végei elé pedig erősítsünk egy-egy gumi ajtóütközőt. Az ülés lapja (E) ugyancsak 15 mm-es rétegeltlemez, de megteszi a 19 mm-es faforgácslapból kivágott darab is. Az ülőlapra gumi, vagy műanyagkerekes bútorgörgőket csavarozzunk fel, majd ragasszunk a másik oldalára legalább 50 mm vastag poliuretánhabot. A felesleges anyagot az üléslap éle mentén vezetett késsel vágjuk le (7), majd a habpárnát erős vászonhuzattal fedjük be. A huzatot kétszeresen visszahajtott széleinek a leszegezésével rögzítsük az üléslap alá.
A kész ülést helyezzük a vezetősínekbe (8), és mozgatása közben ellenőrizzük, hogy megfelelő-e a sínnyomtáv. Ha az ülés valahol megakadna, a lefogó csavarok valamelyikének az oldása, és a sínek pontos beállítása után rögzítsük le újból. Ezzel házi kondigépünk készen is van, akár mindjárt ki is próbálhatjuk. A bordásfalon függő testhelyzetben számtalan egyszerű, ám hatásos izomerősítő gyakorlatot végezhetünk, sőt, ha netán "evezni" támadna kedvünk, akkor a súlyzót és a gurulóülést használva ezt bármikor megtehetjük. E szerény berendezéssel szinte minden izmunkat jó kondícióban tarthatjuk, s ez még pénzünkbe sem kerül.

Ajtós tükörvarázs

2010-10-01T13:26:00.000-07:00

Amilyen zavaró lehet egy tökéletes tükörszoba, olyannyira előnyös hatást hozhat otthonunkba a szokásosnál nagyobb, esetleg egész falat befedő óriási tükör. Az ilyen felületek nemcsak elegánsak, hanem a nagy méretük révén térnövelő hatásúak is, ezért ajánlatos jól megválasztani helyüket a lakószobákban. A következőkben a nagy tükrös felületek kiválasztásához, kialakításához adunk néhány tanácsot olvasóinknak. A tükör különleges tulajdonsága, hogy tökéletesen visszatükrözi az előtte levő tér képét. Minél nagyobb a tükröződő felület, annál szembetűnőbb a hatása, szinte ablakként, ajtóként "működik", mintha ezeken keresztül egy szomszédos helyiségbe pillantanánk, vagy a szoba még egyszer akkora lenne, mint valójában. Ezt a nagyon is egyedi hatást főként szobai gardróbszekrények tükörajtói által élvezhetjük igazából, és rájuk pillantva még a szűk helyiséget is kétszer nagyobbnak vélhetjük a valóságosnál. Természetesen falra is erősíthetünk nagy méretű tükröt, ám a szekrényajtókra szerelve hatásosabbak, és itt funkcionálisan is jobban kihasználhatók. Egyrészt különleges, exkluzív borítást ad az ajtó frontfelületének, miközben jótékonyan elrejti magát a szekrényt és falként hat. Ehhez természetesen beépített szekrény szükséges, amelyeknél tolóajtókat használhatunk. A tükrök ugyanis elég sérülékenyek, és könnyűnek sem mondhatók. A pántra szerelt ajtólapokon a tükörborítás súlya miatt nagyon szilárd és merev ajtólapokra, továbbá rendkívül robosztus ajtópántokra, masszív keretszerkezetre lenne szükségünk. A tolóajtóknál azonban más a helyzet, ezeknél csak az ajtólap hajlását kell megakadályozni, és a tükörlap(ok) felerősítését kell ideálisan megoldanunk. Az ilyen szekrények a padlótól a mennyezetig érhetnek, és ha a födém túl magas, függesztett homlokfallal csökkenthetjük a szekrény nyílásmagasságát. Ilyen esetekben pl. az ablak magasságához célszerű igazítanunk a leendő szekrény nyílásmagasságát (1).
Ha a szekrény közvetlenül az ablak mellé kerül, akkor a tükörajtóval a helyiség természetes fényviszonyait is jelentősen javíthatjuk, hiszen háromajtós szekrény esetében az első pályán levő tükörajtót tetszőlegesen mindig oda tolhatjuk, ahol fényvisszaverő hatása a legkedvezőbb. Tökéletes megduplázó hatást azonban csak akkor érhetünk el, ha az összes ajtón tükör van, és ezek nem torzítanak egy cseppet sem (2). Még az sem zavarja meg a látványt, hogy a tükörlapokat az élük mellett körben különféle anyagokból készült szegélyidomok foglalják keretbe, és az sem, hogy az egyik ajtó legalább 40 mm-rel előrébb áll, mint a hátsó ajtólap(ok).
Ilyen tükrös szekrényajtókat azonban csak kellő szaktudással és jól felszerszámozott műhelyben lehet saját kezűleg elkészíteni, mert a nagy felületű tükörlapok nagyon sérülékenyek, és nagyon szilárd szerkezetű ajtólapokat, speciális felfüggesztő idomokat s alsó, sínvezetékben futó görgőket igényelnek. Az ajtók megvezetéséhez szükséges elemek ugyan készen megvásárolhatók, viszont a nagy méretű tükörlapok szállítása, de még inkább az ajtólapokra szerelésük otthon szinte megoldhatatlan. A teljes felületén tükörrel borított ajtókat ezért készen célszerű megvásárolni, a hozzávaló egyéb szerelvényekkel együtt (3).
Ezt megelőzően a leendő tükrös szekrény helyét úgy válasszuk ki, hogy az lehetőleg faltól falig, és padlótól a mennyezetig érjen (4). Ez a legtakarékosabb megoldás. A szekrény a kiválasztott ajtók magasságához igazodjon, és a különbséget a mennyezetről aláfüggesztett homlokfal beépítésével egyenlíthetjük ki (5). Ha a szekrény nem két oldalfal közé kerül, egyik oldala felől ún. oldalvég lappal zárjuk le (6). A homlokfalhoz és az oldalvég laphoz 19 mm vastag laminált faforgácslap is elégséges. A szekrény szélességét aszerint határozzuk meg, hogy a gyári ajtók milyen szélesek, és hogy milyen szélességben fedik át egymást. Ez általában 30 mm. A szekrény magasságát tekintve viszont fontos, hogy a sínekkel együtt mekkora a beszerelési magasságuk.
Ha már minden fontos részletet megterveztünk, már csak az ajtók tükörborításának a színét kell kiválasztanunk. A tükrök foncsorrétege ugyanis nemcsak ezüst, hanem bronz és füst színű is lehet. Eldöntéséhez a helyiség bútorzatát és kárpitjainak színvilágát is vegyük figyelembe, és a tónusában hozzá illő tükröt válasszuk ki. A legragyogóbb természetesen az ezüst bevonatú tükör, a bronz sejtelmesen elegáns, míg a füstszínű hangulatosan visszafogott. S ha sokallanánk a ragyogóan tükröződő felületek nagyságát, akkor az egyik ajtó akár lehet laminált felületű is, a berendezés többi darabjának a fájához illő erezetrajzú és színtónusú.
Az ajtók beszereléséhez előbb a síneket ajánlott a helyükre erősíteni, mégpedig vízmértékkel pontosan vízszintbe állítva. Az ajtólapokat egymás után, kissé ferdén tartva illesszük a felső sínbe, majd alul óvatosan helyezzük a görgőiket az alsó sín vályújába. Az ajtókat azonban csak a beállítócsavarokkal történő felemelése után lehet megmozgatni.
Amennyiben az ajtók már tökéletesen akadálytalanul és könnyen mozgathatók, hozzáfoghatunk a szekrény belső berendezéséhez. Célszerű, ha egy középső polcos-fiókos elemmel választjuk ketté a rakteret, mert így egy-, illetve kétsoros akasztós részt is könnyen kiépíthetünk, és szükség esetén ezt gyorsan meg is változtathatjuk. A polcos-fiókos elemet akár saját kezűleg is összeállíthatjuk, ehhez már igazán nem nehéz a két oldalsó akasztórudat a helyére erősítenünk. Mindezt természetesen készen is megvásárolhatjuk (pl. a Stanley gyárt ilyet) és a szekrény belső kialakítása után már csak az ide szánt holmik elrendezése van hátra, majd az ajtókat a helyükre tolva élvezhetjük a tükör által kétszeresnek látszó szobánk új eleganciáját.

Mire használhatjuk a maradék laminált parkettát?

2010-10-01T13:22:00.001-07:00

Jó kérdés, mondhatná bárki, ha van néhány parkettaeleme. Ha ugyanis valaki maga rakja le a laminált parkettát, többnyire mindig marad néhány felesleges darabja. Ez abból adódik, hogy csak bontatlan csomagokat lehet vásárolni, és ha a burkolandó felület akár egy fél négyzetméterrel is nagyobb, új köteget kell vásárolni. A parketta lerakása után viszont a néhány maradék elemmel nemigen lehet mit csinálni. Azaz várjunk csak! Padlóként valóban nem használható, viszont kis fantáziával kisebb-nagyobb használati tárgyak készítésére még kiválóan alkalmasak. Ötletadóként, íme néhány tipp.

Rejtett konzolos fali polc

Két parketta elemből és 10x20 mm-es lécekből rejtett konzolos polcot készíthetünk. A 7 mm vastag elemek önmagukban nem teherbírók, ezért két lap kell a polclaphoz, amelyeket vak keret fog majd egymáshoz. A két elem csaprészét előbb gyaluljuk le, majd a darabokat összefogva vágjuk kellő hosszúságúra. A lapok alsó oldalát a szélek mentén csiszoljuk érdesre, hogy a ragasztó jól tapadjon a felületre. A fenyőlécekből szabjunk le akkora darabokat, amelyek a vakkerethez szükségesek, és faragasztóval erősítsük rá valamelyik lap hátoldalára. A lécek az élekkel egy síkba kerüljenek. A polc konzolja egy 6-8 mm-es, a falba süllyesztett lágyacél rúd lesz, ezért ezeket most erősítsük a polc kiszemelt helyén a falba. Az ehhez szükséges lyukak helyét vízmérték segítségével jelöljük meg, majd fúrjuk ki. Vigyázzunk, hogy a furatok merőlegesek, és legalább 80 mm mélyek legyenek.
A konzolrudakat szilárdan, ékeljük, vagy ragasszuk a falba fúrt lyukakba, és ezek alapján jelöljük fel fészküket a keretes polclapra. A keretlécet hátul fűrészeljük ki a konzolok helyén, majd két oldalról helyezőlécekkel is vegyük körül a konzolrudakat. Ezt követően ragasszuk helyére a felső polclapot is, majd az éleket domború, vagy egyéb fazonú élléccel fedjük le, amelyeket gyors faragasztóval, lepréselve fogassunk véglegesen a helyükre. A sarkaik természetesen gérbe vágottak legyenek. Igénytelenebb polcoknál használhatunk felvasalható élfóliát is.
Végül a polcot töröljük tisztára, és húzzuk rá a rúdkonzolokra, s ezzel el is készült a polcunk, amely látszatra élével a falra van csak ragasztva, valójában nehezebb tárgyakat is nyugodtan elhelyezhetünk rajta, hiszen a konzolrudak elbírják a nagyobb terhelést.

Edényalátétek

Étkezéseknél tálaláskor, piknikek alkalmával pedig tányérok helyett használatosak az edényalátétek, fatálak. Ezek általában fából készített tárgyak, használatuk során a felületük hamar "viseltessé" válik. Viszont a laminált padlók igen ellenálló felületi rétege kitűnően tisztítható, és még a forró főzőedények sem tesznek kárt benne. A lecserélendő alátétlapokat tehát nyugodtan elkészíthetjük a maradék parketta lapokból, azok tartósak lesznek, s még pénzt sem kell adnunk értük. Kivágásukhoz finomfogazású dekopírfűrész-lapot használjunk, s vágáskor mindig az alsó felük legyen felül. Egyszerre több darabot összefogva érdemes kivágni, ha több egyforma alakú darabra van szükségünk, élüket is így érdemes csiszolótárcsával simára munkálni. A hornyolt élekbe ragasszunk 2x2 mm-es modell-lécet, a csaprészt pedig gyaluljuk le az alapanyagként szolgáló parkettaelemről. Ha azonban egy lapszélességnél nagyobb méretű darabra van szükségünk, akkor a két lapot előbb ragasszuk össze, majd ezekre merőlegesen, de 90 fokban leforgatva ragasszunk alájuk még egy parkettadarabokból álló réteget. A két anyagréteget hátoldalukkal lepréselve ragasszuk össze. A forma kirajzolásakor ügyeljünk arra, hogy a hosszanti illesztés a darab középvonalába kerüljön.
A kimunkált darabok élét ajánlatos felvasalható élfóliával lefedni, hogy a maganyagot megvédjük a nedvesség duzzasztó hatásától. MDF maganyagú elemek esetén azonban a simára csiszolt élek színes festékkel történő bevonata is elégséges, ha először híg festékkel megfelelően lezártuk a porózus felületet. Az élfóliát előbb vasalóval kellően felhevítve préseljük rá az élekre, majd mindkét oldalról éles késsel vágjuk le a felesleges széleket. A vágott szélek élét koptassuk le finom polírpapírral, majd ezt követően újból, most már csak az élek mentén vasalva préseljük le a fólia széleit. Sarkokon a fóliák él-lap fedésbe kerüljenek, lekerekített, kerek, vagy ellipszoid formáknál viszont pontosan összevágott éllel illesszük össze a fóliavégeket.

Oszlopszék virágok számára

A cserepes virágok közül a szebbek, a dús lombozatúak néha külön helyet igényelnek maguknak a szobában. Az ilyen virágok elhelyezésére szolgálnak - többek között - az oszlopszékek. Ezekkel többnyire az a baj, hogy a készek elég sokba kerülnek, a saját készítésűek pedig munkaigényesek. Ha viszont maradt legalább két laminált parketta elemünk, akkor gyorsan összeállíthatunk belőlük egy dekoratív, négyzetes piedesztált kedvenc virágunk számára.
A két lapot összefogva vágjuk ketté, és így mindjárt meg is kaptuk az oszlop oldalait. A csapos részeinek legyalulása után hátoldalukat csiszoljuk alaposan le, majd él-lap kötésben ragasszuk össze a darabokat. A sarkokba - erősítés gyanánt - ragasszunk háromszögű sarokléceket. Az egymás élére ragasztott lapokat néhány előfúrt lyukba ütött bognárfejű szeggel is erősítsük meg. A fedetlen éleket, és azok mellett a szomszédos oldal szélét, azonos szélességű felvasalható, a parketta elem színtónusától kissé sötétebb vagy világosabb színű élfóliával fedjük le.
Az oszlop aljára szabjunk ki 5-6 mm vastag rétegeltlemezből egy zárólapot, amelyik 10 mm-rel legyen nagyobb, mint az oszlop szélessége. Az oszlop belsejébe pedig szabjunk le egy akkora négyzet alakú darabot, amelyik pontosan az oszlop üregébe illik. A talpat szegekkel megerősítve ragasszuk a négyzetes betétlapra, majd mindkettőt az oszlop aljára. Ha lehet, a talplemez mindegyik oldalélét gyaluljuk 45 fokban ferdére.
A piedesztált sík, és nyílással ellátott fedőlappal is lezárhatjuk. Ehhez azonban előbb fóliázott borítású parketta-szegélylécből az alsó lábazatot és a felső párkányt kell az oszlopra ragasztanunk. Ez az egyetlen kényes művelet a munka során, mert itt pontosan méretre szabott és gérbevágott lécdarabokat kell az oszlop oldalainak a végeire ragasztanunk. E célra megfelel a PVA ragasztó, csak kis ideig lepréselve kell a léceket a helyükre fogatni, pl. csavaros szorítókkal. Miután a léckeretek ragasztása teljesen megszilárdult, a felső koszorú mérete alapján szabjuk ki 5-6 mm-es rétegelt lemezből a fedőlapot. Ha a virágcserép nem túl nagy átmérőjű, akkor lehetőség van arra is, hogy a cserép tálkáját befogadó kör alakú nyílással is ellássuk. Ha a virágcserép kaspóba kerül, akkor annak alsó átmérőjéhez szükséges mélyedést is kialakíthatunk a fedőlapon. Ennek az a módja, hogy a fedőlapon lyukfűrésszel kivágott nyílás alá egy másik, nagyobb átmérőjű, vagy négyzet alakúra vágott rétegeltlemezt ragasztunk. Mielőtt azonban az oszlopot felülről lezárnánk a fedőlappal, ajánlatos az oszlopszéknek az önsúlyát megnövelni, különben könnyen feldőlhet. E célra a száraz homokkal töltött műanyag zacskók a legmegfelelőbbek. A zacskók erős fóliából készültek legyenek, csak 3/4 részükig töltsük meg homokkal, és zsineggel körbetekerve zárjuk le nyitott részüket. A zacskókat úgy helyezzük az oszlop aljába, hogy a teret jól kitöltsék, és ha szükséges, tegyünk fölé még egy homokkal megtöltött zacskót. Így már kevésbé dőlhet fel az oszlopszékünk, még ha egy súlyosabb virágcserepet, vagy más súlyosabb dísztárgyat teszünk is majd a tetejére.
Ezután az előzőleg több vékony rétegben már belakkozott fedőlapot az oszlopszék tetejére csavarozhatjuk, helyére állíthatjuk, s kedvenc virágunkat máris a maradék parkettalapokból kialakított piedesztálra helyezhetjük. Így a burkolóanyag sem veszett kárba, otthonunk pedig gyarapodott egy tetszetős berendezési tárggyal.

Fűszertartó

2010-10-01T10:43:00.000-07:00

Fűszertartó

A másik ajándéktárgy (8) elkészítése sem sokkal bonyolultabb, de előbb a tároló üvegcséket kell beszereznetek. E célra ugyan megfelelnek a bébiételes kis üvegek is, de sokkal mutatósabbak, ha a tetejük sima és nem menetes. Kis szerencsével a konyhafelszerelési üzletekben találhattok hasonlókat. Az viszont fontos, hogy az üvegcséknek legyen pereme, különben nem tudjátok majd a tartólap nyílásaiba erősíteni. Az átmérőjük 60 mm körüli legyen, és a magasságuk se haladja meg a 100 mm-t. A szájnyílásuk pedig legalább 40 mm legyen. Ha az üvegcsék már megvannak, szerkesszétek meg a tartólapjukat.
Ez alapvetően egy akkora átmérőjű korong legyen, hogy az üvegcsékből ötnél esetleg többet is elhelyezhessetek a kerületén belül. Az üvegcséket a szájukkal lefelé állítsátok az 5-6 mm vastagságú rétegelt lemezre, így próbáljátok egymástól egyenlő távolságban elhelyezni a 220-250 mm átmérőjűre rajzolt körön belül. Az üvegek egymástól legalább 30 mm távolságra legyenek. Ha jó a szemmértéketek, akkor az üvegeket így is körülrajzolhatjátok (9), de jobb, ha körzővel pontosan kiszerkesztitek az osztásvonalakat, majd erre jelölitek fel az üvegek nyakátmérőjéhez igazodó nyílások körvonalát. Vigyázzatok, mert a nyílások elölről azonos szélességűek a nyakmérettel, és a sarkaik kb. 10 mm-es sugárban lekerekítettek. Ha ezzel megvagytok, akkor egy 20 mm vastag deszkalapra is jelöljétek fel a tartólappal azonos átmérőjű talp körívét, és máris hozzáfoghattok ezek és a további alkatrészek kivágásához.
A tartólapot lyukfűrésszel a legkönnyebb kivágni (10), de lombfűrésszel sem sokkal nehezebb, csak fárasztóbb és több idő szükséges hozzá. A kifűrészelt darab éleit csiszoljátok simára, majd fűrészeljétek ki a talp korongját is. A korong élét azon nyomban csiszoljátok simára.
Az üvegek tartólapját egy álló oszlopra kell majd felerősítenetek, amelyet 50 mm átmérőjű farúdból, gérvágó ládába fogva szabjátok le. A rúd hossza kb. 200 mm legyen, és nagyon ügyeljetek, hogy a vágás síkja merőleges legyen a palástra, különben az oszlopot majd csak ferdén tudjátok a talpra erősíteni. Vékonyabb, 40 mm-es farúdból vágjátok le a fogantyú darabját, majd hozzáláthattok a tartóállvány összeállításához.
A talp közepébe fúrjatok lyukat egy 5x40 mm-es facsavar számára, és a tartólap közepét is fúrjátok ki, majd ragasszátok az oszlop egyik végére. Kenjétek be ragasztóval a korong közepét, és az oszlopot egy behajtott facsavarral megerősítve rögzítsétek a talp közepére (11). Ha már szilárdan áll az állványoszlop, akkor a tetejébe és a fogantyú darabjába is fúrjatok fészket egy 8x30-as facsap számára, majd a csapot ragasztóval bekenve üssétek az oszlopba, arra meg a tartólapot és a fogantyú darabját üssétek fel. Az állványt most már lefújhatjátok vékonyan színtelen akrillakkal.
Amíg az állvány lakkozása szárad, az üvegek záródugóit készítsétek el. Két megoldás között választhatok. Ha van az üvegek nyílásába illő és annál 10-15 mm-el nagyobb átmérőjű farudatok, akkor gérládába szorítva abból fűrészelhetitek le a dugók alsó, illetve felső korongjait (12). Az egyenes vágás alapvetően fontos, tehát a fűrész vágás közben ne billegjen oldalirányba. Ez nem könnyű feladat, mivel több egyforma darabot kell levágnotok. A korongok 10 mm-nél ne legyenek vastagabbak, és ezt egy, a ládába szorított ütközőléccel, vagy deszkadarabbal biztosíthatjátok. A vágáshoz ajánlatos a gérládát csavaros szorítóval, szilárdan a munkaasztalra fogatni - az ütközőfával együtt -, mert így a fűrészelés könnyebb lesz. A köldökcsapokból kialakított kis fogantyúknak azonban még mindegyik korong közepébe megfelelő átmérőjű lyukat kel fúrnotok. A középpontok bejelöléséhez használjatok kartonból kivágott sablont, amivel legalább három jelölést ejtve határozzátok meg pontosan a korongok közepét.
A záródugókat azonban fűrészpengés körkiszúróval is kialakíthatjátok. Az üvegek nyakába illő korongokat 10 mm-es fenyődeszkából, a rájuk ragasztandó fedőket pedig akár 5 mm-es rétegeltlemezből is kivághatjátok. Ezzel a megoldással a fogantyúcsapok központi fészkeit is előfúrtátok, már csak a kellő méretre kell majd bővítenetek, hogy a lecsiszolt sima palástú köldökcsapokat a dugó két darabjába ragaszthassátok. A simára csiszolt dugódarabokat ezt követően már összeragaszthatjátok, lelakkozhatjátok. A fűszertartó ezzel kész, már csak a különféle fűszerekkel kell az üvegcséket feltöltenetek, és hogy munkátok eredménye valóban meglepetés legyen, karácsonyig még dugjátok el valamelyik szekrényetek mélyére.

Betonmedence a kertben

2010-10-01T08:03:00.000-07:00

A medencék nagyon sokáig mindenki számára a strandokkal, uszodákkal voltak egy gondolati kapcsolatban. Ám ma már kültéri, vagy lakáson belüli beltéri medencék is kivitelezhetők, és épülnek is. A pénztárca és az igények a két határ az építőipar eme szegmensében.
Egy kültéri medence elképzelésekor sok-sok kérdés merülhet fel jogosan építtetőjében. Milyen talajban lehet elhelyezni, mit telepítsek köré, hogyan tájoljam? Milyen anyagból készíthetem, milyen műszaki feltételei vannak? Hogyan szigeteljem, burkoljam? Milyen gépészetre van szükség?
A medencéket a kertben bármilyen talajban el lehet helyezni, a tájolást a tulajdonos igényei, elképzelései határozzák meg. Környezetének kialakításánál azonban érdemes arra figyelni, hogy a lombhullató fák, bokrok közelsége sűrűn szennyezi a vizet. Medencénket két módon alakíthatjuk ki. Elkészíthetjük előre gyártott fix méretű műanyag medence beépítésével. Ennek csak ki kell ásnunk a helyét a talajból. (A gödör mérete nagyobb legyen, mint a medence méretei.) Alulra el kell készíteni a fogadószintet, mely egy 10-15 cm vastag kavicsrétegből, s a rajta elhelyezkedő, egyrétegű hálós vasalással ellátott, szerelőbetonból áll. A fogadószintnek, a medencetesten túl, a köré építendő vasbetont is fogadnia kell, sőt a legjobb, ha rögtön a gépészeti térnek is biztosítunk helyet. Ezután elhelyezzük a medencét, majd a föld és a medence közötti körülbelül 30 cm, széles sávban a függőleges hálós vasalatot, és elkezdjük kiönteni a betonnal.
Ezzel párhuzamosan feltöltjük a medencét vízzel úgy, hogy a vízszint 10-15 cm-rel magasabban legyen, mint a betonozás szintje. A medence végében kell elhelyezni a 2´2´1,5 m-es gépházat, mely zsalukővel körbekerített, fogadószintig levitt helység lesz. Itt lehet majd a szükséges gépészetet elhelyezni.
A másik talán sűrűbben használt megoldás a monolit vasbeton medence készítése. A fogadóaljzatig hasonlóan készül, mint az előbbi. Itt azonban a következő fázis a duplasoros, méretezett fenéklemez vasalás, a falaknál felhajtva, a toldás segítésére. El kell helyezni a gépészeti szerelvényeket, a padlóösszefolyót és a csővezetékeket, szintbe állítva, a terveknek megfelelő helyen. Kibetonozzuk a fenéklemezt, majd beállítjuk a falak - terv szerint méretezett - vasalatát.
A munkahézagok megoldása is meghatározó tényező, mert a már szilárduló vagy megszilárdult beton és a csatlakozó friss beton között vízzáró kötésre van szükség. Ezt duzzadó szalaggal oldjuk meg, melyet végig felragasztunk a kész betonra a falazati vasalaton belülre. Ez a kb. 3 cm sugarú szalag, a bedolgozandó friss beton nedvességével reakcióba lépve, 10-20 cm-re megduzzad, és ezáltal tömít. Ezért fontos, hogy a légnedvesség kiküszöbölése érdekében, csak a betonozás előtt helyezzük el a felületen.
A szükséges beton ún. vízzáró beton legyen. A szigetelendő építmények, épületrészek nedvességgel, vízzel érintkező beton (vasbeton) határoló szerkezeteit (falait, fenéklemezeit stb.) vízzáró betonból építik. E szerkezetek teherhordó szigetelőszerkezetek, helyesebben szigetelő, teherhordó szerkezetek, mert tervezésüknél, méretezésüknél és megépítésüknél a vízzáróság feltételeinek teljesítéséből kell kiindulni, míg a többi követelmény kielégítésének módja ehhez igazodik. A beton vízzárósága pórustérfogatától, ezen belül a pórusok nagyságától és elrendezésétől függ. Az adalékanyag minősége víz és fagyálló, vízzel reakcióba lépő szennyeződésektől mentes legyen, a cement friss, finom őrlésű és az agresszivitás fokától függően kiválasztott kohósalak-portlandcement. Éppen annyi cementre van szükség, hogy a cement pép az összes adalékszemcse felületét bevonja (kb. 300-350 kg/m3), melyből a cement egy része (25%-a) trasszal helyettesíthető. A keverővízként betonra káros alkotóktól mentes, +5 °C ... +20 °C hőmérsékletű, tiszta víz használható.
A bedolgozás módja meghatározó tényező. A beton kétoldali zsaluzással, a szemcseszétosztódás megakadályozására kis magasságból beöntve, egyszerre legfeljebb 20 cm vastag rétegben, döngöléssel vagy vibrátorral jól tömörítve, a munkahézagok elkerülésére lehetőleg folytonos munkával dolgozandó be. A betonfelületet természetesen védeni kell a zsugorodási repedésektől, melyek a felület kiszáradásakor keletkezhetnek. Zsaluzatként, a külső oldalon használhatjuk a talajt is. A betonozást a falaknál is megelőzi a szükséges gépészeti berendezések elhelyezése és beállítása, mint például a vízhűtéses halogénlámpák, vagy amennyiben nem vízforgatós a medence, az ún. skimmer beépítése, mely a víztükör szintje alatt meghatározott mértékkel van, s általa biztosított a víz cserélődése. Természetesen a túloldalon pedig be kell építeni a tisztított vizet visszajuttató berendezéseket. Az igényektől függően lehet járdát vagy valamilyen szegélyt kialakítani a medence körül.
A medence szerves része, lelke a gépészet. Ennek fogadására ez esetben is gépészeti helységet kell kialakítani a medence végében, melyben elhelyezhető például a filteres tisztítótartály, vagy a szivattyú is. Innen vezérelhető a víz tisztítása, cirkuláltatása.
Miután megkaptuk a medencetestet, 72 órás víznyomási vizsgálatnak vetjük alá, az esetleges repedések tesztelésére. Ezt követően készíthetjük el a burkolatot. Nem mindegy milyen burkolatot helyezünk fel. A lapok speciális medenceburkolatok, meghatározott méretekkel. Fagyálló, fokozottan sav- és lúgálló kell legyen, hiszen a tisztításnál használt vegyszereknek ellen kell álljon. Bizonyos helyeken fontos a csúszásmentesség is.
A zsír- és porszennyeződés-mentes alapfelületre fel kell hordani a szigetelést. Ez ma már nem az ősrégi habarcsos technológiát jelenti, hiszen mára minden hidegburkolási segédanyagokat gyártó cég kifejlesztette a maga kétkomponensű vízszigetelését, melyek víznyomásállóak. Ezek használatakor a két komponenst csomómentesen el kell keverni, majd a műszaki leírásokban megjelölt módon fel kell hordani, egy vagy több rétegben, a sarkoknál, kritikus helyeken előre gyártott szalagokkal megerősítve.
Ezek a szigetelések összefüggő medenceszigetelést képeznek, melyekre a speciálisan kültérre kifejlesztett flexibilis, fagyálló, rugalmas ragasztóval lehet vízzáróan felragasztani a burkolatot. Törekedni kell a ragasztó 100%-os felületi tapadására, amely kizárja a burkolat felfagyását. Egy nap elteltével a fugák flexibilis fugázókkal kifugázhatók.

Fonatos székek felújítása

2010-10-01T07:54:00.000-07:00

A sással, rafiával, vagy csuhéval befont székek még ma is többek kedvelt berendezési tárgyai. Étkezősarkokban, vagy hétvégi házakban egyaránt jól mutatnak, feltéve ha fonataik nem szakadozottak, vagy túl kiültek. Ha az ilyen székek kerete már kopott is, a fonatuk sem ép, érdemes a régi fonatot lebontanunk, majd a székvázat és az ülések fonatát is felújítanunk. Ez ugyan nem kis munka, ám még mindig kevesebbe kerül, mintha a kopott ülőalkalmatosságok helyett újat vennénk.

A székeknek általában csak az ülése fonott, a háttámlák fazonosra formált, esetenként hajlított fa alkatrészek, amelyek a lábakat összekötő heveder rudakkal együtt biztosítják a váz szilárdságát. Mielőtt bármihez is nyúlnánk, minden darabot külön-külön megvizsgálva készítsünk hibajegyzéket. A fonatot - ezt követően - nedvesítsük be, hogy a szálak lefejtésük közben már ne sérüljenek számottevően. A lefejtett szálak toldását óvatosan bontsuk fel. Ha kell, újabb nedvesítéssel lágyítsuk fel a szálak végein a takácscsomókat. A lefejtett anyagot laza karikába hajtva tegyük egy nagyobb tálba. Végül a szálak végét rögzítő szegeket húzzuk ki az üléskeret lécének belső oldalából (1). Ha a bontás közben el-el szakad a sásszál, összekötésével ne most bajlódjunk. A lebontott nedves szálas anyagot takarjuk le nedves textíliával, hogy ne száradhasson ki.
Ezt követően a székvázat vegyük kezelésbe. Az esetleg törött darabokat keményfa csapok beragasztásával, a csak elhasadtakat pedig a hasadékba csurgatott, erős kötést biztosító ragasztóval javítsuk ki. A székvázak eresztékeit is ajánlatos letisztításuk után friss ragasztóval megszilárdítani. E célra tökéletesen megfelel a hagyományos, felmelegített csontenyv is, de természetesen használhatunk korszerű diszperziós faragasztókat is. A vázelemeket azonban még összeragasztásuk előtt felületkezeljük.
Előbb, ha szükséges pácoljuk a megfelelő színűre, majd a fa alkatrészeket itassuk át jól hígított lenolajkencével. Finomcsiszolásukat követően pedig jöhet a több vékony rétegben felkent, esetleg felszórt bútoripari lakkbevonat, amely újszerűvé teszi a fa alkatrészeket. Az így előkészített vázelemeket nyugodtan összeragaszthatjuk, kellő szintbeállítás után szorítókötésekkel ellátva hagyjuk a ragasztott részeket teljesen megszilárdulni. A felújított, már szilárd székvázon most már újból kialakíthatjuk a jellegzetes, fonatos ülést.
A négyzetes alakú, merőleges sarkú ülőkeretek befonása egyszerűbb, mint a trapéz alakúaké. Ezeknél először is a hátsó hevederlécre fektetett derékszög segítségével határoljuk be a ferde szögű részt (2), amelyet különleges módon kiegészítve kell majd befonnunk. A négyzetes ülőfelület befonását folyamatosan végezhetjük el. Erre ábránk ad kellő útmutatást, mellette a trapéz alakú ülésfonat széleinek a kialakítását is bemutatjuk. Mivel ez a bonyolultabb, lépésről-lépésre követhető ábrasorral tesszük szemléletessé a fonat elkészítését. Akár több összesodort rafiaszálat, akár sást, vagy csuhét használunk, előtte áztassuk hideg vízbe (3), majd takarjuk le nedves ronggyal. A kezdőszálat a széklábhoz közel, kárpitos szeggel fogassuk a keretléc, vagy rúd belső oldalára (4).
A szálat felülről vessük át az elülső vázlécen, majd ezt körülhurkolva szorosan a láb mellett elvezetve (5) megint csak felülről átvetve vezessük körül az oldalsó keretrúdon (6). A szálat húzzuk át a szemközti oldalra, a láb mellett felülről átvetve húzzuk át az elülső keretlécre szorosan a láb mellett, majd alul elvezetve szeggel rögzítsük az oldalkeret belső oldalára. A következő szálakat is hasonló módon, de az oldalsó keretléceken fokozatosan hátrább szegezve fonjuk be a derékszöggel bejelölt sarkokat (7, 8).
Amint a szélső háromszögű részeket befontuk, munkánk könnyebbé és folyamatossá válik. A következő szálat már közvetlenül a hátsó láb belső oldalára szegeljük fel, majd előre húzva felülről vessük át az elülső keretlécen (9), alul fektessük a keresztbe futó vetülékszálakra, balra fordulva ugyancsak felülről vegyük körül az oldalsó keretrudat. A szálat vezessük át a szemközti keretlécre, felülről hurkoljuk körül, majd a vetülékszálakat közrefogva újra felülről átvetve az elülső farúdon, alul vezessük a hátsó keretrúdhoz. Ezt megint felülről átvetve fonjuk körül (10, 11). A szálat ezt követően vezessük a bal oldali keretléchez (12), ezt is a szokásos módon, felülről hurkoljuk körül (13). Ügyeljünk arra, hogy a szálakat azonos erővel feszítsük meg, a fonat egyenletes sűrűségű legyen.
Mivel bontott, esetleg szakadt szálakat is fel kell használnunk, az alapanyag szálakat csomózással kell meghosszabbítanunk, erre takácscsomót használjunk (14).
Jó erősen meg kell húzni, hogy valóban szilárd legyen a kötése. A kialakuló fonat szabályossága is nagyon fontos. Ezért a többé-kevésbé szorosan egymás mellé hurkolt szálakat ajánlatos deszkadarabbal tömöríteni (15).
A sarokfordulók szabályos kialakítását is célszerű megkönnyíteni, ami különösen a kezdeteknél jelenthet nagy segítséget. Vékony hullámkartonból kiszabott darabokkal ezt könnyebbé tehetjük (16). Ám arra ügyeljünk, hogy a sablonkartonokat ki is kell majd vennünk, ha erre kevés helyünk marad, nehéz lesz kioperálni a fonatból. Erre gondolva csak a fonat 1/4-éig hagyjuk a sablonokat a fonatban, utána húzzuk ki a szálvetülékek közül.
Ahogy haladunk az ülés közepe felé, munkánk úgy kezd egyre nehezebbé válni. A hely középen egyre szűkebb a szálak átbujtatására. Ráadásul ha az ülés szélesebb, mint amilyen hosszú, akkor középen az alsó és felső fonatrész nem csúcsban, hanem egyenesen fog összeérni (17). Ilyen esetekben párhuzamosan vezetett szállal, a keretig, azt felülről áthurkolva, majd középig alul vezetve, ott újból felülre átbujtatott szállal fonjuk be a hiányzó részt.
Az utolsó szálak átbujtatása és fonatba illesztése a legnehezebb feladat. Ezt egy hegyes végű lyukkeresővel könnyíthetjük meg. A szerszámmal kitágított lyukba már könnyebb a hiányzó szálat befűzni (18), majd feszesre húzva a lyuk el is tűnik. A fonás végén a szálvéget az egyik szomszédos vetülékszál köré hurkolva csomózzuk le, magától értetődően alulról (19). Az ülő felületen csomózásból eredő szálvégek ne legyenek, ezeket még utólag is áthúzhatjuk az ülés hátsó oldalára, ha már fonás közben erről megfeledkeztünk.
Az is előfordulhat, hogy elfogy az anyagunk, mielőtt befejezhetnénk a munkát. Ilyenkor a másik szék fonatából vehetjük "kölcsön" a hiányzó mennyiséget, azt majd később pótoljuk. Ha csak kevés hiányzik, sodrott rafiával megtoldva is befejezhetjük a munkát. Ha ügyesek vagyunk, akkor úgy toldjuk meg a szálat, hogy felülre eredeti anyag, alulra pedig a pótanyag kerüljön. Így a látszatot is megőrizhetjük, a munkát is sikeresen befejezhetjük.

Vályogvetés sárfalak

2010-10-01T07:28:00.001-07:00

Még a múlt század elején, közepén is gyakori volt, hogy az emberek olyan anyagokból építették házaikat, amilyen a közelben megtalálható volt. Bár a vert falú, vagy vályogtéglás építési megoldások ma már ritkák, bizonyos esetekben érdemes lehet ezekkel próbálkozni. Egy kisebb nyaraló, vagy gazdasági épület is készülhet ilyen hagyományos módszerekkel, amelyeknek alacsony költségük mellet más előnyeik is vannak...

A hagyományos falak készítése

A régi népi építészeti megoldások egyik csoportját a homogén falak alkották. Ezek folyamatos összedolgozásokból adódóan egy darabból álltak, amire elkészültek, míg a heterogén falak építőelemek összerakásával, darabokból adták ki a kész falat. A homogén falakba az ablakok helyét utólag vágták bele az építők. Ezek jóval kisebbek voltak a mai ablakoknál, hiszen a kivájt rész fölött tehertartó elem nem lévén, csak kis méretű ablakok kialakítására volt lehetőség. Legismertebb homogén falak a rakott, a vert és a sövényfal.
A rakott falat villával rakták fel a kőből készült alapra. A fal alapanyagául szolgáló agyagot megnedvesítették, aztán lóval, esetleg tehénnel járatták, amíg képlékeny lett. Közben kötőanyagként pelyvát, töreket, vagy szecskázott nádat kevertek hozzá. A kész anyagból annyit merítettek amennyit fel bírtak emelni, amit erővel hozzácsaptak az előző sorhoz. Nem lehetett abbahagyni addig, amíg kész nem lett, mert ha megszáradt a felső réteg, akkor a következő már nem tapadt hozzá. Elkészültekor a réteges rakás miatti kidudorodásait levágták, bár tökéletesen egyenesek ezek a falak sohasem lettek.
A vert fal alapanyaga megegyezik a rakott faléval, csak a felhúzás módszere volt más, aminek köszönhetően jóval egyenesebb fal lett az eredmény. Egymással szemben nagyjából fél méterre oszlopokat ástak le, ezek határozták meg a fal vastagságát., Az oszlopokra deszkákból zsaluzatot erősítettek, majd a nedves alapanyagot elkezdték közéhordani. Húsz-harminc centiméteres ráhordásonként pedig ledöngölték, tömörítették. Néhány rétegenként nádat is tettek a fal anyagába, amely hosszú szálaival biztosította az anyag összetartását. A megszáradt szakaszokról a zsaludeszkákat lebontották, és feljebb erősítették föl, így folytatták a munkát. Olcsó, jó tulajdonságú fal készíthető ezzel a módszerrel, egyedüli hátrány talán, hogy vastagsága miatt nem helytakarékos megoldás.
A sövényfal alapanyaga is nedves agyagos föld, teherbírása kisebb a vert falénál, ám jóval vékonyabb. A földbe állított oszlopok közé vesszőszövetet fontak, erre tapasztották az agyagot. A fal vastagsága attól függött, hány rétegben tapasztottak rá. A gyorsaság itt is lényeges volt, mert a megszáradt részekre már nem lehetett további rétegeket rakni.

Az előbb bemutatottakkal ellentétben az inhomogén falak elemekből készültek. A csömpölyegfal a vályogtégla elődje. Az építők agyagos, jól tapadó földet gyűjtöttek, ezt beáztatták, szalmát kevertek hozzá, és lóval belejáratták. A szalmás sarat kihordták, és hosszú darabba göngyölgették. A kész csömpölyegeket egymásra rakták, és egymásra ütögették.
Míg a csömpölyeg inkább a Dél-alföldön, a gombócfal a Dunántúlon volt elterjedt, bár készítésük nagyon hasonló. A különbség annyi, hogy a csömpölyeget hosszúkásra formázták, míg a gombócfalnál a sarat golyóvá alakították, majd összelapították. Ezeket a lapos labdacsokat akkorára készítették, hogy egy ember meg tudja emelni, azaz nagyjából 30 cm átmérőjűre. Másik nevét a fecskefalat is onnan kapta a technológia, hogy az egymásra rakott labdacsokból készült ház úgy nézett ki, mint a fecskefészek.
A vályogtégla fal annyival fejlettebb az előzőnél, hogy az alapanyagot formába helyezték, tehát az építőelemek teljesen egyformák és szabályos téglatest alakúak voltak. Mérete 30 centiméter hosszú, 15 széles és 12-15 centiméter magas. A vályogtégla deszkakeretben kapta meg a formáját. Az alapanyagot a formába töltötték, tetejét lesimították, majd kiborítást követően szárították. Két jó vályogvető egy nap alatt 1000 darab vályogtéglát is elkészíthetett.
Egy hétig hagyták egyik oldalán a vályogot, ezután az oldalára fordítva száradt további egy hétig. Gúlába rakva tovább szikkasztották még két hétig, ezt követően lehetett felhasználni.

A vályogházak tulajdonságai, és védelme

E falak - amellett hogy szerkezetük megfelel tartó-, és határoló funkciójuknak - különleges mikroklímát biztosítanak a házban. Hőtároló és páratechnikai tulajdonságaiknak köszönhetően a vályogház nyáron kellemesen hűvös, télen pedig kis fűtéssel is gyorsan felmelegíthető. A vályog - mivel nem tömör anyag - párafelvétele és leadása gyors, emiatt kevésbé hajlamos a penészedésre. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy a bele épített faanyagot konzerválja, ezektől távol tartja a farontó rovarokat, gombákat, amelyeknek nem kedvez a vályogfal nedvességtartalma.
A vályogházak tájolására is nagy hangsúlyt fektettek, így a passzív napenergia hasznosítás is megvalósult. A legfontosabb irányelv volt, hogy a ház az ablaktalan hátsó fala az uralkodó szélirány felé álljon. Mivel e sárból épült házak legnagyobb ellensége a vizesedés, ezért a környezetből kiemelkedő részre jelölték ki elődeink az épület helyét, hogy a belvíztől és a lezúduló csapadéktól is védve legyen. A kezdetekben a "sárfalak" alapozása mindössze a föld döngölésében merült ki. Később már árkot ástak, amit kiégettek mielőtt elkezdték a fal felhúzását.
A falra kerülő csapadék ellen a mai vakolat elődjével: tapasztással védekeztek. A legelterjedtebb a tehéntrágyás szalmavályog-tapasztás volt. Egy vödörnyi homokkal kevert szalmatörekes sárhoz egy "adag" tehéntrágyát kevertek. A falat benedvesítették, majd a keveréket vékony rétegben felhordták. Amikor ez megszikkadt, akkor egy újabb réteg következett: az előbbivel azonos arányban, de lótrágyával és szalmatörek nélkül. Miután megszáradt, több réteggel bemeszelték, ez színt is adott, és a trágyaszagot is elnyomta. A vályogházak a tégla, vagy betonfalakhoz képest sokkal egészségesebbek, de egyben gyengébbek és sérülékenyebbek is. A falakon megjelenő elváltozások javítása előtt minden esetben az okát is fel kell deríteni.

Pinceszigetelés

2010-10-01T07:07:00.000-07:00

Pinceszigetelés

Fűtési költségeink akár 30%-a is megtakarítható a pincénk hőszigetelésével! A nedvesség ellen is szigetelt pincehelyiségben lakóhelyiséget alakíthatunk ki, de készíthetünk konditermet vagy szaunát is.

A pincék sok esetben kihasználatlanul állnak, telerakva rég nem használt holmikkal. Ezeket a tereket is lehet hasznosítani egy kis átalakítást követően. Ha úgy döntünk, hogy nekilátunk a házunk alatt lévő helyiség hasznosítására, a tervezés előtt tisztázni kell a pince állapotát.
Leggyakoribb probléma a nedvesség, ami főleg régi házaknál jelent gondot. Ennek oka lehet, hogy a külső falazatnak hiányzik a függőleges talajnedvesség elleni szigetelése, és gyakran a vízszintes szigetelés is megsérül, vagy tönkremegy, ami a nedvesség falszerkezetbe való felszívódását akadályozná meg. Az aljzaton nem mindig a talajnedvesség hagy nyomot, előfordulhat kondenzáció általi nedvesség lecsapódás is. Amennyiben száraznak ítéljük a pincénket, akkor is az a legbiztosabb, ha szakemberrel végeztetjük el a pince állapotának felmérését. A nedvesség okozójától függenek a további víz- és hőszigetelési teendők is, melynek eredményeképpen a pincébe keletkező nedvesség teljes kizárását kell megcélozni.

A vízszigetelésenés hőszigetelésen kívül meg kell oldanunk a helyiség hatásos szellőztetését, és a falak gondosan kivitelezett burkolását is. Az elvégzendő munkálatokat a pince leendő hasznosítása határozza meg. Ha csak tároló pincét kívánunk kialakítani gyümölcs vagy zöldség tárolására, akkor elsősorban a padlóját kell célszerűen kialakítani. Amennyiben azonban szigetelt, fűthető pincehelyiségre van szükségünk, a sikeres tervezés érdekében figyelembe kell azt is vennünk, hogy a tartós emberi tartózkodásra alkalmas pince kiépítésének szigorú követelményei vannak. Egyrészt meg kell szüntetni vagy megakadályozni az aljzat és a fal nedvesedését, majd kellő szigeteléssel kell ellátni, burkolni kell, a fűthetési és szellőzési lehetőségeket ki kell alakítani, mindezt úgy, hogy a belmagasság a követelményeknek megfelelő legyen.

Pincepadló szigetelése

Legtöbbször a belmagasság jelenti a legnagyobb problémát, ugyanis a lakótérként történő hasznosításához 2,50 méter átlagértéket kell elérnie. Némely esetben ezt csak földkiemeléssel lehet megvalósítani, majd ezt követi a szakszerű padlófelépítés. A padlófelépítés alsó rétege a kavicsréteg, majd az arra elkészített, jól tömörített és megkötött aljzatbeton kerül. Ezt követi a padló nedvesség elleni szigetelése teknőszigeteléssel, ami annyit jelent, hogy a falnál a bitumenes szigetelőlemezt teknőszerűen felvezetjük a körülötte lévő falakra úgy, hogy a vízszintes falszigeteléseket átfedjék. Az oldalfalon a szigetelésnek meg kell haladnia az esztrich réteget. A teknőszigetelésnek használt bitumenes szigetelőlemezeteket csatlakozásaiknál és toldásaiknál 10 cm fedéssel egymásra lapolva kell elkészíteni.
A talajjal közvetlenül érintkező padlókat abban az esetben kell hőszigetelni, ha a felette levő lakóterek huzamos emberi tartózkodás céljára szolgálnak (pl. lakóterek, de ide soroljuk a pincében helyet kapó hobbiszobát, konditermet). Ez az a szigetelés, amit a legegyszerűbb elkészíteni a ház építése során, és amit lehetetlen utólag elvégezni. Éppen ezért, ne csak a minimális vastagságú szigetelőanyagot helyezzük el, hanem a hőszigetelési irányelveknek megfelelő, 5-6 cm vastag szigetelő lemezeket építsük be. Ezt a réteget követi egy borítás, amely lehet bitumenes papír vagy polietilén fólia, melynek az a szerepe, hogy a fölötte elterülő esztrich réteg ne kerülhessen bele a szigetelő lapok pólusaiba. A cement esztrich felhordása 40-50 mm vastagságban ajánlott.

Készíthetünk padlófűtést is ezekben a helyiségekben, de ebben az esetben ajánlatos az úsztatott esztrich alkalmazása. A padlófűtés rétegrendjét annyiban kell változtatni, hogy a hőszigetelést vastagítani kell, szinte duplázni. A padlófűtés kialakítása befolyással van a burkolóanyag választásra is, ugyanis csak olyan burkolóanyagot választhatunk, mely hőálló, és jó hőátbocsátó képességgel rendelkezik.

Oldalfalszigetelés

Nemcsak az aljzat elkészítésével szemben vannak követelmények a pince kialakítása során, hanem az oldalfalak megfelelő szigetelése is nagy jelentőséggel bír. Az ideális megoldás, ha a vízszigetelés és a hőszigetelés kívülről, a ház falának kiásásával történik. Mivel a pincefalak külső szigetelése állandóan érintkezik a nedves földdel, ezért csak olyan szigetelőanyagot lehet használni, amely állja a nedvességet. Ilyen például az XPS keményhab-lap vagy az EPS lapok. A pince külső falait két rétegben bitumenlemezzel érdemes szigetelni.

Külső szigetelésre nem minden esetben van mód, például egy sorház jellegű beépítés esetén csak belülről, a pince helyiségéből történhet meg a szigetelés. A belső nedvesség elleni szigetelést azonban vakolattal nem lehet megoldani, mert a nedvesség tovább halad felfelé a falszerkezetben. A belső oldali hőszigetelésnél is előnyösebb a külső oldalon elhelyezett hőszigetelés, melynek előnye, hogy a fal meleg marad, a szerelvények nem fagynak el, nem képződik kondenzvíz.
Mivel nem minden esetben kivitelezhető a külső oldali hő és vízszigetelés, ezért meg kell keresni a pince belső oldalán a lehetséges megoldásokat. A falakkal szemben támasztott követelmények miatt úgy kell kivitelezni a szigetelést és a szellőzést, hogy kívülről a pincébe nedvesség ne juthasson be, vagy ha esetlegesen mégis bejut, gyorsan elvezethető, kiszellőztethető legyen ugyanúgy, mint a pincehelyiség gyors felfűtése során a hideg falrészeken keletkező kondenzvíz esetében. Ennek legbiztosabb módja a falburkolat hátsó kiszellőzésének biztosítása. Ezt úgy tudjuk kivitelezni, hogy a faltól távtartó szerkezettel tartjuk el a burkolatot, hogy a fal és a burkolat között a légáramlás elszállítsa a képződő nedvességet. Kombinálhatjuk hőszigeteléssel is a hátsó kiszellőzésű falburkolatot.

Pincefödém szigetelése

A födém esetén is hasonlóképpen járjunk el, mint az oldalfalaknál, úgy kell elkészíteni a burkolatot, hogy a faltávolságon belül a burkolat mögött a levegő át tudjon áramolni, ezáltal ki tudjon szellőzni. A rosszul szigetelt pincefödém miatt nemcsak a lábunk fázhat, hanem megnövekszik a fűtési energiaszükséglet is. Ezért fontos figyelni arra is, hogy a födém jól le legyen szigetelve.
Amennyiben felújítjuk a szigetelést, a pincefödém szigetelésének egyszerű és jó megoldása, ha alulról keményhab-lapokat alkalmazunk. Így elkerüljük a lakótér padlószintjének megemelkedését, ami egyébként rengeteg bonyodalmat tud okozni. Új építés esetén előnyösebb, ha a hőszigetelést a földszinti padló zajcsökkentő szigetelésével együtt tesszük le. Erre a célra tökéletesen alkalmas az XPS-keményhablap, amely padlóra és tetőre egyaránt használható. Az egyes elvégzendő munkák költségeinek felmérésénél ügyeljünk arra, hogy ne felejtsük ki a tervezésből a válaszfalak készítését, abban a nyílászárók elhelyezését és az esetleges szerelések - gépészet, villany, fűtéskialakítás - költségeit se!

Forrás: Ezermester

Biobeton építőanyagok - papírbeton, fabeton és nádbeton

2010-10-01T06:05:00.000-07:00

Az építkezés előtt állók sokfajta építési anyaggal találkozhatnak, a hétköznapitól az egészen különlegesig. A tégla és ytong mellett reneszánszát éli a hagyományos vályog és fagerenda, s megjelennek új, különleges megoldások a könnyűszerkezettől, a polisztirol elemekbe töltött betonig. A különlegesnél is különlegesebb a papírbeton, mely - ahogy sok más útkereső megoldás - Amerikából származik.

Papírbeton filozófia Amerika egészen más építési szokásokkal rendelkezik, mint Európa és hazánk (lásd Amerikai típusú házak cikkünket). A technológia más, de abban azonos, hogy egy családi ház finanszírozását nem mindenki engedheti meg magának, sokan pedig egész életükben a jelzáloghitelt fizetik. Sokan keresik ezért a megoldást, hogyan lehetne a házépítés költségeit lecsökkenteni. Erre két megoldás adódhat: az egyik az anyagok árának, a másik pedig az élőmunkának a csökkentése. A papírbeton mindkettőt egyszerre célozza. Akár az építkezés helyszínén házilagosan és olcsón előállítható, hétköznapi és könnyen beszerezhető alapanyagokból.

Papírbeton előállítása A papírbeton előállítása tényleg igen egyszerű. Leginkább papírra van hozzá szükség, mely lehet újságpapír vagy kartonpapír is. A papírt vízben kell puhára áztatni és összeturmixolni, majd homokkal és portlandcementtel elkeverni. A papír aránya 50-80% közötti lehet, míg a cement elég, ha 10% körüli arányt ér el. A homok akár földdel is helyettesíthető.
A víz adagolását nem lehet elrontani. A túl kevés víz könnyen felismerhető, mert a massza nem folyékony. Ha viszont az optimálisnál több vizet teszünk a koktélba, az egyszerűen elpárolog vagy elszivárog a földbe. A turmixolásra és keverésre leginkább egy betonkeverő alkalmas.
Ha elkészült a papírbeton massza, akkor az számos módon formázható és használható. A falazáshoz készíthetünk belőle tetszőleges formájú és méretű rostcement téglákat, beönthetjük zsaluelemek közé, vagy szórással is felhordhatjuk valamilyen más felületre (pl. vakológéppel). Ha nagyon profik vagyunk, akár csaphornyos téglákat is kialakíthatunk, a jobb illeszthetőség érdekében.
Aljzatbetonként a massza ugyanolyan módon kezelhető, mint a hagyományos beton. Azaz csak ki kell önteni és el kell simítani.

Munka a papírbetonnal A papírbeton legjelentősebb részét a papír, a föld és a víz teszi ki. A papír hulladékként olcsón beszerezhető, a föld és a kútvíz helyben megtalálható, így az anyagköltség minimális, a szállítás pedig ingyenes. A keverés egyszerű, a szárítás a napon történik, így különleges technológiát és külön energiát nem igényel. Mindez igen alacsony előállítási költséget eredményez.
A papírbeton téglákkal dolgozni egyszerű, mint az ytong építőkockákkal, így a házilagos falazás nem reménytelen vállalkozás. Az anyag fűrésszel darabolható, formálható, így a hagyományos téglánál könnyebben kezelhető.

Papírbeton tulajdonságai A papírbeton a hagyományos téglával vagy betonnal egyéb tulajdonságait tekintve is felveszi a versenyt, sőt számos esetben le is pipálja azokat.
Elsőként érdemes kiemelni a jó hőszigetelési értéket, ami egyúttal jelentős hőtároló képességgel párosul. A hőszigetelő R-érték 30 cm-es fal esetén 1,24 m2K/W (k=0,81 W/m2K), ami a hagyományos betonnál sokkal jobb, s nem sokkal marad el a hőszigetelő tégla értékétől (k=0,49 W/m2K, kétoldalt hőszigetelő habarccsal vakolva). A papírbeton fal hőtároló képességének köszönhetően nappal felveszi, éjszaka pedig leadja a melegét.
Hasonlóképpen előnyös a jelentős nyomószilárdsága, ami nagy húzószilárdsággal párosul (a hagyományos betonnak alacsony a húzószilárdsága, ezért vasalják).

A papírbeton a papír ásványosítása révén tűz- és vízállóvá, növényi és állati kártevőkkel, penészgombákkal szemben is ellenállóvá válik. Kiemelkedően jó páraáteresztő, ezáltal kellemes lakásklímát biztosít, kémiailag semleges és nem korrozív. Érdemes még megemlíteni, hogy a papírbeton igazi könnyűbeton, azaz igen csekély a súlya. Ez a könnyű súly azonban jelentős teherbírással párosul.
Vigyázni kell arra, hogy a papírbeton nedvesedhet, így táptalaja lehet a penészgombáknak. A papírtéglák ásványosításával vagy megfelelő bevonattal ez a gond kiküszöbölhető.

Feng Shui és a színek

2009-11-28T08:03:00.001-08:00

A Feng Shui elsősorban a bágua területek megerősítéséhez használja a színeket. A sokféle szín egyensúlyba hozza a csít. A színek kiválasztásánál a végtelen sok árnyalatból válasszuk a nekünk tetsző árnyalatot. A vörös tartománya halványrózsaszíntől a mély bíborig, a kék a világos égbolttól a viharos tenger színéig terjed. Mivel minden színnek végtelen sok árnyalata létezik, ezért a színeket az alábbi táblázatban többes számban vannak feltüntetve. Ha a bágua térkép alapján dolgozunk a színek alkalmazásának számtalan módja létezik. A fal színétől a dekorációs tárgyakig, mindegyik alkalmas egy-egy terület erősítésére, illetve az öt elem egyensúlyának megteremtésére. Az alábbi táblázat megmutatja, hogy a Feng Shui szerint az egyes életterületekhez mely színek tartoznak.

Gyöngyös mécsestartó

2009-11-13T09:38:00.000-08:00

Szükséges kellékek:

fűzhető mécsestartó
rézdrót
2 mm-es kásagyöngy ezüstközepű, barna színben
vágott szalmagyöngy színjátszó, világosbarna színben
maradék Swarovski kristálygyöngy 4-6 mm-es: indiánpiros, selyem, füst topáz színben
különböző formájú üveggyöngyök: narancssárga, barna színben
teamécses

Előkészületek
A különleges gyöngyöket osszuk négy felé.
Vágjunk a rézdrótból egy kb. 1,5 m hosszú darabot, amit rögzítsünk a fémváz felső keretéhez.
Gyöngyfűzés
Fűzzük a drótra tetszés szerint váltakozva a kása- és a vágott szalmagyöngyöket. Egyenletesen elosztva minden oldalon fűzzük a gyöngyök közé a Swarovski kristályokat és az üveggyöngyöket.

A gyöngyfüzér rögzítése
Mikor elérünk a váz aljához tekerjük körbe a drótot és folytassuk a fűzést, mostmár felfelé haladva. Ha felértünk a váz tetjére, ismét rögzítsük a drótot. Ezeket a lépéseket ismételgessük egészen addig, amíg be nem fejezünk egy oldalt. Ehhez a gyöngyök egynegyedét használjuk fel. Ha közben elfogy a drót rögzítsük többször áttekerve a vázon és vágjunk új drótot, mint a kezdésnél.
Befejező műveletek
Ha mind a négy oldallal készen vagyunk, a drótot rögzítsük a fémvázhoz és helyezzük bele a teamécsest.

Hintapad a kertbe

2009-11-09T02:35:00.000-08:00

A kertekben számos öreg fa szárad ki, és ezek előbb-utóbb kivágásra kerülnek. A telektulajdonosok pedig nem tudnak a szétszabdalt, száraz fatörzsekkel mit csinálni. Apróra vágásuk még láncfűrésszel is hosszadalmas, ráadásul az ilyen faanyagtól csak szalonnasütéskor, vagy kályhában eltüzelve lehet megszabadulni. A hozzáértőbbek azonban a megfelelő méretű ép ágakból akár kerti bútordarabokat is összeállíthatnak. Az alábbi leírás alapján például kerti hintapadként újulhatnak meg az arra alkalmas vastagabb faágak. Így legalább értékesebb részük nem megy majd veszendőbe.
Első teendő az ép és viszonylag egyenes ágak kiválogatása. A hintapad vázához ugyanis kb. 80-90 mm átmérőjű darabokra lesz szükség. Az sem baj, ha egy kicsit görbék, mivel íveltségük a keretet adó daraboknál nem igazán számít. A lábak kialakításához a vaskosabb ágdarabok is megfelelők, ám a leszabáskor 100-100 mm-rel hosszabb darabokat vágjunk le, hogy a később kialakítandó facsapokhoz legyen elég anyagunk. A méretre szabott gömbfákat a leszabásuk után szabadítsuk meg a kérgüktől. Ezt legkönnyebben vonókéssel lehet elvégezni, de megteszi az éles szekerce, vagy a félkezes balta is, csak ezekkel kissé hosszabb ideig tart a kéregtelenítés. A nyers fafelületeket huzal körkefével, majd lamellás csiszolókoronggal munkáljuk minél simábbra.A következő lépésben a kötésekhez szükséges facsapokat és fészkeket alakítsuk ki. Két lehetőség között választhatunk, vagy lapos-, vagy hengeres csapokat illetve az ezekhez illő fészkeket készíthetünk. A lapos csapok viszonylag könnyebben kialakíthatók, csak a gömbfa végeit hosszában be kell fűrészelnünk kb. 80 mm mélyen, a felesleges részeket pedig oldalról újabb befűrészeléssel könnyű leválasztani. A lapos csapokhoz azonban ugyanilyen méretű és alakú fészkek szükségesek. Ezeket a fészkek két végpontjában befúrva, majd a köztes részeket kivésve lehet kialakítani. A fészkek mindig kissé szűkebbek legyenek a csapnál. A hengeres csapok kialakítása sem sokkal nehezebb, ha előbb a csap nyakánál körbefűrészelve behatároljuk annak hosszát, és a felesleges anyagot körben vésővel lehasogatva távolítjuk el. Ha van fához való körkivágónk, akkor a csap elejét ezzel pontos méretűre formálhatjuk, ám a csapokat teljes hosszukban már vésővel kell kialakítanunk, majd ráspollyal munkálhatjuk kerekre. A hengeres fészkek elkészítése a meglehetősen nagy átmérőjű csapokhoz már nehezebb. A középpontokba körkivágóval készítsünk megfelelő mélységű bemarásokat, majd egy nagy méretű fafúróval bővítsük ki a központfuratokat. A köztes anyagot keskeny favésővel fokozatos fogásokkal bővítsük a kimart palástig. Körkivágó híján a központfurat felöl fokozatosan csak vésővel készíthetők el a szükséges csapfészkek. Az átmenő csapok végét fűrészeljük be, hogy ezekbe majd végül feszítő ékeket tudjunk ütni.A hintapad két talpát pallóból levágott két-két ívesre vágott darabbal, vízálló diszperziós ragasztóval egyesítsük. A lábakat befogadó csapfészkeket az előzőkhöz hasonlóan alakítsuk ki, majd a darabokat négy-öt átmenő keményfa csappal összefogva erősítsük meg.
Következhet a pad vázának az összeállítása. A két oldalkeret darabjait üssük össze. Előbb ragasztás nélkül, majd, ha a két keret között nincs jelentős eltérés, a csatlakozó kötéseket ragasztóval is kenjük be. Az átmenő csapok végébe üssünk ragasztóval bekent keményfa ékeket, hogy a kötések később is kellően szilárdak maradjanak. A két oldalkeretet ezt követően az összekötő ágdarabokkal kapcsoljuk össze, ellenőrizzük a váz egysíkúságát, majd e darabokat is ragasszuk a keretekbe. A két talpat ragasszuk a lábak végén levő csapokra, majd az egész vázat kenjük be gomba- és rovarvédő faalapozóval, ezt követően pedig kimondottan kültéri használatra megfelelő, UV-álló és vízlepergető bevonó szerrel.Most már csak az ülés darabjait kell leszabni, amihez megfelel a vastagabb fenyődeszka is. Az ülőlap darabjait is célszerű huzalkefével kissé feldurvítani, majd átcsiszolásuk után jöhet a felületkezelésük. A pad keretére csak ezután csavarozzuk fel, mégpedig a deszkák között némi hézagot hagyva. A háttámla darabjait az ülőlap végére csavarozott támléchez fogassuk hozzá. A csavarok természetesen galvanizált bevonatúak legyenek.A hintapad elég nehéz, ezért a kertben jól válasszuk ki a helyét, mert mozgatása nem könnyű, vonszolása pedig kilazíthatja a csapozásait, amit jobb elkerülni.

Fürdőkád-felújítás

2009-11-09T02:03:00.000-08:00

A kád lecsiszolása, majd több lépcsős letisztítása, zsírtalanítása, kiszárítása, portalanítása után egy speciálisan erre a célra kifejlesztett magas fényű, kétkomponensű bevonó anyaggal vonjuk be a fürdőkádat a legszebb színekben. A kádbevonás általában hengerrel, de egyéni megbeszélés szerint szórással is végezhető. A kád két nap múlva használható és karcmentes, folyékony tisztítószerrel takarítható. Ezzel az 1960-as évektől a nyugati országokban alkalmazott - időközben továbbfejlesztett - egyszerű és gyors eljárással a nagy költséggel és piszokkal járó kádcsere elkerülhető. Az eljárás természetesen zuhanytálakra, mosdók és mosogatók felújítására is alkalmas!
Laminált felületek festése
A NEW BATH kétkomponensű zománcfesték régi öntöttvas, valamint a jelenleg gyártott akril és acél kádak festéséhez és felújításához ajánlott. A receptura gyémánt keménységű és szuper fényes felületet ígér. A zománccal mindenféle kerámia, tehát mosdókagylók, WC csészék, csempék, fa felületek (bútorok), laminált felületek (csónakok, Yachtok), acél- (mosógépek, hűtőgépek, gáztűzhelyek, gázkazánok burkolata) és alumíniumfelületek festhetők, de használható műanyag felületek bevonására is. A festék használható vízvonal alatti és vízvonal feletti felületek festésére is.
Az alapfelület előkészítése
A nem festendő felületeket meg kell védeni, majd a felületet át kell csiszolni, ki kell szárítani és zsírtalanítani kell. Nincs szükség a rétegek közötti csiszolásra, ha a következő réteget 24 órán belül felhordják. Felújító bevonatként a zománc használható olyan jól tapadó bevonaton is, amely más két komponensű (poliuretán és epoxi) festékkel készült. Felhordható közvetlenül az alaposan zsírtalanított nyers felületre pisztollyal, ecsettel vagy hengerrel egyaránt.A legjobb 20 °C körüli hőmérsékleten festeni. Az ilyen hőmérséklet optimális a zománc jó száradásához. A száradási idő függ a levegő nedvességtartalmától és a festék sűrűségétől is. A festést szellőztetett helységben kell végezni.
Deco Color Epoxy kádzománc sprayGyorsan száradó bevonat, időtálló, bel- és kültérben egyaránt alkalmazható. Festhetünk vele fémet, fát, műanyagokat, még vakolatot is. Leginkább háztartási berendezések, fürdőkádak, mosdókagylók, hűtők, mosógépek festésére alkalmas. Használhatjuk bútorokra, szerszámokra, csónakokra is. Készítsük elő a bevonandó felületet: csiszoljuk, zsírtalanítsuk és szárítsuk. A legjobb, ha a bevonatot 20°C körüli hőmérsékleten visszük fel, jól szellőztetett helyiségben. Mielőtt elkezdenénk festeni, rázzuk a dobozt nagyjából egy percig, hogy a benne lévő golyó felkeverhesse az anyagot. Végezzünk próbafújást. Inkább több vékony, mint egy vastag rétegben hordjuk fel a bevonatot, a szórófejet tartsuk 25-30 cm-re a festendő felülettől. Minden egyes réteg felvitele után várjunk pár percet. Ha végeztünk, tisztítsuk ki a szórófejet. Fordítsuk a flakont fejjel lefelé, és 3 másodpercig tartsuk lenyomva a szórófejet

Kerti gyermekjátékok

2009-11-09T01:35:00.001-08:00

A kisgyermekes családok gyakorta vásárolnak, vagy készítenek kertjükbe kültéri játékokat. Egy-egy ilyen kerti játszórész kialakításakor érdemes olyan szempontokat is figyelembe venni, amelyeket a közterületi játszótereket építő szakemberek is betartanak. Néhány ilyen ötletet szeretnénk adni Olvasóinknak.
A kereskedelmi forgalomban kapható kültéri gyermekjátékok szigorú szabványok szerint készülnek, aminek köszönhetően a balesetveszély csökken. Ilyen játékokat házilag is készíthetünk, ám ekkor gondolkodjunk a gyerek fejével!A közterületi játszótereket országszerte újakra cserélik le. A szabályozás szerint 2008. december 31-ig kell ezeket az eszközöket kicserélni, vagy az uniós szabályoknak megfelelően átalakítani. -"A 20-30 évvel ezelőtt épített játékok kevésbé biztonságosak, kevésbé attraktívak, és kevésbé fejlesztik a gyerekek képességeit, mint az újabb fejlesztésű társaik" - mondta lapunknak Czifrusz Natália aki kertészmérnökként több miskolci játszótér felújításában vett részt.Egy közterületi játszótér elemeinek jóval nagyobb igénybevételnek kell megfelelniük, mint a kerti játszósarokban felállított eszközöknek, ám számos olyan elvárás van, amelynek mindkettő eleget kell tegyen.A játékok elhelyezésekor gondolni kell arra, hogy szem előtt legyenek, azaz a szülő mindig lássa, hogy éppen mit csinál a gyerek. Tehát lehetőleg tegyünk padot a játékok mellé, ahonnan felügyelhető a csöppség. Növényeket csak olyan helyre ültessünk (és oda sem mérgező fajokat), ahol azok nem zavarják a rálátást az eszközökre. A homokozót a kutya méretétől függően 70-130 centiméteres kerítéssel vegyük körbe, hiszen ürülékük számos fertőzés forrása lehet. Macskák esetén már nehézkesebb a megelőzés, háló borítással védekezhetünk ellenük. A játékok alá, köré mindenképp ütéscsillapító burkolatot kell elhelyezni, ami lehet gyöngykavicsréteg, fakéreg apríték, vagy gumilapok. Előbbiek olcsóbbak, csak rendszeresen gondoskodnunk kell a pótlásukról, míg a gumilapok könnyen tisztíthatók, és kopásuk is csekély, de az áruk magas.Hinták esetén a három év alattiaknak a bölcsőülés, az idősebb gyerekeknek a lapülés ajánlott. Nagyon fontos, hogy a hinta a tartóoszlopoktól, illetve több játék esetén azok egymástól olyan távolságra legyenek, hogy ne ütközhessenek össze. A hinták ülés-anyagával és kialakításával szembeni elvárás, hogy ha a gyerek nem rajta ül, csak lökdösi, és mondjuk fejbe vágja, akkor is az a lehető legkisebb sérülést okozhassa. Pont ebből adódik, hogy minden gyerekjátéknál lényeges a lekerekítettség: a játékon ne legyenek éles sarkok, amelyek komolyabb sérülést okozhatnak.A régi típusú mászókák többsége nem alakítható át a hatályos szabványoknak megfelelően, csak akkora ráfordítással, hogy annyiért már újat lehet készíteni. Ezeknek a fő hibájuk a helytelen méretezettségükben rejlik. Számos olyan alakú- és méretű rés van rajtuk, amibe a gyerek beszorulhat, fennakadhat, esetleg megfulladhat. Ha magunk készítünk otthonra mászókát, erre is gondoljunk, és amennyire lehetséges a gyermek méreteihez igazítsuk a játékokat. A balesetveszély felmérésekor arra is számítsunk, hogy ezeknél az eszközöknél gyakran számíthatunk nem rendeltetésszerű használatra, ennek ellenére a játékoknak ebben az esetben is biztonságosnak kell lenniük.Sokakat zavar a játékok színessége, ám azt tudomásul kell venni, hogy ez egy külön világ. Egy játéknak a gyerekek érdeklődését kell felkeltenie, nem pedig a "városképbe" illőnek kell lennie. Egy sokszínű eszköz (még ha felnőtt szemmel olykor giccsesnek is hat), sokkal jobban leköti a gyermek figyelmét, mint egy a környezettel harmonizáló, egyszínűre festett "kerti bútor".Egy-egy köztéri játszótér megtekintésekor számos ötlettel gazdagodhatunk, amit az otthoni játszósarokban kamatoztathatunk. Így az elsősorban a gyermek fizikai fejlesztésre készített játékok logikai és ügyességi elemekkel is kombinálhatóak. Ilyen a játékba beépített golyós számoló-eszköz az abakusz, vagy egy kötél is fejlesztheti a problémamegoldó képességet, amelyeket a kialakított lyukakon kell a gyereknek átfűznie.Egy jól megépített és telepített kerti játszóeszköz biztonsági-karbantartási igénye a kötések és az ütéscsillapító réteg (kavics, fakéreg, gumilapok) rendszeres ellenőrzésében, szükség esetén javításában, pótlásában ki is merül. Köztéri játékok esetén ez még a rongálási károk kijavításával egészül ki...

Utak a kerten át

2009-11-09T01:34:00.001-08:00

A jól megtervezett és kivitelezett kerti út nemcsak funkcionálisan, de esztétikailag is hangsúlyos része a szabad területnek. Számos esetben két véglet jellemzi a kerteket. A kijárt, homokos ösvény, felfagyott, töredezett betonjárda, vagy hevenyészve és esetlegesen lerakott burkolatú járófelület, ami nem feltétlenül pénzhiányra, inkább igénytelenségre utal. Ennek ellentéte a különféle díszburkolat variációkkal lefedett nagy terület, ami meg a természetellenességen túl ízlés problémákra enged következtetni. E két véglet között azonban számos olyan megoldás is létezik, amelyik szép és nem is kerül sokba

Szegélyezések

2009-11-08T09:46:00.000-08:00

Minél egyszerűbb a virágos vagy veteményes ágyak, pázsitok alakja, annál kevesebb időt igényel a szegélyük rendben tartása. Az egyszerű, lendületes vonalak, a határozott ívek látványa emellett jól is mutat.Gondozatlan benyomást kelthet a fű olyan helyeken, ahol nem lehet jól lenyírni, mint például egy fa törzse körül, kerítések tövében, valamint épültek lábazatánál. A szélek karbantartása szintén nagyon nehézkes lehet, ha a fűfelület egészen a járda, a kocsibeálló burkolatának széléig ér.A zavaró fűszegélyezést pár centiméter széles fűmentes sáv kialakításával kerülhetjük el a legegyszerűbben. A csupaszon maradó talajfelszínt kaviccsal, vagy kőzúzalékkal szórhatjuk fel, de a 2,5-5 cm vastag kéregapríték borítás (1) illik leginkább a környezetbe. Ennek a folyamatos rendben tartása már nem okoz különösebb gondot.A szegélyek lehatárolására szegélyköveket, fa szegélykeretezőket, illetve ágyás szegélyezőket alkalmazhatunk, de ezt a legegyszerűbben hajlékony szélhatároló lemezcsíkok (2) használatával oldhatjuk meg.Egyenes szegélyek kialakítása és fenntartása a vonalzóként lefektetett deszkalap mentén ásóval végigvágva oldható meg a legegyszerűbben. A deszkalapra vágás közben érdemes ráállni, hogy ne mozduljon el. Az ívelt kialakításúra tervezett szegély lefektetett vastag kötéllel vagy öntözőtömlővel jelölhető ki, és utána ennek mentén vágható végig. A szabálytalanabb vonalvezetésű szegélyek előrajzolására a talaj színétől elütő színű nyirkos homokot, perlitet használhatunk vékony csíkban elterítve.A szegélyek kiigazításával eltávolításra kerülő kisebb-nagyobb füves darabok más helyütt alkalmasak lehetnek hiányosságok pótlására, különben pedig komposztba kerülve is jól hasznosulhatnak.

Tégla, terméskő gletteléssel

2009-11-07T06:59:00.000-08:00

Aki kevés pénzből szeretné otthona falát téglával, vagy terméskő utánzatú burkolattal ellátni, ezt egyszerű gletteléssel, azaz simítómassza felhordásával, és némi festéssel is megteheti. Hogy miként? Erre a kérdésre az alábbi, képekkel illusztrált leírásunk ad kellő útmutatást.A művelethez kell ugyan némi kézügyesség, és fantázia is, de aki kellő biztonsággal bánik a glettvassal, annak semmi nehézséget nem fog okozni a falmintázásnak ez a módja. A művelethez olyan glettanyagokat válasszunk, amelyek viszonylag vastagon felhordva is gyorsan kikeményednek.Gondolatban, vagy vázlatban csak a szabálytalan alakzatú mintákat rögzítsük, a szabályosakat szükségtelen, mivel ezek könnyen kialakíthatók. Ezt követően első dolgunk, hogy felül széles ragasztószalaggal határoljuk le a munkafelületet. Ezt követően simítólappal vigyük fel kellő vastagságban a közepes sűrűségűre bekevert glettanyagot (1). Ennek fehér alapszínét esetlegesen már a keverés során színező adagolásával módosíthatjuk. A glettanyag felhordása után - hosszú léc élével a burkolóanyag kontúrvonalait imitálva - előbb a vízszintes fugákat nyomjuk a felületre (2), majd a függőleges árkokat a simítólap élével nyomjuk a még lágy anyagba (3). A glettelt felület simaságát nagylyukú, enyhén nedves szivaccsal megnyomkodva strukturáljuk (4). A szivacsot ne csak egyszerűen a glettbe nyomkodjuk, helyenként lágyan meg is forgathatjuk, elhúzhatjuk, hogy a mintázat ne legyen túl egyhangú. A felület rücskösítésével a fugák néhol eltömődhetnek, ezért a fugákat lekerekített végű fapálcával, vagy tompára csiszolt hegyű ceruzával igazítsuk ki (5). Igyekezzünk a fugák szabályosságát megtartani, de azért túl szabályosak se legyenek. Nagyobb felületek esetén e műveletsort szakaszonként végezzük el, és a határvonalakat gondosan dolgozzuk össze. Így könnyebben dolgozhatunk. A fal rücskösségét lapos szögben erős fényforrással megvilágítva ellenőrizzük, és szükség esetén korrigáljuk. Ha már megfelelőnek találjuk, akkor előbb húzzuk le a behatároló ragszalagot (6), majd hagyjuk kiszáradni a glettréteget. A színezéséhez csak ezt követően fogjunk hozzá.Következő feladatunk a rücskösített és fugamintás fal színezése. Ha a glett már eleve színezett volt, akkor is szükség van lazúrozásra, ha pedig fehér az alap, akkor esetleg kétszer is ajánlatos a fal felületét átlazúrozni. Vigyázzunk, mert a vizes festékek száradás után világosabbá válnak. A lazúrozást ecsettel végezzük, és főként a mélyedésekbe dolgozzuk be jól a színezőanyagot (7). A rücskös részek tetejéről esetleg nedves szivaccsal, a kiemelkedő részek tetejét alig érintve mossuk vissza a lazúrt. Ha ez a színalap kész, akkor hagyjuk megszáradni. Néhány óra múlva következhet a falfelület "melírozása", azaz a kiemelkedő részek tetejének világos színűre festése. Ezt a műveletet ugyancsak ecsettel végezzük el, de ún. szárazecseteléssel, amihez a festékbe mártott ecsetből szinte teljesen nyomkodjuk ki a színező anyagot, és a már csaknem száraz ecsetet húzzuk - lágyan, a felületet alig érintve - végig a falon (8). Ezt össze-vissza húzkodva végezzük el, mert a festékszőrökre tapadt kevés festék csak a húzás irányából kenődik a falszemcsékre, ezzel bizonyos térhatás jön létre, aminek markánsságát több irányból történő ecsethúzásokkal lehet erősíteni. A melírozáshoz világos, alig színezett falfestékeket használjunk. A melírozást esetleg sötétebb tónusú festék felületre tuppfolásával - azaz szerteálló sertéjű, pl. borotvaecsettel történő ütögetésével - árnyalhatjuk tovább. Ezt követően már csak a fugák mélyére kell középszürke festéket ecsetelnünk (9), és máris készen van a saját téglautánzatú falburkolatunk. Kopásállóságát híg, selymesfényű színtelenlakkal növelhetjük, amit előbb a tuppfoláshoz hasonlóan, igen vékony rétegben nyomjunk a falfelületre, majd lágyan áthúzva távolítsuk el, illetve terítsük szét egyenletesen a falon.Ily módon terméskő utánzatú falburkolatot is készíthetünk, de akkor a vastag rétegben is felhordható glettanyagot már eleve szürkés drappra színezzük, és a különféle alakú darabok kontúrját krepp ragasztószalaggal ragasszuk ki a falra. Ezt kövesse a glettanyag 3-5 mm vastagságban felhordott rétege, és a ragasztószalag azonnali eltávolításával alakíthatjuk ki a mély fugákat. Ezek széleit esetenként keskeny lemezszalag darabbal igazítsuk ki, majd következhet a felület szivacsos strukturálása. Most egyenetlenebb felületet is kialakíthatunk, amit a szivacs erőteljesebb megnyomásával, esetleg újabb glettanyag helyenkénti felspatulyázásával érhetünk el. Ezt kövesse a kövek lazúrozása, melírozása, végül pedig a fugák kifestése. A falfelület kopásállóságának növelésére azonban most matt színtelenlakkot használjunk

Fali virágtartó kreatívan

2009-11-07T06:49:00.001-08:00

A falra szerelhető virágtartók kifogyhatatlan tárházából, a képen látható elkészítése nem túl nehéz, egyediségét az előlap mintája adja. A rajzon kétféle variáció látható, de csak képzeletünk szabhat határt továbbiak kitalálásában és megvalósításában.
A cikk-cakkban elkészített változatot tovább díszíti a színezés előtt ragszalaggal letakart, és így az alapszínűen hagyott kontúrvonal. A színek kiválasztásánál gondoljunk arra, hogy a sötétebb színt a világosabb nem fedi tökéletesen, ezért ha a cikk-cakk vonalat szeretnénk a sötétebb színnel, akkor a festés sorrendjét meg kell fordítani. A világosabb színnel fessük először a kész ládát, majd a festék száradása után a cikk-cakk vonalat szabadon hagyva tegyük fel a ragszalagot, és fessük meg a kontúrvonalat.A másik esetben az egyszerűen egyenesre szabott előlapra, az alapszíntől eltérőre festett és sarkukra állítva felragasztott, kis négyzetlapok adják a mintát.Az alapméreteket úgy határozzuk meg, hogy egy műanyag virágláda (balkonláda) beleférjen, vagy készítsünk tele aljat, és a virágokat külön-külön cserépbe ültetve helyezzük el egymás mellé a ládában.

Csempézett asztal

2009-11-07T06:29:00.001-08:00

Szakállas ötlet", mondhatná bárki, igaza lenne. Ám az is lényeges, hogy egy közismert megoldást milyen formában használunk fel. A bemutatott asztalnál a mostanság oly divatos fenyőfa szerkezet a lényeg. Ám az asztallap csempeburkolata mégis meghatározó jellegű, és a divatkövető "körítéssel" együtt lesz belőle a mai ízlésnek megfelelő bútordarab. Elkészítése aligha okoz problémát a gyakorlottabb barkácsolóknak.
Először is az asztal anyagát, formáját, méretét mindenkor a kiválasztott csempelapok alapján határozzuk meg. Az asztal kerámialapos felületét 120 mm széles, 20 mm vastag deszkákból összeállított keret övezi, ez alatt pedig akár faforgácslapból leszabott lap fogja egységbe az asztal teljes lapját. A keretsarkok gérbevágottak, és a keret darabjait alulról behajtott csavarokkal megerősítve ragasszuk az alaplapra. A keretanyag vastagsága alapján határozzuk meg a csempelapok alá erősítendő szintezőlap vastagságát, mivel ennek az a feladata, hogy a kerámialapok egy szintbe kerüljenek a keret felső oldalával. Ez lehet MDF, vagy kisebb vastagság esetén rétegeltlemez is. A keretdarabok által határolt rész méretének meghatározásakor azonban azt is vegyük számításba, hogy a lapok között, és a keret mentén 2-5 mm-es fugákat célszerű hagynunk, tehát ezek összeadódó értékével kell a keretek, az alaplap, továbbá a betétlap méretét meghatároznunk.Az asztal alap- és betétlapját szabjuk ki, majd egymásra illesztés után ragasztva, rövid facsavarokkal is megerősítve szereljük össze. Ezt követően a keret darabjait is szabjuk le, mégpedig nagyon pontosan, különös tekintettel a 45 fokban egymás mellé illesztett oldalaikra. A keretléceket az alaplap felől behajtott facsavarokkal fogassuk a helyükre (1). Az alkatrészek elmozdulása ellen, csavaros szorítókkal ajánlatos védekezni. Ezt követően az asztal lábait állítsuk össze. E célra is fenyődeszkát használjunk, amelyeket előbb szabjunk fel 150 mm széles darabokra. A lábak hossza 480-550 mm közötti lehet. A lábakat alkotó darabok éle merőleges legyen a lapjukra.Következő lépésben él-lap kötésben ragasszuk össze és hosszú, vékony szegekkel erősítsük is meg a négyzetszelvényű lábidomokat. Szegek helyett természetesen használhatunk rejtetten beerősített facsapokat, illetve lamelló-csapozást is. Ennek előnye, hogy a pontosan összeillesztett deszkadarabok összeillesztési vonala alig észrevehető, így szinte tömör anyagnak látszik a négy egyébként üreges asztalláb. Ezután két-két lábat csavarokkal fogassunk egy-egy 150 mm széles, és az asztallappal azonos hosszúságú hevederdeszkára, majd e párosított lábakat csavarozzuk szilárdan az alaplap aljára (2), mégpedig annak éléhez igazítva. A rétegelten összeerősített asztallap éleit csiszoljuk teljesen egyenesre, majd ragasszunk az élére olyan széles domború fenyőfa idomlécet, amely teljesen takarja az egymásra ragasztott rétegeket. Ha e keretszegély léce netán 4-8 mm-rel szélesebb a kelleténél, az nem akadály, csak a keskenyebb nem jó e célra. Az élszegély darabjait ugyancsak gérbevágva ragasszuk egymáshoz és az asztallap élére, majd az öszszes felületet benedvesítés és száradás után csiszolással koptassuk teljesen simára. A portalanítást követően színtelen lakkal, vagy viaszolva adjuk meg a bútordarab végső felületét.Végső munkafázisban ragasszuk fel asztalunk kerámialapos burkolatát. Előbb a szélső darabokat ragasszuk a helyükre, majd soronként haladva, az azonos fugaszélesség érdekében hézagoló idomokat használva, az összes csempelapot ragasszuk a helyére (3). A csemperagasztó elterítésére fogazott kenőlappal a kerámialapokat azonos magasságba ragaszthatjuk le. Arra azonban nagyon ügyeljünk, hogy a lapok felszíne egy szintbe kerüljön a kerettel.Arra is felhívjuk a figyelmet, hogy ilyen burkolatok csak első osztályú, válogatott csempékből készíthetők. A válogatásra azért is van szükség, mert még az első osztályúak között is adódhatnak méretkülönbségek. Ez pedig befolyásolja az azonos fugaszélességet. Válogatással ez kiküszöbölhető, és végeredményben nem igényel sok időt. Most már csak a finálé következik, mégpedig a megfelelő színű fugázó anyaggal történő réskitöltés. Ez az anyag résbe simítását követően még egy elsimító műveletet is igényel, amelynek során a fugatömítő felületét egy 2-3 mm-es sima huzal, vagy 6-7 mm átmérőjű PVC-cső palástjával húzzuk hosszirányban simára. Így a por és az egyéb szennyeződések jóval kevésbé koszolják be a színüket, és a tisztítás is eredményesebb lesz. A fugasimítás után előbb nedves, majd száraz textíliával töröljük le a kerámialapok felületéről a fugázás nyomait (4), majd másnap már a helyére állíthatjuk új kerámia felületű asztalunkat, amely bizonyára jól beilleszkedik a többi bútordarab közé

Deszkából rakott terasz

2009-11-07T06:26:00.001-08:00

Új épületekhez ma már nagyon gyakran terasz is tartozik. Ez azért is előnyös, mert a házhoz illően tervezik meg, az épülettel együtt épül, készen kapja az építtető. Ám nagyon sok régebbi családi és víkendház nem rendelkezik ilyen kellemes nyári pihenőhellyel.
Tulajdonosai szívesen élveznék ugyan az előnyeit, ám ódzkodnak a vele járó, kőművesmunkát igénylő felfordulástól, költségtől, s egyéb kellemetlenségtől. Ha van terasz kialakítására megfelelő hely a ház körül, betonozás nélkül is kialakítható egy kellemes kis szabadtéri pihenőhely, amely természetes anyagból, gyalult fenyődeszkából állítható össze, és a terasz jellegű burkolatot akár saját kezűleg is elkészíthetjük. A mikéntjére pedig az alábbi leírásunk és képeink adnak segítséget.A deszka burkolatú teraszhoz természetesen jó minőségű, 24-30 mm vastag, 70-150 mm széles deszkák és 30-40x70-100 mm-es párnafák szükségesek. A faanyagok védelmét alapozó és felületi védőbevonatokkal biztosíthatjuk. Az alapozószert különösen a bütük felőli áztatással, vödörbe állított, vagy fóliavályúban történő árasztással biztosíthatjuk leginkább. Legjobb természetesen a telítéssel konzervált faanyag, ám ez bizony elég drága. Ha viszont nem hanyagoljuk el a faanyagok rendszeres kezelését, akkor az előbbi a védelem is kielégítő lehet. Kötőelemként azonban csak korrózióálló facsavarokat használjunk, mert különben rozsdásodásuk károsan hat a faanyagra.A faanyag védelmében a párnafákat betonkövekre kell rakni, hogy közvetlenül ne érintkezzenek a talajjal. A párnafák elmozdulását 30x30 mm-es szögalumínium cövekekkel akadályozhatjuk meg (1). Akinek módjában áll, használhat a burkolat kialakításához rövid deszkadarabokat is, de akkor ügyelni kell arra, hogy végeik mindig a párnafák középvonaláig érjenek. E rövid deszkákat táblásítani is lehet (2), a táblaméretek meghatározásához pedig a terasz pontos felülnézeti rajza is szükséges, amelyet már ennek a lehetőségnek a figyelembevételével célszerű elkészíteni. Ilyen előregyártott fa járólapokat egyébként készen is árusítanak a barkácsáruházakban.
Az ilyen jellegű burkolatot mindenképpen meg kell tervezni, különösen, ha az épület mellett hosszan elnyúló járdával is szeretnénk kiegészíteni. A párnafák helyét, egymástól mért távolságát a deszkák hossza alapján határozzuk meg. A párnafák egymástól kb. 50 cm-re legyenek, de vastagabb deszkák esetén se kerüljenek egymástól 70 cm-nél távolabb. Ha a tervvel elkészültünk, s ennek alapján a szükséges mennyiségű faanyagot, vastag beton járólapot, vagy burkolókövet is beszereztük, máris munkához láthatunk.Első dolgunk a terasz kitűzése legyen. Ezt, színes zsineget és kis farudakat használva végezzük el (3). Bázis felületként, azaz kiindulási pontként, a ház falát vegyük alapul. Ha a fal tövében virágágyás van, és nem kívánjuk megtartani, akkor a növényeket telepítsük át a kert más részébe, az ágyás földjét pedig egyengessük el (4). A gyepet nem kell kiirtanunk, csak azokon a helyeken tisztítsuk meg a talajt, ahová betontömbök kerülnek. A betontömböket úgy helyezzük el, hogy egymástól 50 cm-re, egy vonalba kerüljenek (5). A betonalátéteket hosszában és keresztben is vízmértékkel állítsuk egy szintbe (6). Amelyik szint alatti, az alá tegyünk ledöngölt földet, s betonkövet kalapáccsal megütve állítsuk a kívánt magasságba (7). A magasabban levők alól pedig távolítsuk el a felesleges földet. Ha nincs nagy fesztávú vízmértékünk, egyenes élű lécre erősítve a rövid tokozású vízmértéket is használhatjuk a tömbök szintezéséhez.A betontömbökre most már lerakhatjuk a párnafákat. Ezek nagyobb felületű deszkaburkolat esetében nem mozdulhatnak el, ám ha csak kisebb teraszt készítünk, akkor nem árt néhány alumínium szögidomból kialakított fémcöveket a földbe ütni, majd ezeket közvetlenül csavarozzuk a párnafák éléhez (1).Az első burkolódeszkákat a fal mellé helyezve rakjuk le. A fal és a deszka között legalább 5 mm széles hézagot hagyjunk, amelyet kis faékek behelyezésével biztosítsunk. A deszkaszálat legalább két-két facsavarral fogassunk hozzá a párnafákhoz. Mivel sok facsavart kell behajtanunk, e művelethez most nagyon előnyös, ha akkus csavarbehajtót használunk (8). Az első sor deszkát felcsavarozva, az utolsó - a ház sarkán túlnyúló - részen, az oldalfalhoz igazodva jelöljük be a vágás vonalát (9), majd kézi fűrésszel szabjuk le a felesleges anyagot. Ha viszont a burkolat a beugró épületrésztől függetlenül folytonosan folytatódik, akkor a párnafa középvonalában kell méretre vágnunk a deszka végét, majd ezt követően már le is csavarozhatjuk (10). Ha több ilyen toldásra kényszerülünk, akkor a deszkákat hajózva, azaz egy párnafa közzel eltolva szabjuk és csavarozzuk le (11). Így elkerülhetjük, hogy a toldások egy vonalba essenek (12), és a burkolat felülete ezáltal szilárdabb lesz. A deszkákat pedig ne szorosan egymás mellé, hanem min. 5 mm-es hézagokat hagyva, kiékelve rakjuk le.
A ház beugró részeit érdemes ellentétes irányban megtoldanunk, mert ezzel a terasz felületét növelhetjük, ám alakját illetően nem szükséges a merőleges sarkokhoz ragaszkodnunk, sőt előnyösebb, ha tompaszögű sarkok határolják a deszkaterasz szélét. Ilyen esetekben a párnafák végéhez hosszanti fahevedereket kell alkalmaznunk (13), majd ezek fölé helyezett burkolódeszkákkal erősítsük meg a burkolat szélét. A többi deszkát viszont a fallal párhuzamosan rakjuk le, ferde végüket pedig a széldeszka éléhez igazodva jelöljük be (14). Azt se felejtsük el, hogy minden deszkát két-két facsavarral kell a párnafákhoz erősítenünk. Ezt úgy könnyíthetjük meg, hogy deszkák felületén bejelöljük a párnafák középvonalát. Amint a terasz kiugró részének burkolatával elkészültünk, az épület beugró részének még befedetlen burkolatát rakjuk le, egymást követő sorokban. Ha anyagtakarékossági okokból a leeső hosszabb hulladékdarabokat is felhasználva, azokat eltolt illesztésekkel hajózva rakjuk fel, akkor arra érdemes ügyelnünk, hogy a toldások mindig egy vonalba kerüljenek. Így egységesebb lesz a faburkolat összhatása. A felesleges részt tehát mindig a többi toldáshoz igazodva jelöljük át az éppen lefektetett deszkára (15). A kész burkolatot, ezt követően, nem árt a külső élükre felcsavarozott 20x80 mm-es, egyik felén ferdére gyalult keretdeszkával körbe szegni, hogy művünk befejezetté váljon, és eltakarja a párnafák végét. Ez a szegély egyben a szélső deszka szilárdságát is növeli, tehát nem csak esztétikai okok miatt célszerű a felcsavarozása.A terasz ezzel készen is van, már csak a nagyon alapos felületvédelméről kell gondoskodnunk. A deszkákat előbb favédő alapozóval, majd fedő lazúrt használva itassuk jól be, és akkor biztosak lehetünk, hogy egy jó ideig nem kell tartanunk állagromlásától, de ezt minden évben érdemes tavasszal megismételnünk. Ily módon természetesen nemcsak teraszburkolatot, hanem a kert bármely részén kialakíthatunk dobogós pihenőtereket. Az esetlegesen leeső deszkahulladékokból pedig akár kisebb virágládákat is összeállíthatunk.

Drótkötélpályás polcok

2009-11-07T06:23:00.000-08:00

A polc közkedvelt tároló-, rakodóhelyünk. Ha helyszűkében vagyunk, azonnal rá gondolunk, mint legkézenfekvőbb megoldásra. Kialakítására számtalan mód van, ám most mi eléggé szokatlan, drótkötélpályás változatát, és annak elkészítését mutatjuk be a különleges megoldásokat kedvelőknek. Teherbírása kiváló, elkészítéséhez pedig egy hosszabb délután is elegendő.
Először is a függesztett polcok helyét válasszuk ki. Területigénye a polclapokéval azonos, amelyeket természetesen előre ajánlatos méretre vágatni, élfóliázni. A polcokat tartó acél sodronykötél kifeszítéséhez nyolc menetes akasztóhorogra, kötélszívre, csavaros kötélbilincsre, négy drótfeszítőre, polclaponként négy-négy csavaros drótkötélbilincsre és persze kb. 12 m hosszú, 3-4 mm-es sodrott acélhuzalra lesz szükségünk. Pontos hosszúságát természetesen a helyiség magasságához mérten határozzuk meg. A szerszámokat illetően falfúrásra is alkalmas fúróra, vízmértékre, talpas derékszögre, csavarhúzóra, csípő- és kombinált fogóra, no és természetesen egy függőónra is szükségünk lesz. A polclapokat előbb összefogva, sarkain fúrjuk ki 3,2-4,2 mm-es fúróval. A lyukak középpontja a lapok éleitől 35-35 mm-re legyen. A lyukakat legjobb állványba fogott fúrógéppel kialakítani. A lapok sarokfuratai alapján határozzuk meg a feszítőhorgok helyét a mennyezeten. Az oldalfaltól mért távolságukat talpas derékszögre felfogott mérőléccel könnyű meghatározni (1). A bejelölt helyekre fúrjunk lyukakat a műanyag dübelek számára (2), majd ezek beütése után hajtsuk be a menetes függesztőhorgokat (3). Ezek lehetnek pl. körkampós dübelek, vagy félkörkampós szeghorgonyok, ha a polcok terhelése jelentős lesz. Nagyobb terheléshez alkalmazzunk "nagyszilárdságú" acéldübeleket. A tartókábelek pontos helyét a padlón, függőónt használva határozhatjuk meg a legkönnyebben (4). Az így bejelölt pontokba is fúrjunk lyukakat (5), és ezekbe is hajtsunk be egy-egy menetes akasztóhorgot. Az acélsodronyt csípőfogóval vágjuk négy egyforma hosszúságú darabra. Mind a négy végét hajtsuk vissza, és a hurokba helyezzünk kis kötélszívet (6). Ezek akadályozzák meg, hogy a kampókba akasztott sodronyfonat szálait a horog feszítéskor túlságosan megtörje. A beillesztett kötélszíveket a kötélszárak párhuzamos összefogásával és csavaros bilincsbe fogásával rögzítsük (7). A köteleket fűzzük át a polclapok furatain (8), majd mind a négyet szabjuk olyan hosszúságúra, hogy a felső horgokra akasztott drótfeszítők kampójába kötélszívvel szerelt drótkötélszemet akaszthassunk. Ha már mind a négy sodronykötelet a feszítők kampójára akasztottunk, akkor fokozatosan feszesre húzhatjuk mind a négy sodronyszálat. A feszes drótköteleken most már egymás után - a legfelsővel kezdve - beállíthatjuk a polclapok magasságát. A drótkötélbilincseket a lapok alá csavarozzuk fel, majd a polclapot vízmértékkel állítsuk tökéletesen vízszintbe. A bilincsek szorítócsavarjait csak ezt követően húzzuk meg csőkulccsal. A szilárdan alátámasztott polcokra már nyugodtan pakolhatunk, ám azzal számoljunk, hogy akármennyire is feszes a négy tartókötele, kis kilendülésre mindig hajlamos lesz

Betonmedence a kertben

2009-11-07T02:25:00.000-08:00

A medencék nagyon sokáig mindenki számára a strandokkal, uszodákkal voltak egy gondolati kapcsolatban. Ám ma már kültéri, vagy lakáson belüli beltéri medencék is kivitelezhetők, és épülnek is. A pénztárca és az igények a két határ az építőipar eme szegmensében. Egy kültéri medence elképzelésekor sok-sok kérdés merülhet fel jogosan építtetőjében. Milyen talajban lehet elhelyezni, mit telepítsek köré, hogyan tájoljam? Milyen anyagból készíthetem, milyen műszaki feltételei vannak? Hogyan szigeteljem, burkoljam? Milyen gépészetre van szükség? A medencéket a kertben bármilyen talajban el lehet helyezni, a tájolást a tulajdonos igényei, elképzelései határozzák meg. Környezetének kialakításánál azonban érdemes arra figyelni, hogy a lombhullató fák, bokrok közelsége sűrűn szennyezi a vizet. Medencénket két módon alakíthatjuk ki. Elkészíthetjük előre gyártott fix méretű műanyag medence beépítésével. Ennek csak ki kell ásnunk a helyét a talajból. (A gödör mérete nagyobb legyen, mint a medence méretei.) Alulra el kell készíteni a fogadószintet, mely egy 10-15 cm vastag kavicsrétegből, s a rajta elhelyezkedő, egyrétegű hálós vasalással ellátott, szerelőbetonból áll. A fogadószintnek, a medencetesten túl, a köré építendő vasbetont is fogadnia kell, sőt a legjobb, ha rögtön a gépészeti térnek is biztosítunk helyet. Ezután elhelyezzük a medencét, majd a föld és a medence közötti körülbelül 30 cm, széles sávban a függőleges hálós vasalatot, és elkezdjük kiönteni a betonnal. Ezzel párhuzamosan feltöltjük a medencét vízzel úgy, hogy a vízszint 10-15 cm-rel magasabban legyen, mint a betonozás szintje. A medence végében kell elhelyezni a 2´2´1,5 m-es gépházat, mely zsalukővel körbekerített, fogadószintig levitt helység lesz. Itt lehet majd a szükséges gépészetet elhelyezni. A másik talán sűrűbben használt megoldás a monolit vasbeton medence készítése. A fogadóaljzatig hasonlóan készül, mint az előbbi. Itt azonban a következő fázis a duplasoros, méretezett fenéklemez vasalás, a falaknál felhajtva, a toldás segítésére. El kell helyezni a gépészeti szerelvényeket, a padlóösszefolyót és a csővezetékeket, szintbe állítva, a terveknek megfelelő helyen. Kibetonozzuk a fenéklemezt, majd beállítjuk a falak - terv szerint méretezett - vasalatát. A munkahézagok megoldása is meghatározó tényező, mert a már szilárduló vagy megszilárdult beton és a csatlakozó friss beton között vízzáró kötésre van szükség. Ezt duzzadó szalaggal oldjuk meg, melyet végig felragasztunk a kész betonra a falazati vasalaton belülre. Ez a kb. 3 cm sugarú szalag, a bedolgozandó friss beton nedvességével reakcióba lépve, 10-20 cm-re megduzzad, és ezáltal tömít. Ezért fontos, hogy a légnedvesség kiküszöbölése érdekében, csak a betonozás előtt helyezzük el a felületen. A szükséges beton ún. vízzáró beton legyen. A szigetelendő építmények, épületrészek nedvességgel, vízzel érintkező beton (vasbeton) határoló szerkezeteit (falait, fenéklemezeit stb.) vízzáró betonból építik. E szerkezetek teherhordó szigetelőszerkezetek, helyesebben szigetelő, teherhordó szerkezetek, mert tervezésüknél, méretezésüknél és megépítésüknél a vízzáróság feltételeinek teljesítéséből kell kiindulni, míg a többi követelmény kielégítésének módja ehhez igazodik. A beton vízzárósága pórustérfogatától, ezen belül a pórusok nagyságától és elrendezésétől függ. Az adalékanyag minősége víz és fagyálló, vízzel reakcióba lépő szennyeződésektől mentes legyen, a cement friss, finom őrlésű és az agresszivitás fokától függően kiválasztott kohósalak-portlandcement. Éppen annyi cementre van szükség, hogy a cement pép az összes adalékszemcse felületét bevonja (kb. 300-350 kg/m3), melyből a cement egy része (25%-a) trasszal helyettesíthető. A keverővízként betonra káros alkotóktól mentes, +5 °C ... +20 °C hőmérsékletű, tiszta víz használható. A bedolgozás módja meghatározó tényező. A beton kétoldali zsaluzással, a szemcseszétosztódás megakadályozására kis magasságból beöntve, egyszerre legfeljebb 20 cm vastag rétegben, döngöléssel vagy vibrátorral jól tömörítve, a munkahézagok elkerülésére lehetőleg folytonos munkával dolgozandó be. A betonfelületet természetesen védeni kell a zsugorodási repedésektől, melyek a felület kiszáradásakor keletkezhetnek. Zsaluzatként, a külső oldalon használhatjuk a talajt is. A betonozást a falaknál is megelőzi a szükséges gépészeti berendezések elhelyezése és beállítása, mint például a vízhűtéses halogénlámpák, vagy amennyiben nem vízforgatós a medence, az ún. skimmer beépítése, mely a víztükör szintje alatt meghatározott mértékkel van, s általa biztosított a víz cserélődése. Természetesen a túloldalon pedig be kell építeni a tisztított vizet visszajuttató berendezéseket. Az igényektől függően lehet járdát vagy valamilyen szegélyt kialakítani a medence körül. A medence szerves része, lelke a gépészet. Ennek fogadására ez esetben is gépészeti helységet kell kialakítani a medence végében, melyben elhelyezhető például a filteres tisztítótartály, vagy a szivattyú is. Innen vezérelhető a víz tisztítása, cirkuláltatása. Miután megkaptuk a medencetestet, 72 órás víznyomási vizsgálatnak vetjük alá, az esetleges repedések tesztelésére. Ezt követően készíthetjük el a burkolatot. Nem mindegy milyen burkolatot helyezünk fel. A lapok speciális medenceburkolatok, meghatározott méretekkel. Fagyálló, fokozottan sav- és lúgálló kell legyen, hiszen a tisztításnál használt vegyszereknek ellen kell álljon. Bizonyos helyeken fontos a csúszásmentesség is. A zsír- és porszennyeződés-mentes alapfelületre fel kell hordani a szigetelést. Ez ma már nem az ősrégi habarcsos technológiát jelenti, hiszen mára minden hidegburkolási segédanyagokat gyártó cég kifejlesztette a maga kétkomponensű vízszigetelését, melyek víznyomásállóak. Ezek használatakor a két komponenst csomómentesen el kell keverni, majd a műszaki leírásokban megjelölt módon fel kell hordani, egy vagy több rétegben, a sarkoknál, kritikus helyeken előre gyártott szalagokkal megerősítve. Ezek a szigetelések összefüggő medenceszigetelést képeznek, melyekre a speciálisan kültérre kifejlesztett flexibilis, fagyálló, rugalmas ragasztóval lehet vízzáróan felragasztani a burkolatot. Törekedni kell a ragasztó 100%-os felületi tapadására, amely kizárja a burkolat felfagyását. Egy nap elteltével a fugák flexibilis fugázókkal kifugázhatók.

Rönkök

2009-11-07T01:53:00.000-08:00

megesik, hogy telkünkön, vagy a szomszédban egy öreg fát ki kell vágni. Ilyenkor az ágait még csak-csak fel tudjuk használni, a törzsével azonban már bajban van az, aki nem elég ötletes. Kár lenne tüzelőnek, vagy hulladéknak tekintenünk, hiszen újra felhasználható, ha átformálására nem sajnálunk több-kevesebb munkát. A mikéntre pl. fatörzsből kialakított virágláda elkészítésének fázisai adnak útmutatást, és néhány további ötletet is adunk a kivágott rönkök felhasználásához.
Egy vaskos fatörzsdarabból viszonylag könnyen készíthetünk virágvályút (1). E célra a 30 cm-t megközelítő vastagságú, lehetőleg ép, egyenes törzsrészek a megfelelők. A végüket fűrészeljük egyenesre, élüket pedig körben szekercével vagy széles vésővel ferdén munkáljuk le. A törzset szabadítsuk meg a kérgétől, ha szükséges vonókéssel, vagy szekercével munkáljuk le a törzs esetleg felszálkásodott felületét. A törzsről hosszában lefűrészelve alakítsuk ki a leendő virágvályú egyenes talprészét, majd sík talajra állítva most már biztonságosan hozzáfoghatunk a fatörzs kiüregeléséhez. Először az üreg két végét határoljuk be egy-egy függőleges vágással (2). Ezek kb. a törzsátmérő 1/3-ával essenek beljebb a bütüknél. Egyelőre elégséges vízszintesen tartott láncfűrésszel bevágni a törzset, majd hosszában befűrészelve is "jelöljük" ki az üreg szélét (3). Ezt követően megint kereszt irányba vagdossuk be a fatörzsből kiemelendő részt. Most már azonban jó mélyen fűrészeljük be a később kivésendő faanyagot. Óvatosan kezeljük a láncfűrészt (4), mert vágás közben ki is lyukaszthatjuk alul a törzset. Hogy ezt elkerüljük, a leendő üreg helyén inkább kisebb mélységű vágásokkal szabdaljuk fel a faanyagot, majd ezt követően jól megélezett keresztcsákánnyal (5), vagy nagy favésővel fokozatosan fejtsük ki a bevagdosott faanyagot. Kemény fák esetében e munkát nagyban megkönnyíti a jól megélezett keresztcsákány, amellyel hosszában hasogatva, szinte szeletenként távolíthatjuk el a törzs felesleges faanyagát. Az üreget az előzőkhöz hasonlóan mélyítsük tovább, majd végül a kinagyolt üreg oldalait és alját munkáljuk egyenletesebb felületűre. E munkához is jól használható az élesre köszörült keresztcsákány (6), de az oldalfelületek, valamint az üreg aljának elegyengetéséhez nagy favésőt is használhatunk. A kifaragott virágládát kívül-belül jól itassuk át fakonzerváló anyaggal, majd aljára lábként két vaskosabb ágdarabot csavarozva állítsuk a helyére. A törzs üregét béleljük ki műanyag fóliával, csak ezt követően töltsük fel termőfölddel, majd ültessünk bele virágokat. A fóliabélést a sarkokban lapolva hajtogassuk össze, miáltal megakadályozzuk a bélés szivárgását, így elejét vehetjük a fa gyors elkorhadásának is. A lábak pedig azért szükségesek, hogy a törzs ne kerüljön közvetlen kapcsolatba a talajjal, ne támadják meg a farontó gombák. A talajból kiemelt nagyobb tuskókból is készíthetünk ilyen környezetbe illő természetes anyagú virágládákat, ám ezeknél a megfelelő üreget kissé nehezebb kialakítanunk. A láncfűrésznek csak a végéhez közel levő végével dolgozhatunk, mint marót használva a tuskó belsejének faanyagát fokozatosan forgácsolva készíthetjük el a szükséges üreget. A tuskót célszerű oldalra fordítanunk, és fogásonként körbeforgatva már előnyösebb helyzetben kezelhetjük a láncfűrészt, a mélyedést is szabályosabban tudjuk megformálni (7). A nagyobb rönkök félbevágásával készített anyagokból kerti padot, asztalt is összeróhatunk. A kérget most is hántsuk le, a láncfűrésszel levágott felületeket vonókéssel tegyük szálkamentessé. Kerti padoknál a lábakat V-alakú bevágásokba illesztve állványcsavarokkal rögzítsük. Az asztaloknál pedig a lábakat rögzítsük a talajba, ezekre hosszában felfűrészelt vastag rönkpallókból összeállított asztallapot fektessünk. Ezt alulról a felszabáskor keletkező szélhulladékkal fogjuk össze, ezt követően állványcsavarokkal fogassuk a földbe ágyazott lábak tetejére (8). Az ilyen kültéri tárgyakat jól itassuk át UV-álló fakonzerváló szerrel, hogy a szélsőséges kültéri igénybevételekkel szemben ellenállók legyenek. A kivágott fák vékonyabb-vastagabb, ép anyagú ágaiból még karosszéket is készíthetünk. Ezek kialakításához persze kellő találékonyság és jó szem is szükséges. Csak a szék vázát alakítsuk ki kérgétől megszabadított ágakból, az ülőlapját azonban gyalult, legalább 20 mm vastag deszkákból állítsuk össze. A különféle szabálytalan alakú darabok összecsapozásához használjunk 12 mm-es átmenő köldökcsapokat, amelyeket vízálló ragasztóval bekenve alkalmazzunk a vázelemek egymáshoz rögzítésére. Esetenként természetesen az illeszkedő felületek síkra munkálásával ajánlatos megnövelni a szilárd kötésekhez szükséges felületek nagyságát. A nyers faszéket lazúrozva, vagy kültéri zománcfestékkel többször átvonva (9) tehetjük időállóbbá és kellemes tapintásúvá. Az ülése pedig egy vászonhuzatos poliuretánhab ülőpárnával kiegészítve még kényelmes is lesz

Sarok virágláda lambériából

2009-11-07T01:49:00.001-08:00

A cserepes szobanövények elhelyezése mindig több-kevesebb gonddal jár. A különböző méretű cserepekbe ültetett növényeket polcokon, esetleg virágállványokon szokás tárolni, ám vannak esetek amikor több dísznövényt jobb lenne egy kihasználatlanul álló sarokba helyezni. A különálló cserepek azonban lerontanák a zöldellő növények látványát. Egy, a helyhez illő virágládával egy csapásra megoldható ez a probléma. Ha pedig jól választjuk meg a hozzá szükséges anyagot, akkor még munkánkat is leegyszerűsíthetjük.
A dekoratívabb virágládákhoz válasszunk tehát olyan anyagot, amely már eleve igényesebb megmunkálású a közönséges gyalult deszkánál. E célra kiválóan alkalmasak a különböző fazonra mart fa lambérialécek. Csaphornyos kialakításuk jelentősen megkönnyíti a dolgunkat, hiszen a léceket így csak méretre kell vágnunk, a sarokkötéseket pedig a darabok egymásba eresztésével oldhatjuk meg. Két-három hosszú léc már kiad egy kisebb virágládához szükséges oldalburkolatot, az alja pedig lehet közönséges natúr faforgácslap is. A szükséges mennyiségű léc kiszámításához előbb határozzuk meg a láda méretét, amelyet a cserepek és a növény lombozatának nagysága alapján határozzunk meg. A láda magassága legalább a legnagyobb cserépével legyen azonos. Gondoljunk közben arra is, hogy a növények növekedésük miatt egyre nagyobb cserepet igényelnek, ezért a láda legyen inkább nagyobb és magasabb a jelenleg szükségesnél. A belméret meghatározása után az oldalak hosszát is határozzuk meg. A lambérialécek általában 10-12 mm vastagok, az egymásba eresztett sarokkötéshez ezen kívül még oldalanként legalább 50-50 mm-nyi ráhagyásra is szükség van, tehát a belmérethez a kétszeres anyagvastagságon kívül még 100 mm-t kell hozzáadnunk. Így most már kiszámolhatjuk hogy hány folyóméter lécre lesz majd szükségünk. A lécek hosszának figyelembevételével azt is eldönthetjük, hogy 2, 2,5, vagy 3 m-es lécekből leszabva keletkezik-e a legkevesebb hulladék. A megvásárolt lécekből már könnyű kialakítani a ládaoldalakat alkotó darabokat. Először is szabjuk le a szükséges hosszúságú léceket (1). A két vaskosabb fadarabra fektetett lambérialéceket könnyű méretre vágni. Fontos, hogy az azonos darabok pontosan egyforma hosszúak legyenek. Ezután mindegyikre jelöljük fel a kimunkálandó rések helyét. A munkát keményebb kartonból kivágott sablonokkal érdemes könnyebbé és gyorsabbá tenni. Először a keretrészhez szükséges lécekbe fűrészeljük be a résekhez szükséges bevágásokat, majd vésővel távolítsuk el a felesleges anyagot (2). A szomszédos darabokat próbáljuk egymás fészkébe nyomni (3). Az esetlegesen szűk hornyokat finom faráspollyal tágítsuk ki. De ne túlságosan, csak annyira, hogy a léceket szorosan egymásba nyomhassuk. A lécek kereszteződéseiben az élükön levő hornyokat fűrészeléssel tegyük mindkét irányból nyitottá (4). Erre azért van szükség, mert különben a következő léceket nem tudnánk rájuk illeszteni. A felhornyolt lécekből alakítsuk ki az L-alakú keretet, majd ezeket egymás után, a csapos részükkel üssük a hornyokba. Ha minden darab pontosan illeszkedik a helyére, akkor már a "visszabontás" során bátran összeragaszthatjuk a láda oldalait, így fordítva már el sem cserélhetjük az egyes alkotóelemeket. A láda fenekét 10-16 mm vastag faforgácslapból szabjuk ki, majd a lambérialécek alsó csapja mellé illesztve ragasszuk a ládakeret aljára. A sarkaira erősítsünk lécből leszabott lábakat (5). A kész, ám még nyers virágládát végül kenjük be lenolajkencével, száradás után vonjuk be több vékony rétegben színtelen lakkal. Ha azonban sötétebb színűre volna szükségünk, akkor még lenolajkencézés előtt pácoljuk be. A láda belsejébe - hogy megelőzzük az esetleges "beázásokat" - tegyünk a cserepek alá műanyagtálkákat, vagy vastagabb alufóliából hajtogatott tálcát. A kész virágládát ezt követően már a helyére állíthatjuk, és elhelyezhetjük benne a dísznövényeket

Madáretetők

2009-11-07T01:45:00.000-08:00

A meleg szoba ablakából kitekintve tán nem is gondolunk arra, hogy a fagyott talajon, kopár fákon ugráló, vagy éppen pihenő madaraknak így télvíz idején igencsak sanyarú a sorsuk. Egy kis gondoskodással azonban segíthetünk nekik átvészelni e zord időszakot, amíg a vegetáció újra éled, bőven lesz majd ennivalójuk. Étket szórni az ablakpárkányra nem célszerű, ám ha egy kis házikóban helyezzük el a magokat, akkor anélkül segítünk rajtuk, hogy egymás köreit zavarnánk.
Egy ilyen kis madárétterem elkészítése pedig még élvezetes barkács munka is lehet. Ha már házikót építünk, akkor az ne legyen tákolmány. Egy szép kis házikó nemcsak a madaraknak, de nekünk is örömöt szerezhet. Nem is kell hozzá sok anyag, csupán 20x20 mm-es lécek, 5-6 mm vastag rétegeltlemez, és egy vastagabb, kb. 10 mm-es alaplap, ami lehet faforgácslap, vagy rétegeltlemez is. No, meg a tető borításához némi kátránypapírra, vagy esetleg vékony és széles falécre lesz szükségünk. Két mintaházat is bemutatunk, és az elkészítésükhöz szükséges rajzok alapján bármelyiket, akár egy délután folyamán elkészíthetjük. Az első egy minden oldaláról nyitott kis etetőházikó, amelynek a közepén helyezkedik el a magtár (1). Alaplapja 238x238 mm-es rétegeltlemez. Két oldala ugyancsak 6 mm vastag rétegeltlemezből kivágott darab, amelyeket a két szélükre ragasztott lécekkel erősítsünk meg. Az elülső és hátsó oldalakat az oldallapokhoz hasonló formájúra vágott darabokkal formáljuk egységessé. E betéteket a saroklécekbe eresztetten rögzítsük fel. A sátortető alapját képező két részből fűrészeljük ki a kémény nyílását. A kéményt is 6 mm-es rétegeltlemezből vágjuk ki, majd ragasszuk össze, tetejét pedig egy négyzetes elemmel zárjuk le. Ez lehet stafliból levágott darab is. Ebből készül ugyanis a magtárt lezáró "dugó". A magtár 3x10-es lécekből összeragasztott keretbe foglalt üveg-, vagy plexilapokból kialakított csonka gúla alakú oszlop. Az átlátszó palást alsó éle az alaplap felett 10 mm-rel magasabban legyen. A nyíláson így mindig annyi mag ömölhet ki, amennyit majd a madarak felcsipegetnek. A magtárt készíthetjük szabályos hasáb alakúra is, mert ezt könnyebb kialakítani. Mérete pontosan akkora legyen, hogy a kémény pontosan illeszkedjen a belsejébe. Az átlátszó burkolat előnye, hogy mindig látjuk, mennyi mag van még a magtárban, nem kell-e utántöltenünk. A tetőlapokra szegelhetünk fazsindelyt is, de megteszi a csíkokra vágott, 1/3-nyi átfedéssel felszegelt kátránypapír, vagy vastagabb színes műanyaglemez, pl. Kartonplaszt. A tetőfedő csíkok 30 mm szélesek legyenek (2). A befedett tetőlapokat kenjük be lenolajkencével, a kis házikó oldalainak belsejét úgyszintén, külső felületét pedig fessük fehérre. Az alaplap közepére erősítsük fel a magtárat, az oldallapokat szegeljük az alaplap élére, majd a tetőlapokat is erősítsük a helyére. Töltsük meg a magtárt olajos magvakkal, majd a kéményt dugóként használva zárjuk le a tető felől. A kész kis etetőházikót 1,7 m magas, legalább 50x50 mm-es stafli tetejére egy 100x100 mm-es talplap segítségével erősítsük fel. A tartóoszlopot pedig legalább 300 mm mélyen süllyesszük a földbe. A kis házat alacsonyabb faágra is felerősíthetjük, ám akkor két, lemezcsíkból hajlított bilinccsel lebillenés mentesen rögzítsük a kiszemelt vízszintes ágrészre. A másik etetőház több munkát igényel, hiszen eredetije valódi német alapossággal készült, külhoni laptársunk nyomán mutatjuk be. Akár egyszerű facsapozási gyakorlatként is felfoghatjuk, viszont tény, hogy ezáltal időtálló és impozáns kis építmény lesz belőle (3). Először a ház két oldalát alkotó favázat készítsük el. Rajzunk méretei alapján (4) a méretre szabott 20x20 mm-es léceket egymásba eresztetten csapozzuk össze. A lécek egymásra merőlegesen álljanak, a két oldalvázat alkotó lécdarabokat apró facsavarokkal is megerősítve ragasszuk össze (5). A szarufákat is erősítsük a favázakra, majd 5 mm-es rétegeltlemezből szabjuk ki a ház hátsó- és két oldalsó burkolatát. E darabokat ragasztva és apró szegekkel fogassuk a vázelemekre. A hátfalként szolgáló rétegeltlemez vízszintes széleit egy-egy léccel és felül csúcsban összefutó lécpárral erősítsük meg. A homlokzati részt pedig egy szelemenléccel, az ahhoz csatlakoztatott lécváz elemekkel egészítsük ki (6). Következő lépésként a magtárat készítsük el. Anyaga 5 mm-es rétegelt lemez. A hasáb alakú darab alján kialakított magtálcát egy ferdén beragasztott betétdarabbal tegyük "utántöltővé", és az oldallap felragasztása után a magtár záró dugóját is készítsük el (7). Szabjuk méretre a házikó alaplapját, majd előbb a magtárat, utána pedig a házat is ragasszuk fel a felületére. A magtár pontosan a ház középfelezőjének a vonalában álljon, közvetlenül a tetőgerinc lécének az éléhez simuljon. A tetőlapot is szabjuk ki 5 mm-es rétegeltlemezből, ragasztva szegekkel is megerősítve fogassuk a szarufák élére, miután az egyikből kivágtuk a kémény nyílását. Végezetül éles késsel kátránypapírból, vagy műanyaglemezből szabjuk ki a tetőfedéshez szükséges 50x350 mm-es csíkokat, amelyeket ezt követően alulról felfelé haladva, 25 mm-es átfedésekkel szegezzünk a tetőlapokra. A szegekkel csak a szarufák középvonalában fogassuk fel a tetőfedő csíkokat, és ezek két oldalon 5-5 mm-rel nyúljanak túl a falapok élén. A gerincre pedig egy hosszában félbehajtott csík kerüljön, így a tető biztosan nem fog beázni. A kis ház ezzel készen is van, ám az állagának megóvása érdekében ajánlatos lenolajkencével lekezelnünk. Felerősítését illetően az előzők szerint járjunk el. A magtárat különféle, pl. napraforgó-, gabona- stb. állatkereskedésekben vásárolt magok keverékével töltsük fel. A tető alá pedig madzagra fűzve akasszunk egy-két gerezd almát, és faggyúdarabot. S még valamit tartsunk szem előtt: ha már házunkhoz szoktattuk a madarakat, mindig találjanak benne élelmet, és gondoskodásunk ne csak így karácsony tájára terjedjen ki, hanem állandó és folyamatos legyen.

Szárított füvet a falra

2009-11-07T00:32:00.001-08:00

A falat érdekessé tehetjük a következő módszerrel is: néhány szárazvirágot, füvet, vagy tökéletesen kiszárított pampafüvet tapétaragasztó és gipsz keverékéből álló masszába mártva egyenként ragasszuk fel a falra. A tapétaragasztó segít abban, hogy a gipsz ne kössen meg oly gyorsan, így jut elegendő időnk a munka elvégzéséhez. Igen aprólékos, pepecselős munka, de úgy gondolom megéri a fáradságot.
Ha megszáradt, az alapszínnel egy henger segítségével fessük be őket. Ha világosat választottunk alapszínnek, akkor egy kevés maradék festékbe tehetünk sötét színező pasztát, és szivaccsal óvatosan tunkoljok rá a felületre, így tökéletesen kirajzolódnak a száraz virág mintái. Ha az alapszínünk sötét, akkor egyszerűen töröljük le róla a festéket szivaccsal.
Mindkét esetben különleges strukturált felületet kapunk.

Kreatív falfestés

2009-11-07T00:29:00.000-08:00

Néhány apróbb ötlettel igyekszünk segíteni azoknak, akik egyedül fognak hozzá otthonuk szebbé tételéhez.

Kezdjük a legelején, mikor még üresek a helyiségek, csupaszak a falak.Egyszerűen, saját kezűleg is kifesthetjük szobánkat, némi rafinériával, olcsó és egyedi megoldással különlegessé is varázsolhatjuk.

A legegyszerűbb talán, ha közönséges konyhai mosogató szivacsot használunk, melynek durvább felületét, finoman érintjük a festékhez, és utána ezzel „összenyomdázzuk” a falat. Alapszínnek érdemes világosat választani, és a pecsételés sötétebb, tetszőleges szín lehet, amihez a kiegészítőket is igazíthatjuk. Ha a sötétebb tónusokat kedveljük, akkor arról inkább töröljük vissza a festéket, vagy nagyon világos színt vigyünk fel rá. Így is különleges hatást érhetünk el, de a bútorokat nem szabad túlzsúfolni, kevés, de annál mutatósabb darabra lesz csupán szükség.

Gyerekeknek is ajánlott ez a technika, hiszen a forma teljesen mindegy milyen, arra azonban figyeljünk, festék valóban csak oda kerüljön, ahová szeretnénk.
Igazi élvezet lehet gyermekeink számára, ha festővé válhatnak, főleg, ha a saját szobájukról van szó. Nem kell ecset, pemzli, de még létrára sincs szükség, ha engedjük, hogy a kis kezük, illetve a tenyerük és ujjaik legyenek a "festőszerszámok".
Vízbázisú festéket kell venni, lehetőleg többfélét, egymással harmonizáló vagy teljesen ellentétes színeket és kezdődhet a móka. Tiszta kezüket óvatosan mártsák a festékbe a gyerekek, majd nyomják a falra, figyelve, hogy közben ne mozogjon el a kezük. Ha több színt választunk, akkor várjuk meg türelmesen míg tökéletesen megszárad egy réteg, és ezután nyissuk csak ki a következő színű festékdobozt.
Ez a munka jó móka, igazi szórakozás lesz gyermekeink számára, és a várva várt hatás sem marad el.

regi bakancsbol viragtarto

2009-10-04T10:53:00.000-07:00

Virágcserép tengeri herkentyűkkel

2009-10-04T10:11:00.000-07:00

A tenger kékje és a partot borító kagylók, csigák köszönnek vissza ebből a dekoratív cserépből. A tengeri herkentyűkkel megpakolt kaspóval egy cseppnyi mediterrán hangulatot csempészhetünk a kertünkbe vagy az ablakpárkányra. A cserép száját kétujjnyi szélesen kenjük be átlátszó ragasztóval, és nyomkodjunk bele kisebb csigákat, kagylókat. A földes részt szintén borítsuk be velük.Kellékek: agyagkaspó, ragasztó, csigák, kagylók.

falikép

2009-10-04T10:08:00.000-07:00

Technika: mozaik
Anyagszükséglet:
-farostlemez
-léc
-kültéri csemperagasztó
-víz
-keverőtál
-fakanál
-festékkaparó
-DOLEXPRESSZ B11 faipari ragasztó
-szögek
-csavarok
-képszög
-kavicsok
-csigák, kagylók
-üveg, kerámia
-szárazvirág
Az elkészítés módja:
A méretre vágott farostlemezt a lécekkel bekeretezzük. A keretet faragasztóval vagy szögekkel, csavarokkal rögzítjük. A keret hátuljára felerősítjük a képszöget. A gyorsan száradó kültéri csemperagasztót vízzel a megfelelő arányban kikeverjük. A keretbe öntjük és a felületét a festékkaparóval elegyengetjük.
Kezdhetjük a kép elkészítését. Bármilyen tárgyat, kavicsokat, csigákat, kagylókat, törött üvegeket, kerámiákat, szárazvirágot belenyomhatunk a csemperagasztóba. Fekvő helyzetben, 24 órán át hagyjuk száradni.

2009-09-09T14:37:00.001-07:00

A dekoráció, mint bútor címet is kaphatná a kép. A vedi-lemezből, vagy hajlított MDF-ből elkészíthető gyermekrajzra emlékeztető polcrendszer szép is, praktikus is. Minden kisgyermek örömét lelné benne.

Betonmedence a kertben

2009-09-08T14:27:00.001-07:00

A medencék nagyon sokáig mindenki számára a strandokkal, uszodákkal voltak egy gondolati kapcsolatban. Ám ma már kültéri, vagy lakáson belüli beltéri medencék is kivitelezhetők, és épülnek is. A pénztárca és az igények a két határ az építőipar eme szegmensében. Egy kültéri medence elképzelésekor sok-sok kérdés merülhet fel jogosan építtetőjében. Milyen talajban lehet elhelyezni, mit telepítsek köré, hogyan tájoljam? Milyen anyagból készíthetem, milyen műszaki feltételei vannak? Hogyan szigeteljem, burkoljam? Milyen gépészetre van szükség? A medencéket a kertben bármilyen talajban el lehet helyezni, a tájolást a tulajdonos igényei, elképzelései határozzák meg. Környezetének kialakításánál azonban érdemes arra figyelni, hogy a lombhullató fák, bokrok közelsége sűrűn szennyezi a vizet. Medencénket két módon alakíthatjuk ki. Elkészíthetjük előre gyártott fix méretű műanyag medence beépítésével. Ennek csak ki kell ásnunk a helyét a talajból. (A gödör mérete nagyobb legyen, mint a medence méretei.) Alulra el kell készíteni a fogadószintet, mely egy 10-15 cm vastag kavicsrétegből, s a rajta elhelyezkedő, egyrétegű hálós vasalással ellátott, szerelőbetonból áll. A fogadószintnek, a medencetesten túl, a köré építendő vasbetont is fogadnia kell, sőt a legjobb, ha rögtön a gépészeti térnek is biztosítunk helyet. Ezután elhelyezzük a medencét, majd a föld és a medence közötti körülbelül 30 cm, széles sávban a függőleges hálós vasalatot, és elkezdjük kiönteni a betonnal. Ezzel párhuzamosan feltöltjük a medencét vízzel úgy, hogy a vízszint 10-15 cm-rel magasabban legyen, mint a betonozás szintje. A medence végében kell elhelyezni a 2´2´1,5 m-es gépházat, mely zsalukővel körbekerített, fogadószintig levitt helység lesz. Itt lehet majd a szükséges gépészetet elhelyezni. A másik talán sűrűbben használt megoldás a monolit vasbeton medence készítése. A fogadóaljzatig hasonlóan készül, mint az előbbi. Itt azonban a következő fázis a duplasoros, méretezett fenéklemez vasalás, a falaknál felhajtva, a toldás segítésére. El kell helyezni a gépészeti szerelvényeket, a padlóösszefolyót és a csővezetékeket, szintbe állítva, a terveknek megfelelő helyen. Kibetonozzuk a fenéklemezt, majd beállítjuk a falak - terv szerint méretezett - vasalatát. A munkahézagok megoldása is meghatározó tényező, mert a már szilárduló vagy megszilárdult beton és a csatlakozó friss beton között vízzáró kötésre van szükség. Ezt duzzadó szalaggal oldjuk meg, melyet végig felragasztunk a kész betonra a falazati vasalaton belülre. Ez a kb. 3 cm sugarú szalag, a bedolgozandó friss beton nedvességével reakcióba lépve, 10-20 cm-re megduzzad, és ezáltal tömít. Ezért fontos, hogy a légnedvesség kiküszöbölése érdekében, csak a betonozás előtt helyezzük el a felületen. A szükséges beton ún. vízzáró beton legyen. A szigetelendő építmények, épületrészek nedvességgel, vízzel érintkező beton (vasbeton) határoló szerkezeteit (falait, fenéklemezeit stb.) vízzáró betonból építik. E szerkezetek teherhordó szigetelőszerkezetek, helyesebben szigetelő, teherhordó szerkezetek, mert tervezésüknél, méretezésüknél és megépítésüknél a vízzáróság feltételeinek teljesítéséből kell kiindulni, míg a többi követelmény kielégítésének módja ehhez igazodik. A beton vízzárósága pórustérfogatától, ezen belül a pórusok nagyságától és elrendezésétől függ. Az adalékanyag minősége víz és fagyálló, vízzel reakcióba lépő szennyeződésektől mentes legyen, a cement friss, finom őrlésű és az agresszivitás fokától függően kiválasztott kohósalak-portlandcement. Éppen annyi cementre van szükség, hogy a cement pép az összes adalékszemcse felületét bevonja (kb. 300-350 kg/m3), melyből a cement egy része (25%-a) trasszal helyettesíthető. A keverővízként betonra káros alkotóktól mentes, +5 °C ... +20 °C hőmérsékletű, tiszta víz használható. A bedolgozás módja meghatározó tényező. A beton kétoldali zsaluzással, a szemcseszétosztódás megakadályozására kis magasságból beöntve, egyszerre legfeljebb 20 cm vastag rétegben, döngöléssel vagy vibrátorral jól tömörítve, a munkahézagok elkerülésére lehetőleg folytonos munkával dolgozandó be. A betonfelületet természetesen védeni kell a zsugorodási repedésektől, melyek a felület kiszáradásakor keletkezhetnek. Zsaluzatként, a külső oldalon használhatjuk a talajt is. A betonozást a falaknál is megelőzi a szükséges gépészeti berendezések elhelyezése és beállítása, mint például a vízhűtéses halogénlámpák, vagy amennyiben nem vízforgatós a medence, az ún. skimmer beépítése, mely a víztükör szintje alatt meghatározott mértékkel van, s általa biztosított a víz cserélődése. Természetesen a túloldalon pedig be kell építeni a tisztított vizet visszajuttató berendezéseket. Az igényektől függően lehet járdát vagy valamilyen szegélyt kialakítani a medence körül. A medence szerves része, lelke a gépészet. Ennek fogadására ez esetben is gépészeti helységet kell kialakítani a medence végében, melyben elhelyezhető például a filteres tisztítótartály, vagy a szivattyú is. Innen vezérelhető a víz tisztítása, cirkuláltatása. Miután megkaptuk a medencetestet, 72 órás víznyomási vizsgálatnak vetjük alá, az esetleges repedések tesztelésére. Ezt követően készíthetjük el a burkolatot. Nem mindegy milyen burkolatot helyezünk fel. A lapok speciális medenceburkolatok, meghatározott méretekkel. Fagyálló, fokozottan sav- és lúgálló kell legyen, hiszen a tisztításnál használt vegyszereknek ellen kell álljon. Bizonyos helyeken fontos a csúszásmentesség is. A zsír- és porszennyeződés-mentes alapfelületre fel kell hordani a szigetelést. Ez ma már nem az ősrégi habarcsos technológiát jelenti, hiszen mára minden hidegburkolási segédanyagokat gyártó cég kifejlesztette a maga kétkomponensű vízszigetelését, melyek víznyomásállóak. Ezek használatakor a két komponenst csomómentesen el kell keverni, majd a műszaki leírásokban megjelölt módon fel kell hordani, egy vagy több rétegben, a sarkoknál, kritikus helyeken előre gyártott szalagokkal megerősítve. Ezek a szigetelések összefüggő medenceszigetelést képeznek, melyekre a speciálisan kültérre kifejlesztett flexibilis, fagyálló, rugalmas ragasztóval lehet vízzáróan felragasztani a burkolatot. Törekedni kell a ragasztó 100%-os felületi tapadására, amely kizárja a burkolat felfagyását. Egy nap elteltével a fugák flexibilis fugázókkal kifugázhatók

2009-09-08T14:22:00.001-07:00

2009-09-08T14:21:00.001-07:00

Emeletes oszlop-téka

2009-09-08T13:59:00.000-07:00

Egységes alapanyaga lehet a megszokott 19 mm-es faforgácslap, de a polclapokhoz választhatunk bármilyen mintázatú, laminált felületű bútorlapot is. Szerkezetileg a polctartó oszlop - ami egyébként csak fél oszlop - nem egybefüggő lapokból, hanem emeletenként összecsavarozott elemekből áll. Így mód van a nagyobb hulladék darabok hasznosítására is. A takarékos anyagfelhasználás érdekében célszerű az egyenlő szárú, derékszögű forma mellett döntenünk, mert ezzel egy négyzet alakú darab két polcot is kiad, mégpedig hulladék nélkül. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a polclapok és a tartóoszlop elemeinek csúcsszöge nem lehet tompaszögű, ha az előző megoldás helyigényét túlzónak találnánk. A méreteket úgy határozzuk meg, hogy a polcok legalább 220 mm, az oszlop oldallapjai pedig 300 mm szélesek legyenek. A méretek meghatározásakor azonban ne feledkezzünk meg arról, hogy e lapokat él-lap kötésben kell majd összeerősítenünk, tehát emeletenként az egyik lap anyagvastagságával kisebb legyen. Az oszlopot alkotó lapok magassága 300-400 mm között változhat. A téka azonban csak olyan magas legyen, hogy a legfelső polcát is kényelmesen elérhessük. Alacsony, lakótelepi lakásokban viszont túlléphetjük ezt a magasságot, de csak akkor, ha mennyezetig érő tékát szeretnénk kialakítani. A végső méretezést a fent említett szempontok figyelembevételével végezzük el, és ezt követően már a szerszámainkon a sor, azaz hozzáfoghatunk a bútordarab kialakításához.
A téka elemeinek összeállítása
Először az oszlop elemeit szereljük össze. A két oldallapot él-lap kötésben, ragasztva és három-négy panelcsavarral megerősítve fogassuk egymáshoz, majd ezt a sarkot csiszoljuk síkban össze. Most kell azt is eldöntenünk, hogy a sarkok élét csak finoman, vagy erősen kerekítjük le. Ha a polclapok éles sarkát is lekerekítjük, akkor az oszlop élét is célszerű erőteljesebben lemunkálnunk. Az így összeállított oszlopelemek élét és a facsavarok fejeit tapaszolással tüntessük el (1). A tapaszolt részeket csiszoljuk simára, majd ezt követően mindegyik elem belső oldalára csavarozzunk készen kapható 1,5-2 mm vastag lágyacél lemez szegleteket (2). A felszerelt vasalások egy szintben legyenek az elemek élével. Következő lépésként a téka talpazatát állítsuk össze. Fedőlapja a polclapokkal azonos nagyságú, a fenéklap azonban ennél 20-30 mm-rel kisebb, háromszögletű darab. A fenéklapra ragasztva és csavarozva fogassuk fel a láb oldallapjait, majd ezekhez ugyancsak fémszegletek segítségével csavarozzunk fel a fedőlapot (3). A tékát próbaként rakjuk össze (4), a kisebb igazításokat most még könnyen elvégezhetjük bármelyik elemén. A felső vasalásokat el is hagyhatjuk, ha a polclapokat átmenő facsavarokkal fogatjuk az alsó oszlopelem élére. A végső összeállítást így majd kényelmesebben végezhetjük el. Arra azonban nagyon ügyeljünk, hogy az oszlopelemek és a polcok szélső sarkai szigorúan egy vonalba kerüljenek, mert ez e bútordarabnál nagyon fontos.
Felületkikészítési módok
A téka ugyan már áll, de a felületeit még mázolnunk, éleit pedig fóliáznunk kell. Ha a polclapok laminált faforgácslapból leszabottak, akkor ezeknek csak az élét kell lefednünk. A hagyományos felvasalható élfólián kívül e célra használhatunk különféle műanyag élfedéseket, pl. PVC-idomokat, amelyeket lapunk januári számában mutattunk be. Ha viszont nyers faforgácslapból készültek a polclapok is, akkor az éleket tapaszolással is simává tehetjük. Ezt követően teddy-hengerrel felhordott selyemfényű zománcfestékkel vonjuk be mindkét oldalukat. Az oszlopelemeket célszerű a falhoz hasonló felületű bevonattal ellátnunk. Ha pl. fűrészporos tapéta van a falon, akkor célszerű az oszlopelemek külső oldalait is ezzel bevonni, majd lefesteni, hogy teljesen a falhoz hasonló legyen a felületük. Ebben az esetben a tapétát ne hajtsuk rá a vízszintes élekre, hanem a ragasztó kötése után éles késsel vágjuk le a feleslegüket, hogy a polcokra hézag nélkül feküdjön fel minden elem. Ha sima a fal, az oszlopot diszperziós falfestékkel, vagy selyemfényű zománcfestékkel hengerelve fessük be. Színük azonban ne, vagy csak alig legyen a faltól elütő színű. Így a polclapok nagyobb hangsúlyt kapnak, és az oszlopos téka mintegy beépített eleme lehet a szobának. A felületkezelt elemeket végül facsavarokkal szereljük szilárd egységgé, és most már a helyére is állíthatjuk, "berendezhetjük". Amennyiben viszont azt tapasztalnánk, hogy kissé labilissá teszik a polcaira helyezett tárgyak, úgy a fedőlap tetejére csavarozott két szeglettel, majd ezek falhoz csavarozásával szilárdítsuk meg a helyzetét.

Fűszertartó

2009-09-08T13:44:00.000-07:00

előbb a tároló üvegcséket kell beszereznetek. E célra ugyan megfelelnek a bébiételes kis üvegek is, de sokkal mutatósabbak, ha a tetejük sima és nem menetes. Kis szerencsével a konyhafelszerelési üzletekben találhattok hasonlókat. Az viszont fontos, hogy az üvegcséknek legyen pereme, különben nem tudjátok majd a tartólap nyílásaiba erősíteni. Az átmérőjük 60 mm körüli legyen, és a magasságuk se haladja meg a 100 mm-t. A szájnyílásuk pedig legalább 40 mm legyen. Ha az üvegcsék már megvannak, szerkesszétek meg a tartólapjukat. Ez alapvetően egy akkora átmérőjű korong legyen, hogy az üvegcsékből ötnél esetleg többet is elhelyezhessetek a kerületén belül. Az üvegcséket a szájukkal lefelé állítsátok az 5-6 mm vastagságú rétegelt lemezre, így próbáljátok egymástól egyenlő távolságban elhelyezni a 220-250 mm átmérőjűre rajzolt körön belül. Az üvegek egymástól legalább 30 mm távolságra legyenek. Ha jó a szemmértéketek, akkor az üvegeket így is körülrajzolhatjátok (9), de jobb, ha körzővel pontosan kiszerkesztitek az osztásvonalakat, majd erre jelölitek fel az üvegek nyakátmérőjéhez igazodó nyílások körvonalát. Vigyázzatok, mert a nyílások elölről azonos szélességűek a nyakmérettel, és a sarkaik kb. 10 mm-es sugárban lekerekítettek. Ha ezzel megvagytok, akkor egy 20 mm vastag deszkalapra is jelöljétek fel a tartólappal azonos átmérőjű talp körívét, és máris hozzáfoghattok ezek és a további alkatrészek kivágásához. A tartólapot lyukfűrésszel a legkönnyebb kivágni (10), de lombfűrésszel sem sokkal nehezebb, csak fárasztóbb és több idő szükséges hozzá. A kifűrészelt darab éleit csiszoljátok simára, majd fűrészeljétek ki a talp korongját is. A korong élét azon nyomban csiszoljátok simára. Az üvegek tartólapját egy álló oszlopra kell majd felerősítenetek, amelyet 50 mm átmérőjű farúdból, gérvágó ládába fogva szabjátok le. A rúd hossza kb. 200 mm legyen, és nagyon ügyeljetek, hogy a vágás síkja merőleges legyen a palástra, különben az oszlopot majd csak ferdén tudjátok a talpra erősíteni. Vékonyabb, 40 mm-es farúdból vágjátok le a fogantyú darabját, majd hozzáláthattok a tartóállvány összeállításához. A talp közepébe fúrjatok lyukat egy 5x40 mm-es facsavar számára, és a tartólap közepét is fúrjátok ki, majd ragasszátok az oszlop egyik végére. Kenjétek be ragasztóval a korong közepét, és az oszlopot egy behajtott facsavarral megerősítve rögzítsétek a talp közepére (11). Ha már szilárdan áll az állványoszlop, akkor a tetejébe és a fogantyú darabjába is fúrjatok fészket egy 8x30-as facsap számára, majd a csapot ragasztóval bekenve üssétek az oszlopba, arra meg a tartólapot és a fogantyú darabját üssétek fel. Az állványt most már lefújhatjátok vékonyan színtelen akrillakkal. Amíg az állvány lakkozása szárad, az üvegek záródugóit készítsétek el. Két megoldás között választhatok. Ha van az üvegek nyílásába illő és annál 10-15 mm-el nagyobb átmérőjű farudatok, akkor gérládába szorítva abból fűrészelhetitek le a dugók alsó, illetve felső korongjait (12). Az egyenes vágás alapvetően fontos, tehát a fűrész vágás közben ne billegjen oldalirányba. Ez nem könnyű feladat, mivel több egyforma darabot kell levágnotok. A korongok 10 mm-nél ne legyenek vastagabbak, és ezt egy, a ládába szorított ütközőléccel, vagy deszkadarabbal biztosíthatjátok. A vágáshoz ajánlatos a gérládát csavaros szorítóval, szilárdan a munkaasztalra fogatni - az ütközőfával együtt -, mert így a fűrészelés könnyebb lesz. A köldökcsapokból kialakított kis fogantyúknak azonban még mindegyik korong közepébe megfelelő átmérőjű lyukat kel fúrnotok. A középpontok bejelöléséhez használjatok kartonból kivágott sablont, amivel legalább három jelölést ejtve határozzátok meg pontosan a korongok közepét. A záródugókat azonban fűrészpengés körkiszúróval is kialakíthatjátok. Az üvegek nyakába illő korongokat 10 mm-es fenyődeszkából, a rájuk ragasztandó fedőket pedig akár 5 mm-es rétegeltlemezből is kivághatjátok. Ezzel a megoldással a fogantyúcsapok központi fészkeit is előfúrtátok, már csak a kellő méretre kell majd bővítenetek, hogy a lecsiszolt sima palástú köldökcsapokat a dugó két darabjába ragaszthassátok. A simára csiszolt dugódarabokat ezt követően már összeragaszthatjátok, lelakkozhatjátok. A fűszertartó ezzel kész, már csak a különféle fűszerekkel kell az üvegcséket feltöltenetek, és hogy munkátok eredménye valóban meglepetés legyen, karácsonyig még dugjátok el valamelyik szekrényetek mélyére

2009-09-08T13:10:00.000-07:00

A képeken bemutatott virágládák és a nagyméretű virágcserepek önmagukban is súlyos darabok, de mikor feltöltjük virágfölddel, bizony igen nehezen mozdíthatók meg. Ezekben a ládákban, cserepekben - méretüknél fogva - célszerű olyan növénycsoportokat létrehozni, melyek egyszerre virágoznak, és mindig az éppen legszebbeket a központi helyre tenni. Ekkor viszont szükség van a rendszeres mozgatásra. Hogy ne kergessük az őrületbe a család férfi tagjait az állandó cipekedéssel, már a virágládák tervezésénél gondoljunk erre, és a kerekes tartókra tett cserepeket helyezzük előtérbe.

Fa virágládák

2009-09-08T13:08:00.001-07:00

Fából készült növénytartók készítésénél mindig keményfát használjunk, és megfelelő favédelemmel is lássuk el. A fadézsákba lehetőség szerint tegyünk műanyag cserepet, mert bizonyos fakonzerváló-szerek kárt tehetnek a növényekben, továbbá a mindig nedves virágföld, amelyre a növényeknek szükségük van, lerövidítik a fadézsák élettartamát. Ha nem használunk betétcserepet, a faanyag kezelése után, legalább 2 hetet várjunk a virágfölddel való feltöltéssel, és a növények ültetésével. A tapasztalatok szerint egyes növények (pl. tujafélék) nem bírják a műanyag edényt, ezeknél ne béleljük műanyaggal a fa növénytartót.A fából készült virágládáknak mindig készítsünk lábat, emeljük el a talajtól legalább 10 cm-rel. Ezek a nagyméretű virágládák a szabadban vannak, az esővíz megáll alattuk, lassan szárad fel, és folyamatosan a vízben állva mind a növények gyökere, mind a fadézsa előbb-utóbb elrothad

Kerekes pad

2009-09-08T12:51:00.000-07:00

A régi, vasabroncsos kocsikerekek vidéki portákon némi szerencsével még fellelhetők. Többnyire eredeti funkciójukra már nem alkalmasak, összeszáradtak, sérültek - ezért kerültek a házi lomok közé - de hétvégi házakban más célokra még jól felhasználhatók. A kisebbekből láncra függesztett virágtartót, vagy szobai csillárt szokás készíteni, a nagyobbak meg kerti pihenő- paddá alakíthatók.
E célra a régi parasztszekerek, vagy csézák, homokfutók kerekei alkalmasak. Az a lényeg, hogy a két kerék egyforma, átmérőjük pedig legalább 70 cm legyen. Ha sérültek, javítsuk ki a hibáikat, esetlegesen hiányzó részeiket fenyőfából kivágva pótoljuk. Az abroncsukat acélkefével szabadítsuk meg a rozsdától, majd ha a kerekek már kellően szilárdak, agyaikat középen ideiglenesen fogjuk össze, és valamelyik küllőjüket állítsuk vízszintbe, illetve attól kb. 5 foknyival felfelé eltérő helyzetbe. A kerekek alá 4 mm vastag laposacélból hajlítsunk egy-egy talpat, amely a ráffal, azaz a kerékabronccsal azonos szélességű és kerékátmérőnyi hosszúságú legyen. Végeiket visszahajlítva hegesszük a vasabroncsokra. Ha jól állítottuk be a kerekeket, akkor a kiszemelt küllőre már ráhelyezhetjük az ülésdeszkát. Ez legalább másfél coll vastagságú legyen, szélessége pedig akár 400 mm is lehet. Ha két keskenyebb pallóból készítjük az ülésdeszkát, akkor alájuk csavarokkal fogassunk fel néhány hevederlécet. A két legszélsőt közvetlenül a kerékküllők mellé csavarozzuk fel. Az ülés hossza legalább 100 mm-rel nyúljon túl a kerekeken, végüket pedig úgy alakítsuk ki, hogy kinyúló részük pontosan az agy, és a fa kerékabroncs közé férjen. A kerti pad lábai ugyanis a kocsikerekek lesznek. Ám, hogy a pad szilárdan álljon a kerekein, ezeket egy tengellyel is össze kell kapcsolnunk. Anyagául 80x80 mm-es staflit, vagy 2"-os, vastagfalú acélcsövet válasszunk. A fatengely végére az agyaknál hosszabb hengeres csapokat készítsünk, ezekre húzzuk az agyak furatába pontosan illő csőpalástot. A csapokra csapszegekkel fogathatjuk fel a két kereket. Ha a tengely acélcső, akkor pedig nagy lemezalátétek felhegesztésével és egy-egy tengelyvég-csapszeggel rögzíthetjük a kerekekre. Következhet a pad háttámlájának a kialakítása, amelyet az üléshez hasonlóan formáljunk ki, és erősítsünk meg hevederlécekkel, viszont a szélessége kb. 50 cm legyen. Ha szerencsénk van, akkor találunk olyan küllőt, amely az ülésre kb. 100 fokos szögben áll, és akkor közvetlenül erre csavarozhatjuk fel a fatámlát. Ellenkező esetben a háttámla két kerékküllő közé kerül, és laposvasból hajlított szegletekkel lehet a kívánt dőléssel a kerekekre erősíteni. Ha már minden szilárdan a helyére került, akkor szedjük szét a padot elemeire, a kerekek fa alkatrészét mázoljuk be zöld olajfestékkel, a vasabroncsok felületét pedig - azok ferropasszitos lekezelése után - fessük feketére, mégpedig az agy vasalataival és a fém tengellyel egyetemben. Az ülő- és hátlap élét kerekítsük le, majd simára csiszolását követően enyhén nedvesítsük be, és hagyjuk teljesen kiszáradni. Csiszoljuk újból simára, majd többször alaposan itassuk át kültéri faimpregnáló anyaggal. Ha a bevonat megszáradt, a padot kiszemelt helyén szereljük újból össze. Ősszel pedig szétszerelve könnyebb a tárolása is.

Rusztikus konyha tipp en is talaltam

2009-09-08T05:45:00.000-07:00

szep ko falburkolat

2009-09-08T05:44:00.001-07:00

2009-09-08T05:43:00.001-07:00

Falburkolatok, falburkoas faval

2009-09-08T04:55:00.000-07:00

A lakóhelyiségek falainak burkolására számtalan lehetőség kínálkozik. Azt pedig, hogy végül is mi kerül a falra, főként funkcionális és esztétikai szempontok határozzák meg. A lakóhelyiségek vakolt falai többnyire csak festettek, illetve tapétával burkoltak, a lambéria burkolat kialakítása ugyanis az előzőknél sokkal munka- és költségigényesebb. Az ilyen burkolatok azonban igen hosszú életűek, s ezért hosszútávon megérik a rájuk fordított pénzt. A lambéria ugyan különféle anyagokból készült belső falburkolatot jelent, említésekor többnyire mindenki fából készültburkolatra gondol.
Az utólag felszerelhető korszerű falburkoló anyagok igen sokfélék, alapanyaguk és többnyire a felületük is megtévesztésig hasonló a természetes fából készültekhez. Ez nem véletlen, mert a valódi faanyagok természetes hatásúak, önmagukban is szépek, tapintásuk kellemes és meleget sugároznak. Még akkor is, ha csak jól sikerült utánzatok. Az ilyen anyagokból készített falburkolatok meghitté varázsolják otthonunk falát, s harmonikusan egészítik ki a helyiség berendezését is.Esetenként azonban a falak hibáit is jótékonyan takarják, hő és hangszigetelési problémáinkat is csökkenthetik. A hagyományosnak mondható, csaphornyosan kialakított falécekből kialakítható falburkolaton kívül azonban számos más, korszerű alapanyagból készült burkolóanyag közül válogathatunk, s bármelyikből csodaszép falburkolatokat készíthetünk. A választék igen bőséges, amelyet az alábbiak is igazolnak. Lambéria-anyagok l Hagyományosnak mondhatók a fenyőfából készült, felső oldalukon többé-kevésbé mart hornyokkal tagolt lambérialécek (1). Vastagságuk általában 10-12 mm, szélességük pedig 40-150 mm között változó. A szélesebbek esetleg két-három keskeny léc hatását keltő fazonra martak. Hosszúságuk általában 2-3 m közötti, hosszanti élük csaphornyos kialakítású. Felületük általában csiszolt, de ettől függetlenül felhasználásuk előtt ajánlatos a lécek alakra mart felületét, s a csaphornyaikat is finoman lecsiszolni. Minőségüktől függően a lécekben található göcsök néha kieshetnek, a faanyag pedig repedt is lehet. Ajánlatos tehát vásárlást követően azonnal minőségvizsgálatot is tartanunk. Erezetmintájuk, tónusuk gyakorta nagyon elütő is lehet, kiválogatásukra viszont nincs mód. Egységesen homogén burkolatok kialakítására ezért kevésbé alkalmasak, Az ilyen lambériák azonban kevert erezetük és színtónusuk ellenére is kellemesen meleg hatásúak (2). Újabban rusztikus hatású, gyalulatlan, de csiszolt felületű falambériák is kaphatók, amelyek 9,5 cm szélesek, hosszuk pedig 2 m, gyárilag lazúrozott a felületük. l A nagyobb barkácsáruházakban kaphatók teljesen felületkezelt, felerősítésre kész lambérialécek is, melyeknek a felülete igényesen csiszolt, s már lakkozott is. A jelentős munkamegtakarítást azonban keményen meg is fizettetik a velünk.
Hazai gyártású falburkoló elemek a különböző színű fautánzatú fóliával bevont 10x140 mm-es lapok, amelyek csaphornyos kialakításúak. Egységes összhatású burkolatok kialakítására alkalmasak, viszont felületük hamar elárulja műanyag jellegüket. Felerősítésüket fémsaruk teszik egyszerűvé, a különféle szegélylécek pedig megkönnyítik a burkolat tökéletes kialakítását, keretbefoglalását.
Igényes felületű faforgács alapú lambéria lapokat is árusítanak, amelyek fedőrétege megtévesztően valódi fának látszik, elemeinek az élkialakítása már vendégcsapos (3). Igényes falburkolatok kialakítására alkalmas, amelyet az esetlegesen eltérő színű eresztékcsapokkal, szegélylécekkel lehet tagoltabbá tenni (4).
A barkácsáruházakban árusítanak közvetlenül a falra ragasztható falburkoló paneleket is, amelyeknek 5 vastag MDF tábla az alapja, vastag, struktúrált, matt felületű fólia a fedőrétege. Az elemek szélső hosszanti élei lekerekítettek, a panel 220 mm széles, 2,6 m hosszú.
Igényes és nagyon változatos falburkolatok kialakítására alkalmasak a felületkezelt furnér- és fólia borítású, rétegeltlemez alapú burkolólapok. Falra erősítésükhöz ún. sorolólécek szükségesek. A vastagságuk csak 3 mm, szélességük 250 mm, hosszuk pedig 1- 2 m. Igen változatos formában használhatók fel, felületük minősége is kiváló. Kisebb falrészek, vagy álmennyezetek dekoratív burkolataként is ideális (5).
A laminált felületű, kemény farostlemez alapú falburkolólapok korszerű és emellett rendkívül szép burkolatok kialakítására alkalmasak. Főként fa- és csempemintázatok valósághű utánzatai (6), nagy előnyük, hogy egyszerre 2 m2-nyi felületet fedhetünk le egy táblával. Közvetlenül a falra is felragaszthatók a táblák, igen változatos profilválasztékú díszlécekkel lehet a burkolatokat komplettírozni. A táblák 3-5 mm vastagok 1,2 m szélesek; 2,44 m hosszúak. Felületük sima, némelyik 2 mm mélyen hosszában hornyolt, s mélyítetten fugázott tégla- és terméskő mintázatú is van közöttük (7).
Ne feledkezzünk el a műanyag lambériáról sem. Anyaga üregesen formázott nehezen éghető PVC, felülete különféle kopásálló mintázattal ellátott (8). Jó hő- és hangszigetelő hatású, nagy előnye, hogy vizes, párás helyiségekben is kiválóan alkalmazható (9). Különféle színekben és mintázattal gyártják, s különböző profillécekkel lehet a burkolatot zárttá és egységessé tenni.
A csaphornyos élkialakítású műanyag lambéria elemek 100 és 250 mm szélesek, s egységesen 2,8 m hosszúságúak. Az előbbi felsorolás természetesen nem teljes, még jó néhány különféle bevonattal ellátott falburkolóelem is beszerezhető, ám ezek legfeljebb méreteikben különböznek a fentiektől, beszerzésük viszont elég esetleges

2009-09-07T04:06:00.000-07:00

faapolas

2009-09-07T03:47:00.000-07:00

A faápolást alapozással kell kezdeni. Új fa esetén ez egyszerűen megy, ha viszont régit szeretnénk felújítani, akár kültéri, akár beltéri felületről van szó, le kell csiszolni a korábban használt ápolószerek maradványait. Ezután célszerű ecsettel felvinni az alapozót, ugyanis így garantált a tökéletes pórustömítés, amely a káros hatásokkal szembeni védelemhez elengedhetetlen. Az alapozó szerekben úgynevezett biocid típusú vegyületek találhatóak, ezek gondoskodnak a kártevők elleni védelemről. Ezek gátolják meg, hogy a rovarok, a farontó és kékülést okozó gombák és a penész károsítsák a fát. Ezek az emberi szervezetre veszélyes anyagok, így a biocidokat tartalmazó vegyületeket, alapozókat a páradiffúzió miatt csak és kizárólag kültérben szabad alkalmazni!

Az alapozás után következhetnek a lazúrok. Ezek az anyagok két nagy csoportba sorolhatóak. A vékonylazúrokat jellemzően nem mérettartó felületekre alkalmazzák, ezek azok a fából készült tárgyak, amelyek nincsenek beépítve, minimálisan változtathatják az alakjukat, méretüket. A fából készülő kerítések, homlokzati elemek, ereszaljdeszka, erkélykorlát, faház, kapuelemek és kerti bútorok ápolására célszerű ilyen szert használni. Kerülni kell a vékonylazúrokat beltérben, ugyanis ezekben is vannak biocidok, a zárt térben ezek párolgása káros az egészségre. A vékonylazúrok ára háromnegyed literes változatban 1500-3000 Ft körül mozog, ez a mennyiség hét-tíz négyzetméternyi felületre elég, két és fél literes változatban, amennyivel huszonöt négyzetmétert lehet ápolni, 4700-6500 Ft-ért vásárolható meg.
A vékonylazúrral kezelt felületeket könnyebb felújítani, csak le kell csiszolni a régi fedést és újra, ismét két rétegben lehet kenni a fát. A vastaglazúr felújításakor számolni kell azzal, hogy a régi réteget sosem lehet teljesen lecsiszolni, így a lazúrréteg mindig vastagabb lesz. A vastaglazúrok fényes, filmszerű, tökéletesen záró réteget képeznek a felületen, nem teljesen szívódnak be, ezért ajánlják őket mérettartó felületek kezelésére. Ha kerítésre vagy kültéri bútorokra kerülne ez a típusú kence, ahogy változna az alakjuk, a lazúr megrepedezne és pikkelyekben leválna. A nedvesség, a kórokozók és gombák könnyen bejutnak a védőréteg repedéseibe és a fa elkezd rothadni. Mérettartó szerkezetekre lehet használni bel és kültéren, kemény és puha fa ápolására egyaránt. Az oldószeres vastaglazúrok háromnegyed literes kiszerelésben 2300-4000 Ft körüli áron kaphatóak, a nagyobb, két és fél literes doboz 6600-11000 Ft-ba kerül. A vastaglazúrok vizes változatait ajánlják beltéri használatra elsősorban, higított változatban beltéri alapozóként is. Háromnegyed liter vizes vastag lazúr 3-4000 Ft-ba, két és fél liter 7-10 000 Ft-ba kerül.
Mivel beltérben a gyakori használat és a zárt légtér miatt nem ajánlott biocidokat tartalmazó alapozót és vékonylazúrt felkenni a felületre, vastaglazúrt és lakkokat lehet alkalmazni. Bútorok és padlóburkolatok felületkezelésére alkalmasak ezek a szerek elsősorban. Ha nem ilyen mérettartó felületekre viszik fel, a lakk is törik és szakad és ugyanúgy mint a vastaglazúroknál, a pára elkezd beszivárogni a repedésekben. A lakk vízálló, fényes és kopásálló felületet ad és ellenáll a háztartásokban fellelhető vegyi anyagoknak is. A lakkokat is csiszolással lehet eltávolítani felújítás alkalmával, de a sokadik alkalommal már nem lehetséges fáig eltávolítani az anyagot.
A lakkokat, akár vizes bázisúak, akár egy- vagy kétkomponensűek, nagyon könnyű alkalmazni. Előnyük még, hogy gyorsan száradnak. Az úgynevezett kétkomponensű lakkok térhálósodnak a felületen, míg az egykomponensűek fizikailag száradnak. A lakkok 0,75 literes dobozban, amely hét-tíz négyzetméternyi fafelületre elég, 1600-3000 Ft közötti áron, 2,5 literes kiszerelésben (huszonöt négyzetméter fedéséhez szükséges mennyiség) 3-6000 Ft közötti áron hozzáférhetőek. Speciális alkalmazási területe a selyemfényű felszínt létrehozó lakkoknak a kültéri. Kifejezetten UV-sugárzásnak kitett, édes vagy sós vízzel szemben rendkívüli ellenálló képességre van szükség. Az ilyen különleges lakkok színtelenek, átlátszóak és fényesek, jellemzően yachtok kezelésére használják őket.

2009-09-07T03:29:00.001-07:00

2009-09-07T03:28:00.000-07:00

2009-09-07T03:27:00.000-07:00

2009-09-07T03:19:00.000-07:00

2009-09-07T03:17:00.000-07:00

2009-09-07T01:18:00.000-07:00

Amire szükségünk lesz: Egy vagy több öntőforma, viasztömb, kapható több színben, egy lábos, amibe felolvasztjuk a viaszt, színező vagy illatanyag, kanóc, zselé gyertyához: zselé. A gyertyaöntéshez szükségünk lesz néhány edényre, amelyeket már nem használunk és a tűzhelyre. De ha egyszerűbb gyertyát szeretnénk készíteni a méhviasz gyertya, vagy a gyertyahomok a megoldás, itt nincs szükség olvasztásra, sem más kellékre. A gyertya mindig jó ajándéknak akár nyáron, amikor tengeri motívumokkal dolgozunk akár télen, amikor a karácsony és az ünnep a fő téma.

Kert díszítése

2009-09-07T01:14:00.000-07:00

No ez azért már nagy falat, de persze nem lehetetlen, hisz ha mondjuk egy-két négyzetmétert akarunk díszíteni mindenféle kavicsokkal, elég néhányszor körülnézni hozzá a folyóparton. Fontos, hogy itt egy kis sóderrel alapozzunk alá, nehogy elsüllyedjenek a kavicsok. Az is hasznos, hogy ágyásszegéllyel válasszuk le a kert többi részétől, hogy ne keveredjen a fűvel, földdel.

Vakolás gipszkartonnal

2009-09-06T15:07:00.000-07:00

A lakóhelyiségek belső burkolatát mindenhol a vakolat adja. Ennek minősége és tartóssága a hagyományos módszerrel készülteknél többnyire a kőműves szakképzettségén és igényességén múlik. Ám ez a munka jelentősen leegyszerűsödik, minőségileg pedig kifogástalan lesz, ha az épített falakra korszerű szárazvakolat kerül. A munka így gyorsabban is készül el, és garantáltan sima lesz. Az alábbiakban e technológiának a lépéseit mutatjuk be olvasóinknak.
Alapfeltételek
Természetesen a szárazvakolat készítéséhez megfelelő előfeltételek szükségesek. Először is az alapfelületeknek szilárdaknak, mereveknek, továbbá az ún. élő repedésektől menteseknek, száraznak és zsírmenteseknek kell lenniük. Az alapként szolgáló felületek egyenetlenségének mértéke nem haladhatja meg a 30 mm-t! Ha régi vakolat kerül felújításra, a málló részeket el kell távolítani. A helyiségek levegője és a gipszkarton lapok hőmérséklete pedig legalább +5 fokos legyen, de az optimális ragasztáshoz a +20 fokos hőmérséklet az ideális. Mivel a lapok függőleges toldása nem megengedett, ezért a szárazvakolat kialakításához csak teljes belmagasságú lapokat lehet használni.
Alapozni is kell
A falfelületek a vakolás előtt alapozást igényelnek, mégpedig a sima beton felületekre Rikombi-Kontakt alapozót kell felhengerelni. Az alapozót alaposan és munka közben is gyakran felkeverve kell használni. A porózusabb, magasabb nedvszívó-képességű falazatokra, mint a pórusbetonból készültekre, vagy a téglafalakra viszont a hígított Rikombi-Grund a megfelelő alapozó anyag. Ennek felhordása ugyancsak hengerrel történhet. A lapok falakra ragasztását csak az alapozó teljes száradása után lehet elkezdeni. Ehhez általában 8-12 óra szükséges.
A ragasztógipsz előkészítése
A lapok felragasztásához Rifix ragasztógipsz szükséges. A por alakú ragasztóanyagot azonban elő kell készíteni. A keverőedény műanyag vödör legyen, mégpedig teljesen tiszta felületű. A gipszport úgy adagoljuk a hideg vízbe, hogy az megközelítse a víz felszínét, majd 1-2 percig hagyjuk állni. Ezt követően kézzel vagy elektromos keverővel keverjük össze. Az állagára ajánlatos figyelni, mert a híg masszához utólag lehet port keverni, ám a túl keményre sikeredett anyagot utólag már nem szabad vízzel hígítani! Ügyeljünk arra is, hogy a bekevert ragasztóanyag csak 45 percig alkalmas bedolgozásra, tehát egyszerre csak annyi ragasztógipszet keverjünk be, amennyit ez alatt az idő alatt fel tudunk használni.
A lapok felragasztása
A lapok helyét előbb jelöljük fel a padlóra, majd két ragasztási mód között választhatunk: vagy a lapok hátára vagy az alapfalra tapasztjuk fel a ragasztógipszből álló pogácsákat. Ha az alapra visszük fel a ragasztógipszet, akkor ezek helyét érdemes előzőleg kimérni és az előkészítést - érteve ez alatt a laza részek leverését, tisztítását és alapozását - csak ezeken a felületeken kell elvégezni. A ragasztógipszet pedig csak ezekre a felületrészekre kell feltapasztani. A pogácsák a lapok közepvonalában egymástól 300-350 mm távolságra kerüljenek, a széleken viszont a ragasztóanyagot hosszabb sávban és kisebb közökkel, alul pedig folyamatos sávban terítsük fel. A gipsz pogácsák vastagsága a lapok beillesztése és síkba állítása után összenyomott állapotban 20-40 mm közötti lehet.A burkoláshoz a helyiség belmagasságánál kb. 20 mm-rel rövidebb12,5 mm vastag lapokat kell használni. Így falra ragasztásukkor alul és felül hézag keletkezik, amit felragasztáskor a lapokból levágott darabokra állítva lehet biztosítani. Az első burkolólapot a sarokba állítva vízmértékkel függőlegesbe állítjuk, majd a következő lapot mellé illesztjük. Fekvésüket egyenes léc, vízmérték és gumikalapács segítségével minden irányból - hosszanti- kereszt- és harántirányban is - ellenőrizve és gumikalapáccsal ütögetve állíthatjuk be. A lapok egysíkúságát így fokozatosan egymáshoz igazítva alakíthatjuk ki a teljes burkolatot.
A hézagok kitöltése
A felragasztott gipszkarton vakolat hézagainak kitöltéséthez csak a ragasztógipsz teljes megkötése után foghatunk hozzá. A kötés ideje 2-3 nap és a gipsz száradásához szükséges légmozgást az alátétekkel létrehozott rések biztosítják.Mivel a lemezek között hézagok vannak, ezeket először megfelelő gipsz hézagoló anyaggal teljes mélységében kell kitölteni, és csak ezt követheti a hézagolás. A hosszanti hézagok erősítésére öntapadó műanyaghálót, üvegfátyol-, vagy papír hézagerősítő szalagokat használjunk. Ez utóbbiak használat előtti benedvesítésével megkönnyíthetjük a bedolgozását. A hézagerősítőket mindig gipszbe ágyazva, előbb hosszában, majd keresztbe is besimítva dolgozzuk el, mégpedig teljesen a lap felületével azonos szintbe hozva. A padló és a mennyezet közötti hézagokat pedig akril tömítőanyaggal töltsük ki, amely kötése után is rugalmas marad, és festhető is. A végső felületi glettelés és csiszolás után az új burkolat már átfesthető, tapétázható.

Antik hatású falak saját kezűleg

2009-09-06T14:55:00.000-07:00

Különleges, antik mediterán hatású falak kialakítása többnyire a szobafestők feladata, mert ők gyakorlottabbak az ehhez szükséges lazúrozásban, a festékek visszatörlésében. Csakhogy ritkán vállalják, hiszen ez macerás munka.
Nos, az ún. effekt festékkel bárki könynyen kialakíthat ilyen falakat. Igaz, kétszer kell a falat két különböző festékkel bekenni, ám az első az alapozó, hófehér festék gyorsan felhengerelhető. Természetesen ehhez is rövidszőrű henger szükséges. Az alapozó festék egyben a különböző színben gyártott dekor effekt festékek alapozó komponense.Száradása után széles ecsetre váltva kell a sűrű effekt festéket kétszeresen, átlós irányú, ívelt mozdulatokkal a falra kenni. Ez semmivel nem fárasztóbb, mint a hengerelés, csak annál egy árnyalatnyival szaporátlanabb. Ám ha tempósan szeretnénk haladni, akkor párosával célszerű dolgozni, kis időeltolással.Ugyanis a felkent festék darabos fehér szemcséket tartalmaz, amit a festék beszerzési helyén megvásárolható műanyag simítólappal lehet az alapszínű felületen lágyan szétkenve mintázni. A simító mozdulatok semmiféle szakértelmet nem igényelnek. A fehér szemcsék szétsimítása bárhogyan történhet, mindig szabálytalanul érdekes mintázattal látja el a színes fedőfestést, és még kevéssé strukturálja is. Munkaigényesebb a szokásosnál, ám dekoratív, antik hatást eredményez, és az egyéb kreatív falfestési módoknál sokkal gyorsabban és egyszerűbben kivitelezhető

Íves karnis

2009-09-06T14:39:00.000-07:00

Egyszerű bútordarabok saját kezűleg

2009-09-06T14:24:00.000-07:00

2009-09-06T13:53:00.000-07:00

Gyakran találkozhatunk a konyha-nappali vagy ebédlő között tálalóablakkal. A párkány kiszélesítésével, az alatta létrehozott polcos elemmel remek tálaló bútort hozhatunk létre. Az ablak magasabb területére pedig polcokat helyezhetünk dísztárgyak vagy virágok részére.Gyakori megoldás ilyen szűkös helyeken az összecsukható asztal és a lehajtható pult is. Mindkét megoldás funkcionális, viszont többletmunkát igényel, hogy használata előtt és után át kell alakítani, ugyan jó tervezés estén csak egy-két mozdulattal.Ha a konyhaszekrény munkafelületét akarjuk növelni, mód van rá, hogy a tevékenység idejére egy pótfelületet használjunk. Ezt egyszerű módon a meglévő pult alól kihúzzuk, majd visszatoljuk. Megfelelő szerelvénnyel vagy egy támasztólábbal asztalosok, sőt ügyes barkácsolók is meg tudják csinálni. Egyes gyártóktól ilyen speciális elemek rendelhetők. A manapság nem túl divatos konyhai sarokpadok is nagyon hasznosak, mert ülőfelületük alatt tágas rakodótér áll rendelkezésre. Ugyanilyen lakásokban használható legpraktikusabban az olyan x-lábú dohányzóasztal, amelynek lapmagassága állítható, tehát igény szerint étkezővé emelhető.A garzonlakás konyhája sokakat zavar, hiszen ugyanazon térben áll, ahol az ágy is. Egyre több cég készít olyan minikonyhát, amely egy egyszerű ajtózárással lakószobai szekrény látványát nyújtja, eltakarva az edényeket, mosogatót és az esetleges konyhai felfordulást.A szekrényezhető megoldások közé tartozik még a számítógépek, televízió és minden audio-vizuális berendezés elhelyezése, esetleg a rendetlen felületű íróasztal, barkácssarok, varrógép takarása is.

2009-09-06T13:42:00.001-07:00

Kaspó, váza

2009-09-06T13:12:00.000-07:00

Szinte biztos, hogy mindenkinek akad otthon egy ajándékba kapott, nagyon ronda vázája, aminek színei még véletlenül se megy a lakáshoz. Ha a formája jó, akkor néhány jól megválasztott kaviccsal és egy adag jó erős szilikonragasztóval segíthetünk a dolgon. Szép egyenletesen ragasztgassuk fel a megtisztított kavicsokat a vázára, majd lakkozzuk le, hogy szép fénye legyen. Csak arra ügyeljünk, hogy mindig el legyen dugva, ha az az ember jön látogatóba, akitől kaptuk...lehet hogy nem díjazná kreativitásunkat...Ha már a kaspóknál, vázáknál tartunk, az sem elvetendő ötlet, hogy szoba- és balkonnövényeink cserepébe tegyünk a kavicsokból. A forró nyári hónapokban megvédi őket a kiszáradástól, ráadásul mutatós is.

Kaviccsal díszitve

2009-09-06T12:50:00.001-07:00

Ahhoz, hogy mutatós lakberendezési tárgyakat készítsünk, nem szükséges drága kellékeket vásárolni. Egy olcsó műanyag kaspót is percek alatt egyedivé tehetünk mozaiktechnikával. A dekoráláshoz csomagolt dísz-, vagy séta közben gyűjtött kavicsot használhatunk.

Hozzávalók: műanyag kaspó, dísz- vagy gyűjtött kavics, mozaikkockák, szilikonragasztó, vattapálcika
Elkészítés:Hajlékony műanyag tárgyakra csak rugalmas szilikonragasztóval szabad mozaikozni, így elkerülhetjük, hogy lepotyogjanak a felragasztott darabok. Ugyanezért fugázni sem szabad, mert a használat során biztos, hogy az anyag kipereg a résekből. Fontos, hogy minél laposabb, kicsi kavicsokat válasszunk, mert szebb lesz a végeredmény.
A mozaikozást a kaspó felső részével kezdjük, a szegély alatt. Kis adag szilikont nyomjunk ki egy kartonpapírra. A szilikon azért jó választás, mert gyorsabban dolgozhatunk vele, rögtön megfogja, amit felragasztunk. Vattapálcikát használva kenjünk be egy kb. 5x5 centis területet a szilikonnal, majd ragasszuk fel a kavicsokat úgy, hogy minél kisebb rések maradjanak közöttük.
Ha az egész felületet bekavicsoztuk, akkor a kaspó felső szegélyére, kis réseket hagyva ragasszuk fel a szögletes mozaikszemeket. A kaspót borítsuk rá az asztalra, és igazítsuk el a mozaikokat úgy, hogy mind hozzáérjen az asztallaphoz, így szép egyenes lesz a széle. Várjunk, amíg megszárad és csak utána ültessünk bele.

2009-09-06T12:15:00.000-07:00

Gyertya- és füstölőtartó

2009-09-06T11:45:00.000-07:00

Első próbálkozásunk alkalmával ne akarjunk mindjárt nagy "alkotásokkal" kirukkolni. Az alapfogásokat nagyon jól elsajátíthatjuk, pl. egy kétkaros gyertyatartó elkészítése közben. Válasszunk ki egy Y alakú faágat, amely elég vastag ahhoz, hogy tartósnak bizonyuljon. Az ágas alakja érdekes legyen. Talpául legalább 130 mm átmérőjű fatörzsből vágjunk le 15-20 mm vastag szeletet. Ennek híján a fatörzs-szeletet az olyan virágüzletekben szerezhetjük be, ahol virágkötészeti kellékeket is árulnak. A kéregtelenítés után előbb a szárat ráhagyással vágjuk megfelelő hosszúságúra. Mérete általában 100 mm legyen, de az ág formájától függően ettől eltérhetünk. A lényeg az, hogy az ágak közel függőlegesen álljanak. Végüket vághatjuk azonos magasságúra, vagy egyenlőtlenre. A méretre vágás után águnkról és a talpról távolítsuk el a kérget, csiszoljuk a felületüket simára, majd a darabot sík lapra állítva egy kartonnal jelöljük fel mindegyik ágára a talp, illetve a két viaszfogó tányér párhuzamosan futó síkját. A felesleges részeket fűrészeljük le, a bütük merőlegesek legyenek azt alapsíkra. A talp élét és szélét finoman kerekítsük le, majd illesszük az ágas tartót a talp közepére. Excentrikusan is elhelyezhetjük, ha a cseppfogók valamelyik oldalon túlnyúlnának a talpon. A talpat fúrjuk át, alja felől a lyukat sülylyesszük ki, majd az ágas végébe is fúrjunk lyukat a facsavar számára. A másik két végébe is készítsünk egy-egy lyukat a cseppfogó tányér részére. Az ágak végére viaszfogó tányérként vastagabb fatörzsből levágott 8-10 mm vastag szeleteket használjuk. E korongokba alulról is üssünk be egy szeget gyertyatüskeként, majd ragasztóval, és egy-egy szeggel mindegyiket erősítsük az ágak végére. Az ágdarabot ezt követően csiszoljuk simára, a talpra ragasztópisztolyból nyomjunk ki kevés anyagot, és gyorsan behajtott facsavarral húzassuk össze a két alkatrészt. Ezt követően ragasszuk helyére a viaszfogó tányérokat, majd vékonyan fújjuk be az egész gyertyatartót színtelenlakkal, vagy kenjük be hígított lenolajkencével. Nagy díszgyertyákhoz, pl. két nagyobb és egy kisebb fatörzsszeletből, vagy egy csomós ágdarab ferdén lefűrészelt darabjából állíthatunk össze nyeles tartót, amelyet a talpra ékkel beszorított csapvégű fogantyúval tehetünk érdekesebbé. Az ilyen tartókba azonban füstölő rudacskákat is állíthatunk, ha néhány kisebb lyukat fúrunk a cseppfogó korongba.

Szabadtéri tűzhelyek

2009-09-06T11:42:00.000-07:00

Ez főként a hétvégi telkeken gyakori építmény. Némelyik ugyan inkább csak afféle nyitott tűzrakóhely, terméskövekkel, téglákkal körülvéve, ám baráti összejöveteleken, vendéglátások alkalmával még ezek is jó hangulatot tudnak teremteni. Az ízesebb sültek készítéséhez azonban igényesebb tűzhelyek szükségesek, rostéllyal és faszéntartó tálcával felszerelve (37). Kőből, téglából betonelemekből, sőt akár zsaluzott betonból is kialakíthatók. A városi családi házak kertjeiben viszont újabban a hordozható tűzhely és az egyéb kellékek elhelyezésére szolgáló pultszerű építményt (38) szokás már építeni, amelyekhez a már előbb említett anyagok bármelyike is megfelel. Helyüket azonban jól kell kiválasztani, mert az esetleg hirtelen feltámadó szél miatt veszélyessé is válhatnak a nyitott tűzhelyek. Telepítésekor a szélárnyékos hely a legmegfelelőbb, s ha ilyen nincs a kertünkben, akkor feltétlenül vegyük figyelembe az uralkodó szél irányát, és a kiválasztott nyílt területen ennek figyelembevételével "tájoljuk be" az építményt. A sütéshez szükséges tűz eleinte kellemetlen füsttel is jár, amitől így könnyen megszabadulhatunk. Ez különösen az alacsony falazattal körülvett, vagy a talajba süllyesztetten kialakított tűzrakó helyeknél lényeges szempont. A faszenes kerti tűzhelyeknél ez kevésbé fontos, hiszen a tűztér többnyire két-három oldalról védett a légáramlatok tekintetében, de ezeknél sem kellemes, ha a pernyét, parázsló zsarátnokot a szél a szakácsra fújja. Az ilyen tűzhelyeket lehetőleg szilárd burkolatú talajra építsük fel, mert ennek a tisztántartása könnyebb. A tűzhelyek alakja igen változatos lehet, s nem egyszer a felépítésükhöz szükséges anyag mennyisége is befolyásolhatja, hogy az valójában milyen és mekkora lesz. Az egyszerűbbek csak három oldalról falazattal körül vett faszéntartó tálcából és a fölé helyezett sütőrostélyból állnak, a terjedelmesebbek meg ehhez épített ülőrészekkel, a tálaláshoz szükséges szélesebb fedőlapos koszorúval ellátottak (39). Kürtős grillsütőt is építhetünk, ha a tűztér fölé gúla-szerűen szűkülő, fémlemezből hajlított füstterelőt szerelünk (40). A lekerekített formájú darabokra való tekintettel az ilyen rusztikus tűzhelyeket gázbeton blokkokból is megépíthetjük, amelyeket köztudottan könnyű alakra munkálni, viszont a tűzterüket ajánlatos samott téglákkal kibélelni.
Az egyszerűbb, és főleg kisebb szabadtéri tűzhelyeket akár a terasz egyik szélvédett sarkában is felhúzhatjuk. A rostélyhoz és az építéséhez használt anyag méreteihez igazodva rakjuk ki a helyét (41), majd habarcsba ágyazva, soronként vízmérték szerint beállítva húzzuk fel a tűzhely falát (42). A sarkokon szigorúan kötésbe rakott falazatot rögvest fugázzuk is ki (43), majd oldalanként két-két keresztbe rakott falazóelemmel alakítsuk ki a szenestálca és a rostély konzoljait. A falazat függőlegességét még frissiben ellenőrizzük (44), mert az esetleges korrekciókat most még könnyen elvégezhetjük. A fugákat simítsuk el, majd a habarcs megszilárdulása és a szenestálca valamint a rostély helyére illesztése után más dolgunk nincs vele, mint használni.
Amennyiben pedig téglákból szeretnénk a hordozható kerti tűzhelyünknek oszlopos asztalt (45) készíteni, akkor annak a rakodólapját zsaluzva, s a téglasorok közé betonozott 5 mm vastag acélhuzalokkal megerősítve alakítsuk ki (46). A téglákat 15 mm-es közökkel rakjuk egymás mellé, közéjük helyezzünk 10x15 mm-es, viasszal bevont távtartó léceket, majd fogjuk körbe zsalukerettel. A keret 20 mm-rel magasabb legyen a tégláknál. A téglák közeit öntsük ki betonhabarccsal, majd a hosszanti sorok közé nyomjunk be méretre vágott 5 m-es acélhuzalokat. A téglákat végül teljesen simítsuk be betonnal, s egy léc élével húzzuk le a felesleges anyagot. A megkötött, betonnal összefogott lapot ezt követően fordítsuk meg, a távtartó léceket vegyük ki a téglák közül, majd fugázzuk ki a téglák közeit. Az így kialakított rakodólapot már az előzőleg falazással kialakított oszlopra helyezhetjük, közepére felhúzhatjuk az oszloprészt is. A felső raklapot is az előzők szerint készítsük el, majd ezt is betonhabarccsal rögzítsük a középső oszlop tetejére. Az építményt az alkalmi hússütésen kívül asztalként, virágállványként is használhatjuk, de lapjának a szélére ne helyezzünk túlságosan nehéz virágcserepeket.

Padok, pihenőhelyek, pergolák a kertben

2009-09-06T11:40:00.000-07:00

A parányi kertecskékben is akad egy kellemes, nyugalmas zug, ahol szívesen megpihenhet a tulajdonosa. Ehhez persze nem árt egy ülőalkalmatosság is. A terméskőből, vagy ahhoz hasonló műkő darabokból kialakított egyszemélyes padhoz csak egy nagyobb kőlap, a lábaihoz meg hat-nyolc szilárdan egymáshoz betonozott kőelem szükséges. A természetes jellegű anyagból felépített ülőhely teljesen a környezetébe simul, s kemény ülése ellenére is leülésre készteti az embert (27). A kő ülőlap helyett a lábak tetejére erősített gyalult felületű pallódarab is megteszi, ha azt impregnáló anyagba áztatva rezisztenssé tesszük a nedvességgel szemben. Az ülőlapot ez esetben lehetőleg alulról behajtott csavarokkal, a lábakra már előbb felfogatott 2 mm vastag, korrózióvédett szerelőlappal célszerű a helyére erősítenünk.
Egy nagyobb fa körül is kellemes pihenőhelyet létesíthetünk, ha köréje kb. 40 cm magas falazatot húzunk fel, s ennek a tetejére beton járólapokból rakjuk ki a legalább 40 cm széles ülőfelületet (28). A fának középen hagyjunk szabadon kb. 90 cm-nyi négyzetes helyet, hogy locsolni lehessen. Az ülőlapok alátámasztásához kettős falkoszorú szükséges, ám a belső fal lehet közönséges téglából hézagosan felrakott is (29), és a megsüllyedését megelőzendően nem árt, ha betonalapra építjük fel. A hosszabb kerti padok (29) lábaihoz különféle előre gyártott betonelemeket is felhasználhatunk, ülőlapjaikat pedig akár magunk készítette 70-80 cm-es, 5-8 cm vastag, acélhuzalokkal is megerősített betonlapok, simára gyalult fapallók, vagy egymás mellé kis hézagokkal felerősített fa staflik is alkothatják. A betonlapokat lécekből összeállított zsalukeretbe öntve, 5 mm-es huzalokkal hosszában megerősítve öntsük ki, felületüket pedig simítsuk egyenesre. A még kissé durva felületüket teljes kötésük után kőanyagok csiszolására alkalmas sarokcsiszoló tárcsákkal munkálhatjuk teljesen simára. Ha pedig az üléseket faanyagból készítjük el, konzerválásukról feltétlenül gondoskodjunk. Igen hangulatos pihenőhelyet létesíthetünk a kerti út mentén köröndszerűen felhúzott téglafallal és az elé állított karfás paddal (30). A kis pihenőtér talaja szilárd burkolatú is lehet, de megteszi a gyöngykaviccsal, vagy apró kőzúzalékkal felszórt is. Az ívelt falrész sugarát a pad méretéhez igazodva jelöljük fel, majd habarcsba ágyazva rakjuk le az alsó téglasort (31). Használjunk félbe vágott téglákat is, de törött oldaluk a hátsó oldalra kerüljön. Így könnyebb követni a sugár hajlását, s a falazat tagoltsága is mutatósabb lesz. A téglákat minden sornál kötésben fektessük egymásra, majd a tetejükre élükre állított téglasor kerüljön (32). A falat kétoldalt lezáró oszlopoknak sem kell tömörnek lenniük, elég, ha elölről ezt a látszatot keltően falazzuk fel. A falazás után már következhet a fugázás, majd a téglafelület lecsiszolásával tüntessük el a habarcs okozta foltokat. Zártabb, rondellaszerűen felhúzott műkő, illetve betontéglákból is mutatós pihenőhelyeket alakíthatunk ki a kertünkben, csak a helyüket kell jól kiválasztanunk. Mivel azonban ezek helyigénye jelentős, célszerű a telek valamelyik sarkában felépítenünk, különösen akkor, ha maga a kert nem túl nagy. A mögötte levő sarokba pedig magasra növő díszcserjéket érdemes telepítenünk. S ha nem szívesen vállalkozunk az ívelt falfelületek kialakítására, a kert valamelyik sarkában felépítendő pihenőhelyek hátfalait a sarok 45 fokban történő lecsapása esetén egyenesen is kialakíthatjuk. Ez ugyanolyan mutatós megoldást eredményez, mint az ívesen rakott fal.

Sokan kedvelik a különféle pergolákat is, amelyekre növényeket, virágokat is fel lehet futtatni, de esetenként önmagukban is nagyon hangulatossá tehetik a kerteket. Az egyszerűbbekhez csupán néhány hosszú cső és huzalháló szükséges (33). A félköríves formán kívül azonban kialakíthatók fent csúcsban összefutó, vagy sátortető alakúak is. A keretekre feszített huzalháló azonban legalább 50x50 mm-es szemnagyságú és forrasztott szálú legyen. Ennek ugyanis könnyű a méretre vágása, és a felszereléséhez elég néhány önmetsző, alátétes csavar. A csőváz idomait mindig gondosan függőlegesbe állítva, s legalább 20 cm mélyen a talajba süllyesztve öntsük körül betonnal, majd felületét rozsdamentesítés, alapozás után vonjuk be kültéri zománcfestékkel. Csavarozzuk fel rá a hálót, majd azt is mázoljuk be. Ezután következhet a futónövények melléültetése, és a lugas befuttatását már rábízhatjuk a virágokra. Virágos pergolákat azonban ezektől eltérő módon is kialakíthatunk, mégpedig a kőlapokkal burkolt tereken is (34). Ha egy nagyobb négyzet alakú terület sarkain egy-egy nagyobb padlólapot kiemelünk a helyéről, s a közepükbe faoszlopot állítunk, majd középre tégla, vagy betonelemekből felhúzott oszlopot építünk, és ennek tetején átlós gerendákkal, vagy staflikkal öszszekötjük a sarokoszlopokat, szokatlan formájú pergola lesz az eredmény. Ha elég szilárd a faváz, ferde lécekkel sem szükséges megerősítenünk, bár ez tagadhatatlanul érdekesebbé teszi az alkotmányt. Az oszlopok körül a földbe dísz- és természetesen gyors növésű futónövényeket telepítve a pergolát hamar zöldbe öltöztethetjük. A kerti pihenőhelyek köré pl. falécekből összeállított rácsos oldalfalakkal határolt pergolákat is felállíthatunk. Oszlopainak a tetejét 100 mm széles deszkakoszorúval övezhetjük, és ha a rácsos oldalfalak kialakításával nem akarunk bíbelődni, akkor ezeket készen is megvásárolhatjuk a nagyobb barkácsáruházakban. A fa pergolák oszlopait azonban soha ne közvetlenül a talajba süllyesztve rögzítsük. A földbe fúrjunk legalább 15 cm átmérőjű, kb. 30 cm mély lyukakat, töltsük fel betonnal, majd ebbe ágyazzuk bele a készen vásárolt fém oszloptartó vasakat. Az oszlopok, továbbá a többi faelem felerősítéséhez pedig csak korrózióvédő bevonattal ellátott kötőelemeket használjunk.

Virágládák, piedesztálok, oszlopok

2009-09-06T11:38:00.000-07:00

Kertünket a felszíne fölé emelkedő kisebb építményekkel is változatossá tehetjük. Sok esetben egy nagyobb falazott virágláda, vagy apró, emeltszintű virágos ágyás is nagyon hatásos lehet, ha jó helyet választunk a számára. Hogy hol, s mi szépítené meg a kertünket, azt mindenki maga döntse el. Mi abban igyekszünk segíteni olvasóinknak, hogy e kis építmények milyenek is lehetnek, és hogy ezeket miként építhetjük fel saját magunk. A téglát, mint építőanyagot e munkákhoz is sokféle módon használhatjuk fel. Kevés, lapjára fektetett tömör téglából, széles áthidalásokkal készíthetünk virágos rondellát (11), vagy ennél magasabb oszlopot is (12). Alapjuk döngölt föld és 4-5 cm vastag sóder legyen, a felhúzott építményeket pedig csak a kifugázásuk után töltsük fel termőfölddel. Élükre állított téglákból tömörebb falú virágos oszlopot is készíthetünk (13), ám a sarkok kialakításánál ügyeljünk arra, hogy a téglák mindig kötésben legyenek az alatta levő sort alkotó darabokkal. A falazáshoz szilárd kötést adó habarcsot használjunk, s a kitüremlett kötőanyagot azonnal mossuk le, mert később erre már nem lesz módunk. A kész építmény felületét ennek ellenére nem árt huzalkoronggal is lekoptatni, hogy a felülete egységesebb legyen.

Terméskő utánzatú betonelemekből is készíthetünk hasonlókat, ám ez az anyag inkább a tömör oldalú virágládák (14, 15) ezek kerti oszlopszékekkel kombinált változatainak, s más kis építményeknek a kialakítására valók. Nem árt, ha sóderréteg és betonalap van ezek alatt, de a jól ledöngölt talajra terített sóder is elég a számukra. Oldalfalaik mindig kötésben elhelyezett elemekből álljanak, a nagyobb fedlapokat pedig akár magunk is elkészíthetjük színezett betonból. Hasonlókat akár bontott útburkoló kövekből, vagy téglából is készíthetünk. Ilyen építményeket még zsaluzott, kellően tömörített betonból is elkészíthetünk, amelynek külső felületeit padlólapokkal burkolva tehetjük "szalonképessé", pontosabban kertbe illővé. A kényesebb virágoknak ilyen anyagokból kis melegházat is készíthetünk (16). A falazott virágládának a tetejére csak felhajtható, üvegezett keretet kell erősítenünk, ami megvédi a növényeket az éjszakai lehűlésektől, s amelyet le is lehet a pántjairól emelni, ha már nincs rá szükségünk. A kis kertekben igen jól érvényesülnek a különféle szobortalapzatok (17) növény piedesztálok (18, 19) és virágos oszlopok (20). Téglából, betonelemekből bármelyik könnyen kialakítható, ám a magasabbakat nem árt szilárd betonalapra felhúzni. Alapméretüket mindig az építőanyag elemeinek méretei alapján válasszuk meg, hogy ne kényszerüljünk az elemek darabolására. Mivel elég magasak, a falazáskor ügyeljünk az élek függőlegességére, mert messziről a kis eltérések is észrevehetők. A fedlapok ezeknél az építményeknél is lehetnek betonhabarcsból öntött 4-5 cm vastag lapok, amelyeket esetleg még kültéri kerámia padlólapokkal is befedhetünk.

Ahol a ház előtt nyitott terasz is van, ezt részt általában mellvéd határolja. Manapság már egyre többen a fém korlátok helyett betonelemekből építettel veszik körül a teraszukat. S ha már mellvédfalat kívánunk építeni, akkor úgy is kialakíthatjuk, hogy virágokat is ültethessünk bele (21). A betonelemekből felhúzott mellvéd úgyis kettősfalú, így a közte levő rész erre lehetőséget is ad. A mellvédet azonban lehetőleg a terasz padlóján kívül falazzuk fel, hogy abból ne foglaljon el feleslegesen hasznos helyet. A mellvédfal helyének a kitűzése után 5-8 cm vastag betonalapra rakjuk fel az első elemsort, majd húzzuk fel a záróoszlopot (22). Az oszlop minden egyes elemsorának szintjét vízmértékkel ellenőrizzük (23) Az oszlop építése közben annak fal felőli oldalán lépcsőzetesen rakjunk le néhány elemet az adódó kötésben, majd az oszlop elkészülte után az oldalsó elemekhez igazodva habarcsba ágyazva rakjuk le az egymást követő elemsorokat, amelyeknek a vízszintességét most is gyakran ellenőrizzük, s szükség esetén az eltéréseket korrigáljuk is (24). Az már részletkérdés, hogy a fal azonos magasságú lesz-e az oszlopokkal, vagy sem, az viszont tény hogy az alacsonyakhoz kevesebb anyag szükséges. A falak belső oldalát is simítsuk be betonhabarccsal, majd közükbe szórjunk olyan vastagon durva sódert, hogy a hosszanti falak között még kellő vastagságú termőföldnek is jusson majd hely. Az elemek közeit fugázzuk ki, fugázó-vassal simítsuk el az egyenetlenségeit, majd a kész mellvéd (25) falai közé töltsünk földet, és máris beültethetjük virágokkal. Ha viszont ilyen térosztó falakat a kert távolabbi részében szeretnénk felépíteni, akkor feltétlenül betonalapra húzzuk fel. Az altalajt jól döngöljük le, majd terítsünk alá 4-5 cm vastagságban sódert, és kitűzött helyükre deszkákból készítsünk az alapnak zsaluzatot, amit azután már feltölthetünk betonhabarccsal (26). A tetejét léc élével húzzuk egyenesre, s ezt követően már hozzáfoghatunk a fal felhúzásához. Az alapnak természetesen a talajviszonyoktól függetlenül vízszintesnek kell lennie, s ezt még a zsaluzat talajra erősítésekor és falazásakor is gyakorta ellenőrizzük.

Virágágyás-szegélyek, támfalak

2009-09-06T11:37:00.001-07:00

A sík felületű, gyepes kert is szép, ám virágok nélkül kissé egyhangú lenne. A virágokkal beültetett területeket vagy ágyásokat azonban különféle szegélyek beépítésével akár meg is emelhetjük. Ezzel változatosabbá tehetjük a terep felületének egyhangúságát. Erre többnyire a nagyobb földmunkák során adódik lehetőség, ám ha silány a talaj, néhány fuvarnyi jó minőségű termőfölddel is megoldhatók az ilyen szerényebb felületi szintemelések. A szegélyükhöz azonban nem feltétlenül szükséges követ, téglát, betonelemeket stb. használnunk, régi fatörzsek méretre szabott félhasábjai, vagy a nagyobb barkácsáruházakban vásárolt félgömbfa elemes kerítéselemek is megfelelnek erre a célra (1). Ez utóbbiakat akár félbe is vághatjuk, szegélyként még így is elég magasak lesznek. A félbevágott fahasábok egyenes oldalára a két felszegezett fémszalag hevedere mellé még vastagabb műanyagcsövet is ajánlatos felcsavarozni (2), az egyenes szakaszokat pedig egy-egy hosszú léccel fogjuk szilárdan össze (3). Ezután már nyugodtan félbevághatjuk a szegélyelemeket, majd az aljukat és belső oldalukat 8-15 cm magasan kenjük be ecsetelhető bitumennel. A helyüket tűzzük ki, sekély árkukat ássuk ki, majd vízszintezve (4), s függőlegesbe állítva (5), a részelemeket egymáshoz erősítve állítsuk helyére a fahasáb szegélyeket. Ezt követően már feltölthetjük a mögötte levő területet termőfölddel, s helyükre ültethetjük a virágokat is. Ilyen félgömbfa szegéllyel csekély szintkülönbségű kis teraszrészeket is kialakíthatunk (6), amelyekkel pl. a kerítések melletti részeket tehetjük változatosabbá (7). A fatelepeken vásárolt hosszú félgömbfákból is készíthetünk virágágyás szegélyeket, amelyekkel a terasz vagy a ház előterét díszítő ágyásokat foghatjuk keretbe (8). A félgömbfákat ilyen esetekben csupán néhány kihegyezett stafli karóval fogjuk össze, s a talajba verve rögzítsük. A faanyagokat azonban a nedvesség okozta korhadás, gombásodás ellen vegyszeres kezeléssel kell ellenállóvá tennünk. Az öreg, lebontott kerítések oszlopainak még ép részeit is felhasználhatjuk ilyen célokra. Az időmarta gömbfa oszlopokat azonban a kertben térelválasztó cölöpkerítésként is felhasználhatjuk (9). A méretre vágott oszlopokat a talajba ágyazásuk előtt azonban ajánlatos bitumenes oldatba állítva nedvességállóvá tenni. Földbe erősítésükkor pedig lyukásóval készített gödrökbe helyezve, sóderral körbe töltve rögzítsük, mert a talajba verést már aligha viselnék el e kiérdemesült faoszlopok. Lejtős telkeken a legtöbb tulajdonos kisebb-nagyobb teraszokat kialakítva igyekszik a talajszint eme kellemetlen fogyatékosságát korrigálni. Az ilyen területek oldalfalát azonban a folyamatos erózióval szemben ajánlatos támfalakkal védeni. Aki teheti igényes, kőből, téglából rakott falakkal védi a kialakított teraszokat (10), ám ezenkívül még számos lehetőség van az ilyen védőművek kialakítására. Ha a talaj köves, fáradságos munkával ugyan, de ingyen juthatunk a támfal építőanyagához, amelyből azt majd kb. 15 cm mélyen a talajba ágyazva felépíthetjük. Színezett betonból is kialakíthatjuk, hogy a környezetébe illőbb legyen, s ez esetben a zsalut igen durva felületű pallókból leszabott darabokból is elkészíthetjük. Alacsonyabb támfalak mellvédjeként használhatjuk a már előbb említett félgömbfa kerítés elemeket is, ám a magasabb támfalakat készen vásárolt betonelemekből falazzuk fel, amelyek tartósak és felületük is a természetes környezetbe illő kialakítású. Amennyiben hézagosan, de feltétlenül kötésben rakjuk fel a támfalat, kevesebb anyag szükséges hozzá, s a falnyílásokba ültetett dísznövényekkel környezetükbe illőbbé tehetők.

2009-09-06T11:17:00.001-07:00

Üvegmozaikos játékasztal

2009-09-06T10:59:00.000-07:00

1. Szabadkézzel vagy könyvből kikopírozva rajzoljuk fel az általunk kiválasztott mintákat, illetve játékalakzatot.
2. Válogassuk ki az azonos típusú, színű szemeket, és a rajz alapján alakítsuk ki a játék minél kreatívabb ábráját.
3. Speciális fogóval vághatjuk kívánt méretre a mozaikdarabkákat, de munka közben vigyázzunk a repülő szilánkokra.
4. Bátran variáljuk a mozaikokat, próbáljunk ki minél több színkombinációt, hogy megtaláljuk a legötletesebbet.
5. A mozaikszemeket jól kötő anyagba: csemperagasztóba, cementbe vagy gipszbe kell ágyazni, és határozottan belenyomni.
6. A különböző méretek váltogatása is hatásos lehet a készítésnél, az apróbbakat csipesszel tettük a helyére.
7. A régi konyhapultlapot méretre készített hatszög alakú asztalkeretbe illesztettük, réz díszléccel ékesítve a peremnél.
8. A darabkák közötti réseket (fugákat) is gipsszel, csemperagasztóval szükséges kitölteni. Itt is váltogathatjuk a színeket.
9. A fugaanyagot alaposan, többször simítsuk a résekbe, teljesen kitöltve őket. Száradás után töröljük tisztára.
10. Az elkészült asztal természetesen nem csak játékra alkalmas, hanem a szokásos funkciókat is betöltheti a nappaliban.

2009-06-21T08:08:00.000-07:00

Fűzött virágtartó

Lassan kikerülhetnek a virágok a teraszra, erkélyre. Ilyenkor mindig hiányzik egy-két felakasztható virágtartó. Ezért bemutatunk egy nagyon egyszerűen megvalósítható virágtartót, amelyet maradék léceket összefűzve készítettünk.

Az erkélyen, teraszon és a kerti fák ágaira akasztva is nagyon jól mutatnak a függeszthető virágtartók. A legszerencsésebb választás, ha természetes anyag mellett döntünk, hiszen ez illik leginkább a növényekhez. Többnyire cserépből vagy gyékényből fonott darabokat kaphatunk a boltokban, fából készülteket ritkábban, pedig megfelelő felületkezeléssel ezek igazán tartósak lehetnek. A fa szépségét hangsúlyozó felületkezeléssel – pl. kültéri lazúrfestékkel színezve vagy natúrszínben, olaj-viasz emulzióval kezelve – készült virágtartók kiemelik növényeink látványát.

Ez a virágtartó roppant egyszerűen elkészíthető néhány lécből és egy kis kötélből. A méreteket az határozza meg, hogy mekkora cserépnek szánjuk, a cserép átmérőjéhez kell igazítani a virágtartó belső szélességét, és így meghatározni a lécek hosszát. Amennyiben viszont elkeskenyedő edényről van szó, és nem zavaró, hogy az edényt nem takarja teljesen a virágtartó lécezete, akkor a belső távolság lehet kisebb is, ahogy a képünkön is látható: a különleges kaktuszféle sűrűn lecsüngő „levelei” takarják a cserép felső részét. Az oldalak magassága a lécek számától függ, ami szintén az igények szerint változhat. Az összefűzött virágtartó készítésének egy titka van: hogyan oldjuk meg, hogy a méretre vágott valamennyi lécen a furatok ugyanoda kerüljenek? Nos, ehhez fúrósablont kell készíteni. A furatokat a lécek hosszanti középvonalán úgy helyeztük el, hogy a lyukak külső pereme a lécek végeitől 2,5 cm-re legyen.

ÍGY KÉSZÜL A FŰZÖTT VIRÁGTARTÓ


A méretre vágott lécek éleit fejjel lefelé rögzített marógéppel legömbölyítettük. Persze reszelőt vagy ráspolyt és csiszolóvásznat is használhatunk. Sőt, ez a művelet el is maradhat, csak a legömbölyített élekkel szebben mutat a tárgy.	Mi állványra helyezett fúróval dolgoztunk, de kézifúróval is kifúrhatók a lyukak. A fúrosablon két, derékszögben egymáshoz illesztett, majd egy lapra rögzített lécből áll. (Mi fehér laminált bútorlapra rögzítettük a sablont.).	A lapon úgy határozzuk meg a sablon rögzítési pontjait, hogy egy lécen kijelöljük a furat helyét, majd ezt a derékszögű sablonhoz illesztve a kijelölt pontot a fúrószár alá helyezzük, és csavarral rögzítjük a sablont.

Valamennyi lécet mindkét végén kifúrjuk – 14 mm-es fúrószárral. A sablon lapjának rögzítését munka közben ellenőrizzük és állítsuk utána az első kifúrt darab szerint, mert a rezgőmozgás miatt a sablon elmozdulhat!	A virágtartó alja 5 lécből készül úgy, hogy két lécre merőlegesen, szemmérték alapján egymástól egyenlő távolságra rögzítjük a három távtartó lécet, a pontos merőleges elhelyezéshez pedig derékszögű vonalzót használtunk.	Mielőtt elkezdenénk összefűzni a léceket, a kötéldarabok végeit a) ha kenderkötél, akkor celluxszal ragasszuk körbe, b) ha műanyag kötél, akkor lángon kicsit megolvasztva sodorjuk egybe, így nem foszlik szét a fűzés közben.

A kötél végeire kössünk csomót, ez lesz az alsó léc „rögzítési” pontja (a csomót az előtt is megköthetjük, hogy fixálnánk a kötél végét). Majd „szintenként” haladva, minden oldalon egy-egy lécsort felfűzve állítsuk össze a virágtartót.	Az első sort úgy is felfűzhetjük, hogy a három aljléccel egy szintre kerül az első sor – így csináltuk mi. De a távtartóval egy szintre is kerülhet az első lécsor, ekkor ugyanannyi léccel egy sorral magasabb oldalakat kapunk.

2009-06-21T08:02:00.000-07:00

Otthoni barkácsolóként is lehet szép dolgokat készíteni.

„Családi házunk építése során, számos érdekes megoldást alkalmaztunk, többet az Ötlet Mozaik cikkeiből merítettünk. Most ezt viszonozva, egy egyedi fürdőkád beépítését ismertetem. Az kiválasztott sarokkádhoz kapható akril előlapok nem nyerték meg a tetszésünket ill. a kád árához képest irreálisan drágák voltak. A hidegburkolást az alkalmazott csempék mérete és tájolása miatt vetettük el, hiszen a csempék darabolásával lehet csak követni az ívet, és az egységet mozaik csempével nem szerettük volna megtörni. Egy lakberendezési magazinból merítettük az ötletet, ahol is a teljes fürdő teak fa burkolatot kapott. Sajnos a teak egy igen drága megoldás lett volna, ezért a választásunk a bambuszra esett. Egy barkácsáruházban vásároltunk 10 cm széles, vízálló bambusz szalagparkettát. A kád első lábai rozsdamentes 30x30x2 zártszelvényből készültek, állítható lábakkal. Erre popszegeccsel egy 40x2 mm saválló acélszalagot rögzítettünk, melyre hátulról csavarral és szilikon ragasztóval rögzítettük a leszabott parketta léceket. A 10 cm-es osztásnak köszönhetően a kád ívét gyönyörűen követik a lapok. A kád végén 3 lap hosszában egy kis kivehető ajtót építettem, melyet szekrény mágnes és szilikon tömítő tart a helyén. Így az esetleges javítások alkalmával csak a tömítőt kell kivágni és a szerelvények egyszerűen hozzáférhetők lesznek. Az egész burkolatot színes szilikonnal tömítettem körbe, mely még merevebbé teszi az előlapot. Az elkészült előlap harmonikusan illeszkedik a fürdőszoba burkolatához ill. sokkal melegebb és különlegesebb a gyári fehér buborék előlapokhoz képest. Nem elhanyagolható az sem, hogy az így elkészített előlap anyagköltsége még a felét sem éri el a gyári előlapok árának. Remélem, hogy ezzel ötletet tudok adni másoknak is, hogy egyedi beépítést alkalmazzanak."

2009-06-21T07:53:00.000-07:00

Pad és pergola

Ezúttal olyan hangulatos kerti padot mutatunk be, amely bármely kert díszére válik. Nehéz ellenállni a késztetésnek, hogy egy jó könyvvel a kezünkben órákra helyet foglaljunk benne. A legszembetűnőbb az ülőke fölötti ívelt virágtartó pergola, amely azt az érzést kölcsönzi, hogy lugasban tanyázunk. És ami szintén lényeges: nem túl nehéz elkészíteni...


Rajzoljuk át a hullámos elemek hajlatait a sablonnal a gerendára, szabjuk ki lyukfűrésszel, és csiszoljuk le.

Pillanatszorítóval rögzítsük a D és E elemeket, és 5,0×50 mm-es csavarokkal erősítsük őket egymáshoz.	A rács F és G elemeinek végeit – pontos mérés után! – vágjuk le 45 fokban (azaz gérbe) és helyezzük a keretbe.	Az F és G elemeket – először ott, ahol keresztezik egymást – 1,6×35 mm-es szögekkel rögzítsük egymáshoz...

...majd végeiket 4,0×40 mm-es csavarokkal (a lyukakat előfúrva) kívülről, a kereten át erősítsük a kerethez.	Ezután jelöljük be az A ívelt elemek helyét a C oszlopok tetején, és vágjuk ki dekopírfűrész segítségével.	Szorítsuk az apácarács keretét a C oszlopok közé, és csavarozzuk is őket oda 5,0×50 mm-es csavarokkal.

A 2. kép szerint erősítsük össze az ülőke keretét is 5,0×90 mm-es csavarok és faragasztó segítségével.	Az andráskereszteket átlapolással készítjük: a középig befűrészelt lécekből a fölös anyagot vésővel távolítjuk el.	5,0×90 mm-es csavarokkal erősítsük az O elemeket a háttámla N-M keretléceibe a rajz szerinti távolságban.

Az andráskereszteket tegyük a kereten kialakult négyzetek alá, és jelöljük be, mennyit kell levágni a végeikből.	Szabjuk a kellő formára az andráskeresztek végeit, és rögzítsük őket a keretbe 5,0×90 mm-es csavarokkal.	2,5×55 mm-es szögekkel szögezzük a J takarólécet a háttámla felső N lécére, így eltakarjuk a csavarok fejeit.

Erősítsük a pad két szélső L keretdeszkáját a C oszlopokra: a támla felőli végük legyen 2 cm-rel alacsonyabban.	Rögzítsük a támlát a C oszlopokhoz 5,0×90 mm-es csavarokkal: a teteje legyen 3 cm-rel hátrább, mint az alja.	Erősítsük 4,0×40 mm-es csavarokkal az ülőke öt K deszkáját a három Q léchez. A deszkák közt 1-1 cm hézag legyen.

4,0×20 mm-es csavarokkal rögzítsük az L elemeket tartó L vasakat az ülőrész két K keretelemének belső részére.	Az L vasakon át csavarozzuk a pad ülőkéjének két K keretlécét a C oszlopokhoz rögzített L keretdeszkákhoz.	Csavarozzuk helyére a középső L deszkát is, tegyük rá az ülőkét, és a Q léceken át erősítsük oda 4,0×40 mm-es csavarokkal.

Tegyük a C oszlopokban kivágott helyükre az A elemeket, és hátulról erősítsük őket oda 5,0×60 mm-es csavarokkal.

Pillanatszorítókkal hátulról odafogatva a B ívelt elemeket jelöljük be, mennyit kell vágnunk a végükből.	Vágjuk le, amennyit kell, majd 5,0×90 mm-es csavarokkal rögzítsük a B elemeket a C és A elemekhez is.	Vágjuk ki a H elemekből az A elemekhez való rögzítéshez a nútokat, erősítsük fel őket .

A pad elkészült. Ha nem telifából csináltuk, akkor most jött el a favédő szerrel való alapos, kétszeri lekenés ideje.	Ha földre vagy fűre akarjuk állítani, tanácsos minden lábát betonblokkal a talajba horgonyoznunk, így a víz nem károsítja.	Csavarozzuk a C oszlopok alsó végét a betonból kiálló U vashoz. A pad így néhány centivel a föld fölött áll , s az eső lecsöpög róla.

2009-06-21T07:48:00.000-07:00

Megújul a parkettánk

A parketta felújítás nem egyszerű feladat. Minden mozzanatnak, a csiszolásnak, a fugázásnak vagy a szegélyezésnek is megvannak az apró trükkjeii. Megmutatjuk, hogyan tudjuk saját kezűleg felújítani parkettánkat. A parkettának is van fugája, ami elöregedik, kipattogzik!

A parkettának is van fugája?

A parketta felújítás egyik legapróbb mozzanata a fugák újratöltése. Precíz munkát igényel, igaz viszonylag kicsi felületen kell dolgoznunk, de ha hibázunk, akkor sokkal nagyobb károkat okozhatunk, mint gondolnánk. Figyeljünk a színválasztásra. A régebbi parkettáknál, amelyek már többször lettek lakkozva nehezebb megállapítanunk, hogy milyen a parketta eredeti színe. Ha nem tudjuk megállapítani, akkor inkább mindig a világosabb árnyalat mellett döntsünk, mert azzal kevesebb bajt okozhatunk. A parkettafuga ugyanis idővel bepiszkolódik, elszíneződik, így hajlamosabb felvenni az eredeti parketta színét. A fugák egyébként kaphatóak bükk, tölgy, juhar, mahagóni és dió színekben.

Fontos, hogy a munka kezdete előtt portalanítsuk és zsírtalanítsuk a felületet. Legyen száraz és tiszta.
A spattula segítségével kaparjuk ki a régi, még megmaradt fugacsíkokat. Egyszerű toló mozdulattal sikerülni fog.
A kikapart fugadarabok a résben maradnak, így ki kell porszívóznunk a törmeléket.
A parkettafugázót egyenletesen hordjuk fel kinyomó pisztollyal. Ne használjunk túl sokat, mert a vékony réseket nehezen tölti fel és sok lesz a felesleg.
A felhordott anyagot először az ujjunkkal dolgozzuk el. Ezt egyszerű glettelő mozdulatokkal tegyük.
Végül egy nedves szivaccsal töröljük át a felületet, majd hagyjuk száradni 24 órát.

2009-06-20T02:32:00.001-07:00

Ötletek gyerekszoba bútorra

	Repülõgépes falfreskó kisfiúk szobájába	Tökhintó gyerekágy és kastélyszekrény kislányokank

	Bambi és barátai mesefal	Hercegnõi lakosztály, varázstükrös fésülködõasztallal

	Thomas a gõzös és barátai	Indián sátras gyerekágy tiniknek

2009-06-20T00:25:00.001-07:00

Kerti grillsütő

Számos kerttulajdonos számára a nyár csúcspontját a szabadtéri tűzrakás és ételkészítés jelenti. Állandó grillsütőhely kialakítására azonban kertjéből egy kis részt fel kell áldoznia.

A vízszintmérő a pontos munka egyik előfeltétele. Mivel kerti grillsütőnket nem a homokra kívánjuk építeni - nem lenne tartós - először alapozást kell készíteni. A megfelelő hely kiválasztása után megkezdjük az alap kiásását. Az alapozás egy lapát szélességének feleljen meg, tehát kb. 20 cm széles legyen és kb. 60-80 cm mély. A szerkezeti rajzon láthatjuk, hogy a talajt csak a két magas oldalfal alatt kell kiásni, a tűzhely széles felülete alatt nem szükséges.

Az alapozás anyagát kőműves beton képezi (1 rész cement, 4 rész homok), földnedvesre bekeverve és a kiásott gödörbe becsömöszölve. A felület vízszintességét léccel és vízszintmérővel ellenőrizzük. A kátránypapír ráhelyezése után a falazás megkezdhető.

Ezt a sütőhelyet leggyorsabban nagy betonelemekből készíthetjük el. A két darabot építési cementtel vagy beépített acélcsapokkal erősítjük össze. A grillrácsozatnak
csavarokból készítünk tartót.

A külső fal első négy rétegét az alapra építjük. Ügyeljünk arra, hogy a fugák ne essenek egybe, és a klinkertéglákat lehetőleg fél téglányira eltolva helyezzük el egymáson.

A tűzhelyfalazat első négy rétegét hasonlóképpen építsük fel. Az ötödik és hetedik réteg fél téglányira nyúljon be a külső falazatba. A tűzhely belső részét kitöltő anyagnak megfelelően le kell ülepednie mielőtt a belső felület alapozásának habarcsát behelyeznénk. A kitöltő anyagot a friss falazás miatt nem döngölhetjük le.

A habarcsnyomok letisztításakor ügyelnünk kell, nehogy a fugákból anyagot mossunk ki. A 8-10 napos kikeményedési idő előtt a rostélytartó menetes csapok furatait nem szabad elkészíteni, és a grillsütőt sem lehet "befűteni".

A tartósság érdekében a kemencét samottal béleltük. A klinkertéglákból kialakított külső burkolat az időjárás hatásainak
ellenáll és könnyen tisztítható.

Egyszerű grillsütő hely

A grillsütő felépítése nem bonyolult, ezért a munkát minden gyakorlott barkácsoló elvégezheti. Cement és homok helyett (amelyek csak az alapozáshoz szükségesek) a darabok időjárásálló ragasztóhabarccsal, csapokkal és csavarokkal vannak összeerősítve. Az 1,5 mm vastag rézlemezből álló kürtő lakatos segítségével vagy önállóan készíthető el. Részletes leírását közöljük. Bemutatjuk a grillsütőbetét felépítését is, amely
egyszerű anyagokból, különleges
szerszámok igénybevétele nélkül
elkészíthető.

Szükséges anyagok

A kürtő kiterített rajza

5 db járdalap, 75 x 50 x 5 cm

2 db járdalap, 50 x 50 x 5 cm

8 db gázbeton tömb

50 x 25 x 10 cm samottbetét, kb. 1,3 m²

1,5 m² ásványgyapot (azbeszt- lemez) (DIN) 412-A1 szerint

félkemény vörösréz lemez, 1 mm vastag

megfelelő mennyiségű szabásmintaanyag (kb. 3 m²)

3,2 m sárgaréz szögidom

20 x 20 x 2 mm 6 db horganyzott acél szögidom

150 x 150 x 5 mm 2 m sárgaréz lemez

20 x 20 x 2 mm 4 m² kézzel alakítható habarcs

ragasztóhabarcs (pl. Szileton Mátra gázbeton-ragasztóhabarcs) a fugázóhabarcs (pl. Szileton F por alakú fugázóanyag) a gázbetonhoz és a klinkertéglákhoz

kb. 200 db vörösréz vakszegecs, 4 mm x 6 mm

kb. 20 db vörösréz vakszegecs, 4 mm x 12 mm

csavarok, betoncsapok, univerzális csapok, gipsz, szizálszálak, kötözőhuzal

Falazott kürtő

1. A betontömböket egy régi rókafarkfűrésszel darabolhatjuk fel a kívánt méretre. A kürtőalapozás három falához egyenként 2,5 tömb szükséges.	2. A ragasztóhabarcsot vékony, de a teljes felületet befedő rétegben, spatulával hordjuk fel. Ezután a betontömböket a két járdakőhöz ragasztjuk, amelyeket...	3. ... mint alaplemezeket, a még nedves betonfelületre illesztünk. Két további járdakövet a beton alépítményre helyezünk, csavarokkal és betoncsapokkal kötve össze őket.
4. A samott kürtőbélés szigeteléséhez nem éghető ásványgyapot (azbeszt-) lemezeket használunk (DIN 4102-A1 szerint). Az alaplemez sarkai alá 22 cm vastagságban levágott klinkerlapokat helyezünk.	5. A kürtő alkatrészeit kötözőhuzallal, fémhüvelyek segítségével ideiglenesen összeállítjuk. Az alépítményhez szizálszálakból készült szalagokkal és gipsszel rögzítjük.	6. A három járdalapot U alakú csapokkal és csavarokkal kötjük össze. Ezeket a járdalapokat ragasztóhabarccsal a kürtőbélés burkolataként helyezzük fel. Samottbélés és a betonlemezek közötti hézagot további ásványgyapot lemezekkel töltjük ki.
7. Az alépítményt és a burkolatot kézzel alakítható habarccsal burkoljuk. A ragasztóhabarcsot fogas spatulával hordjuk fel, és a habarcsot a ragasztóágyba nyomjuk be. Ahol szükséges, gyenge kalapácsütésekkel oszlatjuk szét az anyagot. A fugák azonos szélességűek legyenek. Ezt vezető zsinórral és vízmértékkel érhetjük el.
8. A peremet és az éleket 20 x 20 cm méretű és 2,2 cm vastag klinkerlapokkal borítjuk be. Az éleket borító lapokat csempevágóval szabjuk méretre és illesztjük össze.		9. A fugahabarcsot földnedvesen keverjük be és egy keskeny kőműveskanállal nyomjuk be a fugákba, végül lesimítjuk és szárazon lekeféljük.

2009-06-20T00:23:00.001-07:00

Kerti pad betonból és fából

Ennek a kerti bútornak a nyári záporesőt éppúgy bírnia kell, mint a nagy súlyú embereket. Az oldalrészek acélhálóval erősített betonból, a háttámasz és az ülőrész 3 cm vastag, vízálló rétegelt lemezből készül. Kerti padunk ülő- és hátrészének időjárás-állósága nem maradhat el az öntött betonból készült oldalfalakétól. Az ide felhasznált fának tartósnak és nedvességállónak kell lennie.

Példánkban 120 x 90 cm méretű, 3 cm vastag anyagot választottunk, és ezt hosszában kettévágtuk. A vásárláskor Önök is vágassák méretre a lemezeket. Ha ezt magunk végezzük, igen erős körfűrészt használjuk. Természetesen a lemez szállítása is sokkal kényelmesebb a személykocsiban félbevágva, mivel a nagy darabokat csak tetőcsomagtartón szállathatjuk.

A vízálló ragasztás ellenére nem árt, ha a felületet vízálló favédő lakkal vonjuk be. Különösen a vágási élek - melyeket megfelelően le kell gömbölyítenünk és csiszolnunk - igényelnek külön védelmet.

Az oldalrészekhez egy zsák cementre és kb. 25 lapát homokra van szükségünk, melyeket jól összekeverünk. Merevítőként acélhálót használjunk. Természetesen kiöntőformát is kell készítenünk. A kész, kiöntött darabot a formából legkorábban 24 óra múlva vehetjük ki, az anyag a végső szilárdságát kb. egy hónap múlva éri el. A betonrészeket szebbé tehetjük, ha lefestjük őket. Erre a célra betonfestéket vagy homlokzati festéket vásároljunk.

Elkészítés:

Az oldalfalakat egy gyalult lécekből és rétegelt lemezből vagy deszkalapból álló öntőmintában öntjük ki. Először ezt félig megtöltjük, alaposan ledöngöljük, a rácsozatot ráhelyezzük, végül a mintát teljesen megtöltjük, és tetejét lesimítjuk.
Az ülő- és háttámaszrészen az illesztő-hornyokat fűrésszel vágjuk ki, s a vágási éleket gondosan kerekítsük le.
Így állítjuk fel a padot. Az egymásba csúszó bevágások nagy szilárdságot adnak, mivel a deszkák szögben állnak egymáshoz.
Az oldalfalakon a karfák becsavarozásához csapfuratokat készítünk.

Az ábra az összes szükséges méretet tartalmazza. A deszkák darabolásakor ügyeljünk arra, hogy az ülés szélessége (45 cm) nagyobb legyen, mint a háttámasz magassága (40 cm). Így a megfelelő vájatok mérete is eltérő (15, ill. 12 cm).

Kellemes időtöltést és jó barkácsolást kíván.

2009-06-20T00:20:00.001-07:00

Festett bútorok

A díszítő bútorfestésnek Európában változatos és hosszú a története. Mostanában ismét divatba jöttek a festett bútorok, hiszen a festésükhöz használatos, vízalapú festékek könnyen beszerezhetők. Ezek a festékek környezetet nem károsító, szagtalan anyagok. E munkáknál a hangsúlyt, minden esetben a környezetbarát díszítésre, dekorálásra helyezzük.

A festett bútor vonzerején kívül, egy új, olcsó fenyőfa bútor esetében azt a hatást is keltheti, mintha a családi örökség régi, értékes darabja lenne, vagy mint példáinkon; egy egyszerű bútortestből kellő fantáziával, egy kevés kézügyességgel egyedi szép, különleges bútordarabot varázsolhatunk otthonunk miliőjébe.

Ugyanígy a rossz állapotban lévő régi bútorok is megfiatalíthatók, illetve felújíthatók vízben oldódó emulziós festékrétegek segítségével, régies hatást keltve (antikolás) vagy, akár új divatos képek, művészi ábrák. ráfestésével.

Az öregbítés történhet úgy, hogy több rétegben több színt hordunk fel a fára, majd némi csiszolással a rétegek alól a fa erezetét látszóvá tesszük, amit azután színtelen lakréteggel lezárunk.

Ha öreg vastag festékréteggel fedett bútordarabot választunk felújításra, először távolítsuk el róla a régi festéket és a szükségtelen lakkot, míg előtűnik a fa természetes erezete. Használjunk ehhez ipari csiszolópapírt és fémszálas dörzsszövetet, esetleg kézi csiszológépet.

Az új bútorok esetében könnyebb a dolgunk. Itt a finomra csiszolt felületet először a kívánt színnel alapozzuk, majd száradás után a sablonnal felrajzolt mintákat ráfestjük.

Ügyeljünk arra, hogy a minták festéséhez használt emulziós réteg sűrű legyen, különben a motívumok szélein a híg festék szétfolyhat, könnyen szétkenődhet. Végső művelet, a teljes száradás után, a felület lezárása, ami történhet színtelen lakk réteggel, esetleg viaszolással.

A festősablont készítsük számítógéppel. A kívánt képet beolvastatjuk számítógépen. A megfelelő nagyságra felnagyítjuk, részleteiben kinyomtatjuk, majd összeragasztva, az A4-es lapokat a kapott képet, indigó segítségével a bútor felületére átmásoljuk.

A motívumokat finom ecsettel az előre meghatározott színekkel kitöltjük. Játékosan, akár gyermekeink bevonásával; gyerekszobába, konyhába, étkezőbe, de akár még a nappalinkba is olcsó, tetszetős, festett bútorokat készíthetünk egyedi elképzelésünk a és fantáziánk segítségével. Karácsonyra is örömteli ajándék lehet egy szép kis tulipános láda vagy, akár egy padláson porosodó komód, kedvelt nyaralóhelyünk látképével dekorálva.

2009-06-20T00:16:00.000-07:00

Mini galéria a sarokban - I. rész

Ismerve a lakásárakat, kétségem nincs afelől, hogy az egy főre jutó lakásnégyzetméterek az utóbbi években inkább zsugorodtak, mint sem az ideális felé közelítenének.

Viszont ahelyett, hogy ezen a száraz tényen tovább sopánkodnánk, ajánlom, törjük a fejünket egy ésszerűen, viszonylag kevés pénzből, megvalósítható olyan megoldáson, mely az otthonunkban rendelkezésünkre álló szűk alapterületet képes lesz az igényeink szerint, bővíteni.

Nos egyik ilyen lehetőségünk lehet egy német házaspár ötletéből ellesett szobasarok beépítés. Az elképzelés azon kívül, hogy ötletes, még nagy előnye az is, hogy egy kis kézügyességgel házilagosan is megvalósítható.

A képen látható mini galéria nappal néhány díszpárnával körül bástyázva magunkat, akár ülősarokként is használható, viszont éjszakára az alóla kihúzható ágy kényelmes fekhely is lehet. A beépítéshez minden anyag a kereskedelemben megvásárolható, sőt egyes helyeken még méretre is vágják azokat kívánságunk szerint.

A lapok 20 mm vastag OSB anyagból készülnek, míg a szerkezet kiegészítő részei 22 mm vastag, száraz, gyalult, fenyőfából.

Elkészítés menete

A beépítendő sarkot először mérjük meg, hogy az szabályos derékszög, vagy attól mennyivel tér el.
Ragasszunk össze annyi csomagolópapírt, hogy arra az alkatrészeket a mért adatok alapján egy az egy arányban fel tudjuk rajzolni.

Lehetőleg minden alkatrészt külön-külön rajzoljuk fel, és azokat számozzuk is be, hogy az összeállításkor, mindnek tudjuk a megfelelő helyét.

A rajzolt sablonok alapján készítsük el a megfelelő alkatrészeket.

A látszó felületeket lazúrral fessük a kívánt színre, míg a nem látszó részeket elég, ha csak valamilyen színtelen lakkal impregnáljuk.

Szerelésnél először a fenyőfa léceket szereljük a falra, melyek helyét, előzőleg ceruzával feljelöljük, és vízmértékkel ellenőrizzük!

Következő lépésben az ágy helyének dobozát csavarozzuk össze 4x55-ös faforgácslap csavarokkal. E célra nagy segítség egy elektromos csavarbehajtó gép valamint egy derékszöget ellenőrző vonalzó.

Fedjük le a kész szerkezetet a leszabott OSB lapokkal, melyek az éleit előzetesen, vagy vasalható élfóliával lezárjuk, vagy csiszolópapír segítségével azokat lekerekítjük, majd lefestjük.

Az ágyfiókot is csavarozzuk össze, és egyben szereljük alá a görgőket, melyek segítségével az ágyunk majd könnyen mozgatható lesz. (Szőnyegpadlón elég, ha a fiók alá műanyag csúszólábakat szerelünk fel.)

A habszivacs párna (vagy fordítható epeda párna) alá célszerű a kereskedelemben készen kapható farugós keretet beszerelni.

Végezetül a mini galériánk fedlapját ragaszuk le padlószőnyeggel, vagy tegyünk arra is kárpitozott habszivacs párnát.

A képünkön látható egyszerű térnövelő megoldással gyerekszobák, hálószobák, vendégszobák haszontalan sarkait beépíthetjük és azok zsúfolt berendezését, így mérsékelhetjük. Ajánlom az ötlet tovább gondolását, mert kis fantáziával még komfortosabb beépítés is elképzelhető.

Kívánok minden kedves olvasónknak jó barkácsolást.